'Dark Night Of My Soul'

Van saját, azonnal felismerhető stílusa, de az egy szem zongorától a karácsonyi dalon és az akusztikus gitározáson át a legdurvább zúzásig sokféle zenét tud írni. A nyitó gagyi szöveg után ez a dal is beindul.

De hogy Tommy Lee dobolását halljuk...!

Az Alacsony Tátrában jártunk a hétvégén, de látszott a magas is.

Mert Billy egy nagyon sokoldalú és jó dalszerző.

2007-es könyv. Önéletrajz. Befaltam.
Hogy hogyan emlékezhet bármire is 10-20-30-40 éve távlatából, az egy jó kérdés. Állítása szerint jegyzetelt.
A legjobban talán az tetszett benne, hogy sokszor leír olyasmit, hogy "but of course that’s no more than my opinion", azaz tisztában van vele, hogy ő nem a nagy igazságot mondja meg, hanem csak azt, amilyennek és ahogyan ő (akkor) látta a dolgokat.
Az örökös mizériája az énekesekkel, azok megtalálásának már-már reménytelensége, majd az, hogy a tökéletes énekesekkel csak a baja volt - ezek már-már vicces dolgok. Átélni nyilván nem az.
Viszont, még Axl-ről - akivel finoman szólva nem felhőtlen a viszonya - is ír olyat, hogy "nem vagyok abban a helyzetben, hogy részleteket áruljak el, de abból, amit Axl mesélt nekem, nagyon durva gyermekkora volt". Szóval, nem tereget, nem mocskolódik, csak elmeséli az életét.
Sok érdekességet megtud az olvasó a Guns N' Roses-ról, a stúdiózásról, gitárokról, más hírességekről, és persze a drogokról és az alkoholról is. Pl. ami még Duff könyvéből sem derült ki, hogy a felesége (Duff-é) magyar (származású?).
A Guns N' Roses teszi ki a könyv jelentős részét, de bőven szán helyet a csapat előtti és utáni időknek is. Jól látszik, hogy hogyan lettek egy rakás összetartó tiniből egymással szóba sem álló milliomosokká; és hogy hogyan ölte meg a kommunikáció hiánya azt a sokra hivatott bandát. Persze, lehet, hogy csak ennyi volt bennük, és így lettek legendásak, de azért kár, hogy soha nem tudjuk meg, mire lettek volna még képesek együtt. Slash egy zseniális, egyéni játékkal bíró gitáros, szerencsére a Guns után is zenél a mai napig. Az élete is különös. Nem szép vagy követendő - egyes részei nagyon nem -, de az övé. ezt választotta, így érzi jól magát.
Angolul olvastam, nem tudom, magyarul megjelent-e. Csak ajánlani tudom. Nekem az ilyen könyvek tetszenek nagyon.

"The truth is, I haven’t spoken a word to Axl personally since I left the band in 1996."
Az igazság az, hogy mióta 1996-ban kiléptem a bandából, egy szót sem beszéltem Axl-lel személyesen.

"As we all came to find out, back then and again and again, the worst thing that ever befell this band was having nothing to do and some money to spend."
Amint arra mindannyian rájöttünk akkoriban, és azóta újra és újra, a legrosszabb dolog, ami ezzel a bandával történhetett az volt, ha nem volt mit csinálnunk és volt (költő)pénzünk.

"John came down to see us rehearse and he thought that we were the best thing since sliced bread…"
John lejött, hogy megnézze, amint próbálunk, és azt gondolta, mi vagyunk a legjobb dolog a szeletelt kenyér kitalálása óta.

"We’d played 192 shows in two and a half years, spanning twenty-seven countries. Over seven million people had seen us perform."
192 koncertünk volt két és fél év alatt 27 országban. Több mint 7 millió ember látott minket színpadon.

