Első hallgatásra annyival letudtam, hogy "bárgyú. 4,8 pont".
Nagy csalódás volt ugyanis a hölgy első két albumához képest ez a harmadik. Felhígított, van, hogy legyen, iránytalan, sőt, olykor még önismétlő is... ilyesmi érzéseket váltott ki belőlem. És persze unalmat.
Aztán meghallgattam fülessel is, nyugalomban. Árnyalódott a kép. Most már úgy látom, hogy lehet ez egy "igazi" album, csak éppen nem nekem készült. Ez utóbbi nem baj, hiszen a zenére is igaz, hogy "nem szerethet mindenki".
      Noha a Shades of Cool-ban ripacskodásig túlvállalja magát éneklésben, tény, hogy pusztán a hangja elviszi a lemezt. Nem hátrány - és napjainkban sajnos már cseppet sem magától értetődő - egy énekes(nő) esetében az ilyesmi.
Érdekes, hogy a sláger West Coast-ban is felbukkan az említett "kornyikálás", de sokkal árnyaltabban és kisebb mértékben, így ott egyáltalán nem zavar.
Az Old Money talán a legjobb dal a csokorban, de akkora nyúlás van benne (Delhusa Gjon - Romeo és Júlia -Mint holdsugár az éjen át...), hogy azóta is azon töröm a fejem, hogy ki írta eredetileg a dalt, és hogy volt-e filmben. És az ilyesmi csökkent nálam az élvezeti értéken.
Guns And Roses címmel pedig még a deluxe verzióra sem írunk (bárgyú) dalt. Pont.
     "Lelassulva" a lassú dallamok szépségei is előjönnek, de kérdéses, hogy van-e manapság ideje és igénye az embereknek arra, hogy minőségi hangrendszeren egy finom hangot hallgassanak.
Már millió feletti eladásnál jár a lemez, úgyhogy a helyzet nem reménytelen.
Elismerem az egyéniséget, és plusz pont, amiért az előadó egyben szerző is, nálam marad Suzanne Vega, Katie Melua és Tori Amos a csúcson ebben a kategóriában, de Norah Jones-szal Elizabeth Woolridge Grant kisasszony is ott toporog közvetlenül mögöttük. Úgy is, mint:

Lana Del Rey - Ultraviolence (2014)

6,7 pont (majdnem jó)