HTML

'Dark Night Of My Soul'

Gondolatok. Sajátjaim és melyek Benned ébrednek. Thoughts. The ones in me and the ones generated in you.

Friss topikok

2010.06.12. 19:07 Krap

Tarja Turunen a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon, főpróba

Hú, ez nagyon nagy koncert lesz!! Talán még az Anglia-USA egyenes közvetítésének
feláldozását is megéri.
Minden összeállt a főpróbán. A legjobb (a fantasztikus ZENE mellett) azt volt látni,
hogy végre felszabadult Tarja és zenekara. Három nap után végre láttam mosolyogni,
nevetni, poénkodni, táncolva lépegetni (mezitláb!). A hangzás hibátlan volt, ennél,
mint a ma délutáni, nem lehet jobban keverni szimfonikus zenekart rock bandával.
Tarja hangja csodálatos - bocs', ha már írtam.:)
Eddig kétszer jártam úgy, hogy a főpróba után azt mondtam, hogy "na, jó, megnézem
még egyszer, ha már egyszer van jegyem", de ezt felülmúlni úgysem lehet, aztán mégis padlóztam este is. Szerintem ez lesz a harmadik alkalom.
Néhány szót beszéltem Mike-kal (Mr. Terrana). Poénos, kedves, szimpatikus ember.
New York-i, a zenekarban a basszer és a gitáros németek, ő a Masterplan dobosa is,
de más zenekarokban is üt alkalmanként. Tarjáékkal "mindenhol" próbálnak, azaz
össze-vissza a világban, ahol éppen vannak, lenniük kell. Ez lesz az első nagy-
zenekaros koncertje. Arra, hogy hihetetlenül erősen és pontosan üt, csak annyit
mondott, "Ez a kulcs, barátom."
Közvetlen, a humort értó, vidám kedélyű figura. Tőle és Tarjától kértem autogramot.
Visszavonom, hogy Tarja nem sugárzóan gyönyörű, "csak" szép! Karnyújtásnyi
távolságból bizony sugárzik (főleg a tekintete és a skandináv bőre).
A koncerten nem lesznek székek a "küzdőtéren", a klasszikus és a rock repertoár
nem különül majd el, hanem vegyesen lesz, Mike-nak pedig minden egyes próbán minden
ütése olyan volt, mintha éppen élete meghallgatásán lenne. Tarja a próba végén szólt néhány nagyon pozitív szót a teljes szimfonikus zenekarhoz. Kb. ennyi.
Fáradt vagyok, pedig lesz éjfél is, mire file-ról elkezdem megnézni az Anglia-USA-t.

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://krap.blog.hu/api/trackback/id/tr852076774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herb · http://herb.vorbis.hu 2010.06.12. 21:59:13

Köszönöm az ÉLMÉNYT, HALLVÁNYT (nem halványt), ez egy szuper-produkció, minden porcikájában - TARJA, a kicsit őrült (little crazy) NAGYDOBOS, akinek minden ütését éreztem a lábam alatt és a fejemben, a SZIMPATIKUS - SZIMFONIKUS ZENEKAR és a KÓRUS: tényleg sugárzó volt az egész, összhangzat a 817. hatványon - jól éreztem vagy fél éve, hogy ezt nem szabad kihagyni.
TARJA - a megjelenése, stílusa, egyáltalán nem utolsó sorban a hangja miatt, szerelmes lettem belé. ;) (T'om, van férje, én mindig és mindenkor így szoktam járni, ld. még Hippokráteszi Szerelem (vagy az az esküvő?))
Mindenki szívét-lelkét beletette, meg is látszik. Hallszik.

(Közben megy a focimeccs, Mozambik 6-0-ra vezet Kanada ellen.)
süti beállítások módosítása