     Kedves volt padtársam nem csak a könyvek, de a sorozatok nagy barátja is. Ezekkel is bombáz tehát, és van, hogy nem tudok elugrani (elugorni?). Megnéztem az Agent Carter sorozatot.
Mindössze 8 epizód, hála az Úrnak! :) Egyenként 40 perc.
Na, nem mintha nézhetetlen lenne, de ahogyan az olvasás nem a hobbim, úgy a TV-zés sem az. Nagyon kevés sorozatot nézek. Egyszerűen nem kötnek le. Ennek sem sikerült.
     Nagyon tetszett, hogy a főszereplő brit angolsággal beszélt, segítője, egy inas/komornyik szintúgy, hozzá véve rengeteg udvariassági formulát is. Ketten együtt olykor még halvány brit humort is hoztak a párbeszédeikben. ("Akasztották már fel, Mr. Jarvis?", "Nem mondanám.")
Ezen kívül a záró epizód tartalmaz humoros dolgokat. ("Az elnök személyesen szeretne magával kezet rázni.", "Akkor legközelebb rá szavazok.")
A többi szereplő sem mai "amerikait" beszélt, hanem a nyelv még kevésbé korcsosult változatát.
Persze, amikor két orosz szereplő akcentusos angollal beszél egymással az anyanyelve helyett, az mindig indokolatlan és nevetséges.
     A korabeli (1946-ban járunk) New York, az épültek, autók, hajviseletek, ruhák is érdekesek.
A történet már nem annyira. Hősnőnk (titkos)ügynök, szerelme, Amerika kapitány (paff!!!) elvesztése után egy sor titkos találmány eltűnése ügyében nyomoz, derít fel, titkolózik kollégái előtt, épít le harcosokat, kollégákat, gonoszokat. Tipikus amerikai nulla tehát az egész.
A "Marvel" nem véletlen a sorozat logójában. Egyébként csak mérsékelten, helyenként képregény jellegű, nem teljes egészében. (Persze, ha egy nőt (vagy bárkit) kétszer rendesen megcsapnak baseball ütővel, egyszer a bal lábán, az nem biztos, hogy 20 másodperc múlva arra a lábra támaszkodva rúgni fog a valóságban.)
     Nem szaporítom a szót: humor: alig; beszéd: érdekes, jó; színhely, kor: egészen jó; történet: átlag alatti; képi világ, zene: semmi különös; izgalom: kevés.
Összességében 4/10 pont. De lehet, hogy a nekem tetsző sorozatok némelyike sem jut 6 pont fölé, annyira nem az én világom ez az egész üzletág. Nem hamarosan, de majd jelentkeztem még a tárgykörben. Ha Pókember addig meg nem büntet soraimért.

Akitől kaptam, így írt róla: http://csigafa.blogspot.hu/2015/03/agent-carter.html

A tavaly év végén megjelent (most fedeztem fel) The Smashing Pumpkins albumon Tommy Lee (Mötley Crüe) dobol!!! Zenekar nincs, de album van, sőt fel is lépnek. Ezen a felvételen pedig a Rage Against The Machine (Réz Agancs A Macin/Mocin :) dobosa, Brad Wilk (a Black Sabbath legutóbbi lemezén (13) is Ő üt), basszusgitáron pedig a The Killers-ből Mark Stoermer játszik!

Még soha nem láttam/hallottam a Pumpkinst úgy, hogy nem nő basszusgitározott. Nem Billy játssza a (szokásosan "komplikált" :) szólót, ráadásul nadrágot visel. Sok a változás, de az album 32 és fél percének legalább a fele méltó a banda nem gyenge életművéhez. Nem reménytelen a jövő.

