HTML

'Dark Night Of My Soul'

Gondolatok. Sajátjaim és melyek Benned ébrednek. Thoughts. The ones in me and the ones generated in you.

Friss topikok

2015.11.30. 08:07 Krap

Lemezkritika (32.) - A HANG, melyről beszéltem

     Na, tessék! Alig, hogy felfedezek egy műkincset, el is adja magát. Történt ugyanis, hogy a már itt is bemutatott Soulsavers zenekar új lemeze már a "Nagy Feró és a Beatrice" szindróma nyomán új/kibővített név alatt jelent meg.
Persze értem, hogy ki szeretnék használni Dave ismertségét, hiszen gyakorlatilag belépett a duóhoz, de az eredeti zenekarának rajongói úgyis meghallgatják, óriási befutást pedig ilyen zenével úgysem várhatnak, hiszen ez nem "zene a tömegeknek".
     Az előző album countris, amerikás hangulatai eltűntek, maradt viszont az intimitás, a nyugalom, a gospel, a lélektől lélekig zenélés, az "élő" hangszerek pedig még dominánsabbak.
Egy klubban, bárban vagyunk, ahol 3-4 ember zenél nekünk. Kb. ennyi a történet. A DOB hangzása, a gitárok, de még az elektromos orgona is annyira valósághű, hogy élmény hallgatni.
És persze ott van hősünk hangja, a hang, melyről néhány napja írtam. A hang, melyet bármikor, bárhol, bármilyen zenei körítéssel szívesen hallgatok. Nem bravúros, nem nagy hangterjedelmű, szimplán csak olyan hangszínű, hogy egyből a lelkemet rezegteti. És még csak meg sem erőlteti magát. Szimplán csak VAN.
     Kerekebbek kiszámíthatóbbak a dalok szerkezetei, nem a "mesél a magányos hős" érzet dominál.
Az All of This and Nothing képében még egy sima pop dal is van a lemezen (Hammond orgona hangszínnel). Lehet, mert amihez ez a csapat nyúl, az tartalmaz és hiteles.
Az összkép mindezekkel együtt most is erős.
A szövegek egyszerűek, olykor akár klisések, mégis telitalálatok, mert (ismétlem magam) tőlük hitelesnek hatnak. A "chance"-t akkora "a"-val ejti, hogy az helyből emel egy tizedet a pontszámon. :)
      Nem ragozom: emberi, nyugodt, szellős, lélegző zene Dave Gahan énekével.
Az előző album hatott (a semmiből), ez másabb, de tartja a szintet.
Nagy szó.

Dave Gahan & Soulsavers: Angels & Ghosts (2015.)

soulsavers2015.jpg

 

 

A pop:
https://www.youtube.com/watch?v=2k11RlYp51I

És a soul/blues/gospel (három hathúros gitárral!):
https://www.youtube.com/watch?v=4FMe8Eo4HnU

 


8,2/10 pont

Szólj hozzá!

Címkék: lemezismertető soul? electronica?


2015.11.29. 19:43 Krap

Mindennek van határa

Az előző bejegyzéshez annyit, hogy nem azzal van/volt bajom, hogy megemlékeztek dolgokról (hiszen a tragédia után kevéssel rendezett Anglia-Franciaország meccs alatt "francia színekbe" öltöztetett Wembley teljesen rendben volt), hanem a mértékkel és a hogyannal.

Szólj hozzá!


2015.11.26. 15:47 Krap

Say no to Marseilles

Már az is nagyon zavart, amikor volt olyan klub, amely kitalalta és megcsinálta, hogy magyar bajnoki (!!!) foci mérkőzéseik előtt lejátszotta a Himnuszt a párszáz nézőjének és a néhány magyar játékosnak, akik a kezdőben léptek pályára.

A hét végén kiderült, hogy lehet a hülyeséget fokozni. Ott is, ahol aztán végképp nem számítana rá az ember. Néztem az egyik angol bajnokit, s csak lestem, hogy a francia Himnuszt játsszák előtte. Mint kiderült, minden meccsen ez ment.

Én elhiszem, hogy száznál többen haltak meg ezt megelőzően (nem tudom, mindegyik áldozat francia volt-e), de eddig úgy volt, hogy nincs helye a politikának, vallási vagy egyéb megkülönböztetének a fociban. Ezt az akciót viszont valaki nyilván központilag elrendelte....

Nálunk nem lehet zsidózni, cigányozni, nagy-magyarországos molinot bevinni...

Igaz, MLSZ-t sz@rházizni sem, mégis gyakorlatilag az összes tv-s meccsen az megy.

