Futni jó. Hogy miért, az egy jó kérdés.
Én szeretek gondolkodni futás közben, vagy éppen hogy "kikapcsolni", semmire nem gondolni (Buddhizmus hegyek! :) alatta. Talán ezért, és az állóképesség javítása miatt csinálom. Vagy csak azért, hogy tudjam, rendben van a testem futáshoz szükséges része.
Vagy azért, hogy kitoljam az öregedéssel járó fizikai leépülést? Hogy tudjam, ha erre képes vagyok, akkor talán még holnap sem lesz gond felsétálni egy lépcsősoron?
A sör és a zuhany persze remek utána, és a tudat is, hogy az ember lefutotta a távot...
Rejtély az egész. Hogy valami akkor legyen jó, amikor éppen befejezi az ember. Mert izzadtan visszanyerni a normál ritmusú lélegzést, kihúzni az izmokat, az nagyon jó.
A hosszútávfutást tisztán akaraterő kérdésének tartom. Szeretek egyedül lenni és küzdeni - szerintem ezért kedvelem. Olyan ez, mint a magas hegyekben mászkálás: sokat tanulhat az ember önmagáról, szépen, csendben, egyedül. Idén először futottam, a nem régen átadott rekortánon. Az első kör NAGY élmény! Mintha egy plusz rugalmas réteg kerülne az térd és a talaj közé (és tényleg).
Jó volt.
A szokott 5.600 métert egy szégyenteljes 26 perc 40 másodperccel hoztam, teljesen egyenletes tempóban, semmi sprint vagy gyorsítás.
A főiskolai szintidőnél (a félévi aláírásért) mindössze 1:40-nel jobb idővel, az egyéni rekordom fölött 5 (!!! brrr :( ) perccel.
Remélem, lesz jobb.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.