     Egykori padtársam, az olvasás nagykövete :) beszélt rá, hogy olvassam el, de nagyon és tényleg. Jelentem, végeztem vele. (Mármint a könyvvel. :)
Éppen csak nem bántam meg, hogy elolvastam. A könyv remek, profi, még akár érdekesnek is mondhatnám, de egyáltalán nem az én világom. Úgy látszik, én csak zenészek önéletrajzait, és anglománságommal összefüggő könyveket szeretek olvasni.
     Mondjuk, A katedrális Angliában játszódik, csaknem a teljes 1100-as éveket felölelve. Egy (ki hinné?) katedrális építése kapcsán követhetjük a szereplők, családok sorsának alakulását.
A majd' ezer oldalas könyv első kb. tizedében folyton azon járt az agyam, hogy "ez már vajon volt akkoriban? ezt a szót, kifejezést ismerhették 900 éve?", nem kötött le túlzottan a történet tehát.
Később belegondoltam, hogy mennyire kiszolgáltatottak voltak akkoriban az emberek a születésüknek, a termésnek, az időjárásnak, az uralkodójuknak, a hatalmi játszmáknak, vagy éppen (erről nincs szó a regényben) a betegségeknek, sérüléseknek.
A címe lehetne Ármány (és szerelem) is, de gondolom, az már foglalt volt. :) Sok az intrika, mások bábnak használása, trükközés, szövetkezés, gonoszság és önzés benne, de ott van a másik oldal is, a hit, a másikról való gondoskodás, az adott szó, és akár önmagunk feláldozása is.
     Hogy (önszántamból) a végére értem, az dicséri valahol, ezt pl. az Egri csillagok nem mondhatja el magáról (talán az volt az utolsó KÖTELEZŐ olvasmány, amit kényszer hatására végig szenvedtem), de például A nyomorultak tartalmasabb és sokkal jobban lekötött, mint ez a könyv. Ha az értékei érdekelnek Titeket, keressetek egy fórumot! Biztosan rengeteg helyen ódákat zengenek róla. Joggal. Mert profi.
De sem Churchill sem egyetlen XX. századi zenész nem szerepel benne. És nem King vagy Rejtő írta. :)

"mindenki tudta, hogy az igazságtalanul szenvedők átka különösen erős, és azt gyanították, hogy valami nincs rendben ezzel az akasztással."

- Vissza kell menned Kingsbridge-be.
Remigius arcát elsápasztotta a harag.
- Azt nem tehetem meg - mondta halkan.
- Miért nem? - kérdezte William, csak hogy gyötörje.
- Tudod te, hogy miért.
- Azt mondaná Fülöp, hogy nem lett volna szabad kislányokat kifaggatni? Azt hiszi talán, hogy elárultad őt, amikor elmondtad nekem, hol a csavargók rejtekhelye? Haragudna rád, amiért te lettél volna a feje annak a templomnak, amely átvette volna a helyét az ő katedrálisának? Hát, azt hiszem, tényleg nem mehetsz vissza.

Futni jó. Hogy miért, az egy jó kérdés.
Én szeretek gondolkodni futás közben, vagy éppen hogy "kikapcsolni", semmire nem gondolni (Buddhizmus hegyek! :) alatta. Talán ezért, és az állóképesség javítása miatt csinálom. Vagy csak azért, hogy tudjam, rendben van a testem futáshoz szükséges része.
Vagy azért, hogy kitoljam az öregedéssel járó fizikai leépülést? Hogy tudjam, ha erre képes vagyok, akkor talán még holnap sem lesz gond felsétálni egy lépcsősoron?
A sör és a zuhany persze remek utána, és a tudat is, hogy az ember lefutotta a távot...
Rejtély az egész. Hogy valami akkor legyen jó, amikor éppen befejezi az ember. Mert izzadtan visszanyerni a normál ritmusú lélegzést, kihúzni az izmokat, az nagyon jó.
A hosszútávfutást tisztán akaraterő kérdésének tartom. Szeretek egyedül lenni és küzdeni - szerintem ezért kedvelem. Olyan ez, mint a magas hegyekben mászkálás: sokat tanulhat az ember önmagáról, szépen, csendben, egyedül. Idén először futottam, a nem régen átadott rekortánon. Az első kör NAGY élmény! Mintha egy plusz rugalmas réteg kerülne az térd és a talaj közé (és tényleg).
Jó volt.
A szokott 5.600 métert egy szégyenteljes 26 perc 40 másodperccel hoztam, teljesen egyenletes tempóban, semmi sprint vagy gyorsítás.
A főiskolai szintidőnél (a félévi aláírásért) mindössze 1:40-nel jobb idővel, az egyéni rekordom fölött 5 (!!! brrr :( ) perccel.
Remélem, lesz jobb.