Az Elnök Úr egy hete (is) nyilatkozta, hogy nem tudja, miért csökken a nézőszám. Lassacskán gyakorlatilag a nullára.

(a legutóbbi fordulóban: Békéscsaba-Felcsút (2-1) 632 néző!!!, MTK-FTC (1-0) örökrangadó 2114 néző, Debrecen-Diósgyőr (1-0) keleti "rangadó", szép, új stadionban: 2000 néző)

Pedig ez egyben a válasz is. Mert nem gondolkodik.

Szólj hozzá!


2015.11.25. 08:05 Krap

Hang

   Az nem újdonság azok számára, akik akár csak olykor benéznek ide, hogy nem vokál-centrikusan hallgatok zenét, és hogy néhány alt női énekes (inkább: zenész, Suzanne Vega, Tori Amos stb.) kivételével senkinek a hangja nem hat meg, nem érdekel különösebben. Ha jó, ha nem.
Most, hogy belegondolok, egykori és jelenlegi nagy kedvenceim közül néhányban (The Cure, Megadeth, Pál Utcai Fiúk) kifejezetten nem "jó" az ""énekes"" (a PUF-ban a vokalista sem), ha szigorúan szakmailag nézzük. És ez még a jobbik eset, mert többeknél a szintén nagy kedvenceim közül (Fear Factory, Toy Dolls (!!!! :), In Flames, Kreator, Paradise Lost stb.) gyakorlatilag nem is akar énekelni a főhős.
Mondjuk, talán az egyetlen Bruce Dickinson (Iron Maiden) a kivétel, de az Ő hangját is erősen szoknom kellett annak idején. (És nem, kedves ex-gitár edzőm LaBrie hamar kiabálássá fáradó hangját kifejezetten nem kedvelem, főleg nem élő felvételen.)
     Most arra jöttem rá egy albumot hallgatva, hogy van egy kivétel...
Egyik kedvenc bandám frontembere, noha cseppet sem nagy a hangterjedelme, pusztán a hangszínével, orgánumával élményt képes nyújtani, el tud varázsolni. Gyakorlatilag bármilyen zenére énekel is.

Nem Ő :)), Róla a legjobb gitárosok/frontemberek bejegyzésben lesz majd szó, ha egyszer írok olyat (a 29:37-től bemutratott sziporkázást még nem is hallottam tőlük!! Jól mutat a Bach toccata átirat után):

 

Szólj hozzá!


2015.11.24. 08:06 Krap

Édes Édent remélsz

"csak adj tudásodhoz megillető
 tettet s hitet, erényt, mérsékletet,
 türést, szeretete, minek neve
 lesz charitas, erények lelke - akkor
 ez Édent itthagynod nem lesz gyűlölt:
 sokkal derűsebb Édent lelsz magadban."

   Sok év után másodszor is elolvastam az Elveszett Paradicsomot. Nem nem kis részben a mű címét felvett zenekar (Paradise Lost) hatására. A britek zenéje ugyanis tökéletesen illik Milton Biblián alapuló könyvéhez. Benne van - a zenéjükben - az (elveszett) szépség, örök lét, a szomorúság és a sóvárgás a tisztaságra.
   A rímek nélküli "vers" angyalok harcáról, az ember teremtéséről, megkísértésének miértjéről és hogyanjáról, bukásáról, majd a végső büntetésről és sorsának ismertetéséről szól.
Nem merem :) ismét elolvasni Az ember tragédiáját, de ahhoz hasonlít, noha monumentálisabb, többrétűbb. A hosszú mondatok, a nyelvezete, a régisége (1667-ben jelet meg) mind érdekessé teszik. Eredetiben gyakorlatilag érthetetlen, de nagy nyelvi csemege lehet azoknak, akik nálam jobban ismerik a nyelvet, annak kialakulási fázisait. A "thou hast" egészen durván jelzi, mely nyelvvel rokon. Ilyen:

Or proud return though to his heavier doom,
Yet with revenge accomplish't and to Hell
Draw after him the whole Race of mankind,
By him corrupted? or wilt thou thy self
Abolish thy Creation, and unmake,
For him, what for thy glorie thou hast made?
So should thy goodness and thy greatness both
Be questiond and blaspheam'd without defence.

Az egyenjogúságot hírből sem ismeri. :) :

"Így jár, ki fejére hagyja nőni
 a nőt, értékét túlbecsülve... a nő
 nem tűr korlátot, és magára hagyva
 ha vész, okolja férje gyönge voltát!"