A cím telitalálat. A két női főszereplő is remek, Ullmann Mónika főleg, mint írtam.
Kb. ennyi pozitívumot találtam az előadásban, vagy még inkább: a darabban.
Az tény, hogy még a minden kívánságot teljesítő aranyhal sem értheti a nőket (egyszerűbb Hawaii-ig 8 sávos autópályát építenie New Yorkból vagy a kontinenseket megcserélgetnie). Ennek a színdarabnak a történetét legfeljebb a női logikátlansággal (a vak, feltétlen szerelemmel?) lehet magyarázni, ami férfi szemmel nem egy túl élvezhető előadást eredményez.
Érdekes volt a kezdés, miközben a Játék/Szín piciny nézőterét elfoglaltuk, az összes szereplő sétálgatott a (végig) díszlet és kellék nélküli színpadon. Akik - mint én is - "körbe" mentek, átsétáltunk a színpad szélén, gyakorlatilag a szereplők mellett.
Valahogyan nem hozta ki belőlem ez a dráma a művészetre fogékonyt. Egy határozatlan, önző férfi, egy gyáva/szerelmes és egy butácska, a dolgokat nem átlátó, a jövőre nem gondoló, sodródó nő/lány történetének látom, akik vergődnek a saját hálójukban, a sorsukban, amit maguknak szőttek.
Ironikus, és (rám) jellemző, hogy amikor a darab vége előtt nem sokkal üvölt Róza (U. Mónika) egy ajtó előtt/mögött, hogy "VILMA!!!!", szerintem mindenkiben folytatódik a klasszikus, hogy "engedj be!". :))) Nem hiszem, hogy csak én lennék ilyen lökött.

A képek forrása: www.mnsz.hu

Most kell fordítani rajta egyet
Most fogok ordítani helyetted, (b+)
Te mire vitted?
Te rajtam kéred számon, ami neked sem sikerülhet
(b+), (b+), most fogok ordítani egyet

A nevedet (b+), felekezet szintúgy
A hegyedet, a terveidet, a szerepedet,
sőt, még a szeretetet, azt is (b+), felejtsd el!
Most kell rajta fordítani egyet
Nem igaz, hogy nem érzed.

Most van mindörökké, ez most a valóság, (b+)
A helyet, a többieket, azt az időt nem te választod meg
Most kell, hogy létrejöjjön, most kell, hogy létrejöjjön
Valami belőled
Rakd körbe gyertyákkal, meditálj rajta egyet
Számtalanszor számtalan lehetőség van előtted
(b+),(b+), Azt az egyet, ami te vagy, amiben biztos vagy,
Azt kell megkeresned
Rimánkodni, fenyegetni, és b@szogatni és udvarolni neki,
Megszemélyesíteni, méhébe ültetni, levetkőztetni, sz@rrá meditálni
Amíg nem fordul valamerre egyet

Most kell fordítani rajta egyet
Most fogok ordítani helyetted

/Kaukázus: Bazmeg/

(A szövegben a (b+) jelek a címet jelölik.)

Alapból már a címe sem tetszik, de már első hallásra éreztem, hogy "a költő nem öncélúan használja a trágár kifejezéseket" :). De tényleg.
Amikor meséltem Janónak, a fenti dal szerzőjének annak idején, hogy egy nepáli út előtt/miatt mondtam fel, elismeréssel szólt a döntésről.
Nem tehettem meg, hogy most rám is igaz legyen ez a dal, és miattam ordítson, káromkodjon :), hogy/amiért egy lélekromboló és jogtipró helyről nem lépek le.
Janó: az emberek hatnak egymásra. És ha rám hallgatsz, ne legyen több káromkodós dalszöveg. Legfeljebb akkor, ha ennyire jó.

     Péntek este összefutottam J-vel, aki éppen futott. Volna. Egy szerencsétlen kivert kutya ugyanis nem tágított mellőle, Ő pedig félt, hogy a kutya megharapja. Amikor közelebb mentem a jószághoz, hogy engem kövessen a továbbiakban, megijedt, azt hitte, bántani akarom.
Erről eszembe jutott egy The Cure szám.
     Vasárnap (véletlen, de szintén J-vel) láttam az inkább érdekes, mint jó Füst Milán darabot, a Boldogtalanokat. Ullmann Mónika meglehetősen nagyot játszott benne.
     Ma pedig azonnali hatállyal felmondok a munkahelyemen.
Kíváncsi vagyok, melyikről mesélek majd a héten.

     Mivel a Facebook nálam nem pálya, sokáig teljesen kimaradt a Trollfoci az életemből. Hírük és egy-két képük, videójuk persze eljutott hozzám. Örömmel faltam be a 3 napos török utazás alatt a könyvüket.
Tetszett, röhögtem jókat. Jó látni, hogy vannak emberek, akik - miközben az MLSZ a szurkolói kártya/beléptető rendszer sikeréről beszél, a magyar bajnokiknak pedig gyakorlatilag üres stadionok adnak hátteret - kimondják, hogy nem biztos, hogy minden szép és jó. Betekintést nyerhetünk a megyei csapatok mindennapjaiba, de nem tudjuk meg, ki az a Messi... Aki ismeri az oldalt, biztosan elolvassa, de más foci barátnak is ajánlom.
     Ha hétvégén üres lesz a "Dózsa stadion" a rangadón, az MLSZ tényleg eléri a lehetetlent és példátlant: az ősi ellenség lila és a zöld tábor összefog - és egyszerre sz@rnak az MLSZ-re.
Kíváncsian várom. Egyszerre három helyszínt (egy üres stadiont, Újpest városközpontot és a Fradi pálya környékét) biztosítani... Remélem, sok kényelmes, "divat" szurkoló agyáig is eljut, mit akarnak az ultrák kifejezni, és nem mennek ki a meccsre.
Mert elvek is vannak a világon.
Elkanyarodtam a könyvtől? Fenét!

Az utolsó, harmadik nap reggelén kimentem a városba sétálni úgy másfél órát. A végén felmentem a hotelhez közeli hegy (domb) tetején található relatíve nagy mecsetbe. Volt hangulata! Ez és a benne töltött idő volt a török látogatásom csúcspontja. Mint itthon kiderült, a Fatih-mecsetben jártam.

Fatih - faith, mennyire jó anagramma!

A héten ma először ébredtem láz nélkül. Éppen erre a napra esett egy állásinterjúm. Az első kör sikerült (kop-kop), a második dönt, de már az felüdítő és FELSZABADÍTÓ volt, hogy emberi (!!) munkaidőről és -körülményekről, juttatásokról beszélgethettem.

Furcsa, hogy mennyire meg tud az ember szokni (morálisan) elfogadhatatlan dolgokat. Mikor a jelenlegi céghez kerültem, nem hittem el, hiába láttam, hogy a többiek mi mindent lenyelnek. Mostanra pedig majdnem beálltam a sorba. Az idő 1-2 hónapon belül leketyeg, amit itt szándékoztam tölteni.

...ott fáztam meg ilyen rettenetesen. Nem hittem volna, hogy a nemszeretem munkahelyem miatt jutok el a következő olyan országba, ahol még soha nem voltam. Azt hittem, inkább akadálya (lesz) az utazásaimnak, mint segítője. Akárhogyan is, ha csak egy városba is, ha csak egy szakmai kiállítás miatt is, a városból nem sokat látva eljutottam egy új helyre három napra. Igyekszem olyan képeket idetenni elsőre, amelyek nem annyira jellemzőek a városra. Utána azért segítek is kicsit, hogy sejthető legyen, hol jártam.

Van az országnak saját, híres légitársasága. Még a Manchester United-ot (és kedvenc Scholes-omat) is szerepeltették reklámjukban pár éve.

A buszos képen az az érdekes, hogy a bal-kormányos járművek balra tartva közlekednek a pálya közepén - gondolom, azért, hogy a korlát a sofőr oldalán legyen, és ezzel kevesebb baleset legyen.

Nagyon nagy város. Naponta 1-4 órát taxiztunk, buszoztunk (mondjuk, majdnem mindig ugyanazon az útvonalon), de max a hatodát (tizedét?) (sem) láttam. Szabadidőm gyakorlatilag nem volt, így elmondhatom, hogy alig láttam belőle valamit. Például a metrót sem. A villamosaik modernek, a várost pedig keresztül-kasul szelik a soksávos "autópályák", rajtuk olyan közlekedési morállal, hogy senkinek nem ajánlom a taxiban az első ülést. Én kipróbáltam - sokkoló.

Teljesen (?) más kultúrkör, de - mint a képeken is látható - mégsem volt annyira más, mint vártam. Kellemes meglepetés volt.

Nem mondom, hogy "álmaimban arra járok minden éjszakán", de örülök, hogy láthattam. Szerintem akár vissza is mennék. Legközelebb sokkal jellegzetesebb képekkel igyekszem jelentkezni erről a két kontinensen fekvő ősi városról.

Rossz lázasnak lenni, így most csak ennyi.