Szólj hozzá!


2015.11.23. 08:03 Krap

"Bódottá Turné 2015" :))))

Szólj hozzá!


2015.11.21. 08:06 Krap

Unokapuszi a májfoltokon

egyedulhoneybeast.jpg

Szólj hozzá!


2015.11.20. 10:09 Krap

Ügyesen (?) megoldotta (??)...

... közös képviselőnk a már itt is említett "kié az erkély" kérdést, a teljes homlokzat felújításával együtt. Adok neki néhány hónapot, aztán leállok a felújítási díj fizetésével.

omlas.jpg

Szólj hozzá!


2015.11.17. 12:43 Krap

Találkozó után

Nem szándékosan ilyen, nem sikerült a kép. Nem is az élesség a lényeg.

osztaly.jpg

1 komment


2015.11.16. 22:39 Krap

Aktuális

"Ördög kárhozott
 ördöggel egyetért erős kötéssel,
 észlények közt csak az ember verekszik
 egymással, bár az Ég kegyét reméli.
 Isten békét parancsol, mégis ők
 gyülölségben csatáznak, ontanak
 vért vad tusákban, s földet rontanak, hogy
 egymást kiirtsák..."
                  /Milton: ElveszettParadicsom/

Szólj hozzá!


2015.11.11. 15:15 Krap

szárnyra keltek

"Hallották, röstelkedtek, szárnyra keltek,
 mint őrködők, kiket a rettegett
 vezér alúva lel, riadnak és
 még félig alva nyüzsögnek. Cudar 
 helyzetüket fölötte észlelik,
 tűz-kínjuk érzik; mégis hadnagyuk
 szavának enged számtalan haduk."

Újraolvasom Milton Elveszett Paradicsomát.

Nagyon tetszik a nyelvezete. (Nem csak a műről, de már az 1667-es (!!!) megjelenésekor is idejétmúlt szóhasználatáról és - ennek kapcsán is - a fordításairól is sok értekezés született.)

A fenti rész az első "könyvben" van. A bukott angyalok a letaszítás után ébredeznek a (későbbi) pokolban.

Szólj hozzá!


2015.11.09. 21:13 Krap

Bezony

"A tanítás nem egy üres vödör feltöltése, hanem a tűz meggyújtása."

Szólj hozzá!


2015.11.06. 08:04 Krap

Tájkép (csendélet)...

... lóval.

lo.jpg

Szólj hozzá!


2015.11.05. 11:58 Krap

Könyv, élmény

waywardpines.jpgAz elmúlt hetekben a Wayward Pines három könyvét olvastam Blake Crouch-tól (Eredeti címek: Pines, Wayward, The Last Town, Magyarul: Wayward Pines, A pokol kapujában, Az utolsó város), és teljesen lekötött.
A három könyv egyetlen történetet mesél el, Ethan Burke ügynök néhány hetét.
Azt első könyv maga a talány. Az elejétől egyértelmű, hogy valami nagyon nem stimmel, és a Felföld után külön kihívásnak vettem, hogy semmit ne vegyek készpénznek, amit olvasok, illetve végig járjon az agyam, hogy akkor hogyan is van (hogyan lehetséges) mindaz, ami a főszereplővel történik.
Egyszer elindultam a helyes úton, a megfejtés felé, de sajnos megtorpantam és feladtam. Így a kötet végén meglepetésként ért a "na, basszus, hogy erre így nem gondoltam" megoldás.
A második két kötet is elgondolkodtató, de már másként. Morális, etikai, filozófiai kérdéseket vet fel, miközben persze tovább történnek az események a cselekményben.
Nehéz bármit írni (akár csak a könyv műfaját) úgy, hogy ne lőjek le poénokat, ezért csak annyit jegyzek meg, hogy gyakorlatilag tökéletes könyv(ek), csak ajánlani tudom.
Angolul olvastam. Az első könyvben amint végeztem egy fejezettel, elolvastam ugyanazt magyarul is, nehogy valami fontos elkerülje a figyelmemet, később ez egyre lazult.
A belőle készült sorozatot nem láttam, de állítólag sok dologban eltér a könyvtől.
Régen kötött le/tetszett ennyire könyv.

Szólj hozzá!

Címkék: könyv Wayward Pines


2015.11.03. 18:23 Krap

Máshol is ködös az idő

image-eff490363bb4fa484ed719e3c1a19e16f7a5063549743a80dd3f529defec434c-v.jpg

Szólj hozzá!


2015.11.02. 08:03 Krap

kassa-251.jpg

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása