'Dark Night Of My Soul'

9:45-től.

     Alaposan elkéstem, csak most szereztem róla tudomást.
- Nem hibátlan, de nagyon könnyű beleszeretni.
- Meghallgattam ezt az albumot. Még dél sincs, mégis tudom, hogy remek napom van/lesz.
Ilyesmiket jegyzeteltem az első hallgatáskor.
A tegnap itt bemutatott dal a legkommerszebb, legmegszokottabb a 10 közül.
Elsőre nem tetszett túlzottan az album, de hamar rájöttem, hogy nem elvárásokkal, hanem pihenten, nyugodtan, esetleg egy pohár borral kell nekiülni.
     Azóta bármennyire keményen, objektívan is állok hozzá, a végére, legkésőbb a Laying On Of Hands/Stoic 2 második felét, a záró refrénjét hallgatva minden alkalommal kenyérre ken. Fura, hogy míg az agyam azon pörög, hogy "mit keres egy hippi dal egy Suzanne V. albumon", addig a lelkem mosolyog, a ceruzám pedig egy magas pontszámot ír a lapra, melyre jegyzetelek. És a csoda folytatódik: a záró Horizon (There Is A Road) egy ezerszer hallott dal, téma, hangulat, mégis visz, sodor, végképp elvarázsol (a kürt hathatós segítségével), ki ebből a világból. Jó, ha egy zene erről szól.
     Akár kísérletezőnek vagy eklektikusnak is mondható, holott 100% Suzanne Vega amit hallunk. Jó példa erre a Portrait Of The Knight Of Wands, ahol az akusztikus gitárhoz elektronikus hangok is simulnak.
A lényeg azonban nem változott. Maradt az első lemeztől felismerhető stílus, és noha minden albumon változtat kicsit a hangszerelésen - most, ellentétben az előző lemezzel, nincs annyi szimfonikus hangszer, jött viszont egy kevés elektronika, az akusztikus gitár sem dominál annyira, mint általában, valamint, noha nem viszi túlzásba, nem rémlik, hogy (ennyi) háttérvokált alkalmazott volna korábban -, maradt a magányos történetmesélő dalnok kép is, hiszen minden dala előadható (lenne) egyetlen gitárral is. Nem hallgatom újra (de érzem, hogy hamarosan megteszem), de valamiért a days of open Hand világa és (belső borító) képei ugranak be ezt a 36 és fél percet hallgatva.
Az I Never Wear White-ot leszámítva nincsenek az előző, 2007-es lemez New York Is A Woman, Frank & Ava és Bound dalaihoz fogható azonnal ható telitalálatok, de az összkép így is kerek és teljes.
A borító(k) kapcsán viszont jól jönne már kis kreativitás, újítás.
    Nem hallgatok Cseh Tamást, Bródit, Springsteent, Dylant, de az első hallott dalától Suzanne Vega "rajongó" vagyok. A hangszíne (!!), az egész egyénisége, zenei világa, kisugárzása nagyon szimpatikus "és hogy' beszél angolul!!!"...
A Judas Priest gitárosa nyilatkozta egyszer, régen, hogy házibulikban gyakran kérték, hogy játsszon valamit, és nem hitték el, mikor azt mondta, hogy ő csak Judas Priestet tud. Valahogy Suzanne Vegat is ilyennek képzelem. Annyira erős és jellegzetes a (zenei) világa, annyira önazonos, hogy nem hiszem, hogy ki tudna lépni belőle. Szerencsére nem is kell, hiszen így SZERETJÜK.
Lelki vezetőm egy újabb csokor példabeszéddel, mini csodával jelentkezett. Vannak füleim a hallásra.

Suzanne Vega: Tales From the Realm of the Queen of Pentacles (2014.)

8/10 pont

Sok gondolatot hozott elő. Kb. a Spice Girls daltól már hangosan is felnevettem olykor, és Adele fejei, mozgása (és persze BESZÉDE) is tetszett.
Annyi mindent csináltak már TV műsorokban, és annyira lapos és mesterkélt már az egész - tisztelet a kivételnek! Van még olyan?? -, hogy kellemes igazán szórakoztató dolgot látni, pláne, ha az zenével van egybekötve.
Mobilon néztem az első két alkalommal, ott nem látszik a feliratozás, úgy keményebb dió érteni, viszont a fejek, nevetések jobban átjönnek feliratok nélkül.
Szerintem nem is kell érteni a beszélgetésüket, anélkül is élvezhető és mókás az egész.
Bírom a zenét élvező, önmagukat elengedni képes embereket, és - sokakkal ellentétben - alapjában a brit nőket is. (A szülés jót tett az arcvonásainak, és a kocsiban nem látni az alakját.)
Adele halálra van sminkelve, mégis tök természetes - az a kacagás (!). Megtudtuk, hogy a Helloban ő dobol, hogy több album nem lesz az életkora után elnevezve, hogy akkor tört össze életében először a szíve, amikor a kedvence kilépett a Spice Girls-ből...
Na, mire leírtam, a felét el is felejtettem a mondandómnak.
A Royal Albert Hall az út mentén...
És persze a HANG!!!
        'Adele has a working class London accent' /Wikipedia/ - ezt mondjuk kitaláltam volna. :))

Love meant being brave, otherwise you had already lost your own argument: the man who couldn’t tell a woman he loved her was, by definition, not worthy of her.

A szerelemnek bátornak kell lennie, különben már el is bukott a kérdés. A férfi, aki nem tudja elmondani egy nőnek, hogy szereti, (a téma jellegéből adódóan) egyértelműen nem méltó hozzá.

/Nick Hornby: Funny Girl/

Február 21-én váratlanul, de természetes módon, "hirtelen szívleállás" miatt elhunyt a lengyel Riverside zenekar alapító- és eddigi egyetlen gitárosa.
A zenekar természetesen törölte a tervezett turnét, de az idei évre ütemezett zenéik meg fognak jelenni.
Hangulatos, jó zenét játszanak. A Dream Theater újabb-kori vergődése (évek) óta ők a kedvenc "progrock" zenekarom. Tulajdonképpen az egyetlen a stílusban, akiket szívesen hallgatok.

‘What’s it like?’ she said.
‘It’s … Well. Blimey. I dunno.’
‘If I may state the obvious, you’re finding it impossible to put down.’
‘Yeah, but he’s my best friend.’
‘I’ve read lots of scripts by best friends. I’ve put a lot of them down. And scripts are short.’
‘OK, then. It’s good. But blimey.’
‘What’s the blimey bit?’
‘It’s … Well. Bloody hell.’
‘Whatever job you decide to do when you get older, make sure it doesn’t involve the English language.’

((Könyvkiadóban dolgozó feleség a forgatókönyvíró férjéhez, miután utóbbi elolvasta kollégája előző bejegyzésemben szereplő regényét.))
- Milyen? - kérdezte a nő.
- Nos. Olyan... Húzós. Mittomén.
- Hogy a nyilvánvalóval jöjjek, nem tudtad letenni.
- Igen, de ő a legjobb barátom.
- Sok forgatókönyvet olvastam legjobb baráttól, és sokat le is tettem. És a forgatókönyvek rövidek.
- Értem. Nos, ez a könyv rendben van, de húzós.
- Mi teszi azzá?
- Olyan... Nos, marhára húzós.
- Bármilyen munkát is választanál öregségedre, légy biztos benne, hogy nem érinti a(z angol) nyelvet!

It had never occurred to Sophie before, but the worst thing about being Miss Blackpool was the title. Taking your husband’s name when you became his wife was one thing. Taking your town’s name when you became its beauty queen was something else again.

Soha nem ötlött fel Sophieban ezelőtt, de a blackpooli szépségkirálynőségben a cím volt a legrosszabb. Feleségként a férj nevét felvenni, az egy dolog, de a városod nevét viselni, mikor a szépségkirálynője leszel, az valami más.

 /Nick Hornby: Funny Girl/

‘Can I read it?’
‘What do you want to read it for?’
‘Because I want to read everything you write, you twerp.’
‘You don’t have to.’
‘I know that.’
‘What if you hate it?’
‘I wouldn’t tell you.’
‘So what’s the point of reading it?’
‘What’s the point of reading anything? I wouldn’t tell Graham Greene I didn’t like his last book either.’
‘But presumably you don’t write comedy scripts with Graham Greene.’
‘All the more reason not to tell you if I don’t like it.’
‘So you’re just going to tell me I’m a genius?’
‘That’s about the size of it.’
‘Can we start again, then?’
‘How d’you mean?’
‘Tony, will you read my book? And tell me what you think of it?’
‘What’s the difference?’
‘Before, you asked me. Now I’m asking you. As a favour.’
‘I’m not Vernon Whitfield. I couldn’t tell you what’s wrong with it. Not that there will be anything wrong with it.’
‘I don’t want Vernon Whitfield stuff. Just tell me it reads like a book. Whether there are boring bits. Whether I should put it in the bin or show it to someone else. Whether I’ll get arrested.’
‘I’m not a legal person either.’
‘All right, whether I’ll get fired from the BBC. Thrown out of pubs. That sort of thing.’
‘Gotcha.’
‘And …’
‘I’ll just read it,’ said Tony.
‘How long will it take you, do you think?’
‘How long is a piece of string?’
‘Do you mean how long is my book?’
‘I suppose I do, yes.’
‘Four hundred pages. Double-spaced.’
‘And how boring is it?’
‘Fuck off.’

- Elolvashatom?
- Miért akarod elolvasni?
- Mert minden írásodat el akarom olvasni, Te tulok.
- Nem kell megtenned.
- Tudom.
- Mi van, ha gyűlölni fogod?
- Nem mondanám meg.
- Akkor mi értelme van elolvasni?
- Mi értelme van bármit elolvasni!? Graham Greene-nek sem mondanám meg, hogy nem tetszett a legutóbbi könyve.
- De felteszem, Grahan Greene-nel nem írsz vígjáték forgatókönyveket.
- Egy okkal több, hogy ne mondjam el neked, ha nem tetszik.
- Tehát azt fogod mondani, hogy zseni vagyok?
- Nagyon úgy fest.
- Kezdhetnénk elölről?
- Hogy' érted?
- Tony, elolvasnád a könyvem? És elmondanád, mit gondolsz róla?
- Mi a különbség?
- Az előbb te kérdeztél engem, most én kérem tőled. Mint egy szívességet.
- Nem vagyok Vernon Whitfield. Nem tudnám elmondani, mi a rossz benne. Nem mintha bármi rosszat feltételeznék vele kapcsolatban.
- Nem Vernon Whitfield jellegű dolgot kérek. Csak mondd el, könyvszerű-e, vannak-e unalmas részei, hogy kukába kellene dobnom, vagy mutassam meg másnak is. Hogy letartóztatnak-e miatta.
- Jogász sem vagyok.
- Oké, akkor hogy kirúgnak-e a BBC-től. Kidobnak-e a kocsmákból. Ilyesmi.
- Értem.
- És...
- El fogom olvasni - mondta Tony.
- Mit gondolsz, mennyi ideig tart majd?
- Mekkora?
- Úgy érted, milyen hosszú a könyv?
- Igen, ja, úgy.
- Négyszáz oldal, dupla sorközzel.
- És mennyire unalmas?
- Menj a p@csába!

‘Fuck off,’ said Bill.
‘I mean it.’
‘A work of genius like who? Dickens? Tolstoy?’
‘It’s different from them.’
‘Have you ever read Tolstoy?’
‘No, but I'm gessing he didn't go in for ...........’

- Nemj a p@csába - mondta Bill.
- Komolyan gondoltam.
- Egy zseni műve. Mint például?? Dickens? Tolsztoj?
- Más mint ők.
- Olvastál valaha Tolsztojt?
- Nem, de gyanítom, ő nem......"

/Nick Hornby: Funny Grirl/

     Nem tudom megmondani miért, de szeretek Nick Hornbyt olvasni.
Nem kirobbanóan vicces, de mégis humoros, nincsenek különösebb történetei a regényeinek, mégis érdekesek - ilyesmik jutnak eszembe róla.
Erről a könyvről is.
      A '60-as éveket írjuk. Egy blackpooli lány komikus szeretne lenni, ezért Londonba költözik. Ott első próbálkozására felfigyel rá a TV-s szakma, szerepet kap egy induló vígjátéksorozatban...
A történet a szereplők (színészek, forgatókönyvírók, házastársak, stb.) és a sorozat életéből mutat meg jeleneteket, egészen a jelenig. A súlypont (középpont) ügyesen kerül egyik szereplőről a másikra, éppen akkor, amikor történik valami az életében.
      Humoros, a maga finom, brit módján. Olyannyira, hogy magyarul (Vicces lány címmel jelent meg) nem vagyok benne biztos, hogy átjön(ne)-e. (Ezt a Hogyan legyünk jók-kal kapcsolatban tapasztaltak miatt írom. Azt is angolul olvastam először, és nagyon tetszett. Majd évek múltán, tavaly, elolvastam magyarul is, és nem értettem, mi tetszett rajta elsőre. Valószínűleg így járnék ezzel a könyvvel is.)
A benne található néhány kép remekül lefesti a korszellemet, megmutat egy-egy helyszínt, konkurens TV műsort, hírességet. Olyan az egész, mintha egy megtörtént esetet dokumentálna.
Hornby stílusa az, ami nem csak szerethetővé, de remek olvasmánnyá is teszi.

A semmiből becsöppenő "Végül is nagyon gyorsan esett szét az egész" (It all fell apart very quickly in the end) mondatot ki is írtam magamnak, mint 100% Hornbyt.

Idén sem lesz bajnok a Diósgyőr. Éppen azzal a Fradival játszottak döntetlent, amely 10 fordulóval a bajnokság vége előtt 32 (!!!) ponttal vezet előttük. Pedig a szezont megelőzően milyen szép célokról, álmokról szólt a történet.

Most pedig Egervári annyira örül negyedik meccsén szerzett negyedik pontjának, mintha nem ezzel kerültek volna hét pontos közelségre az utolsó helyhez.

Mit lehet írni egy olyan albumról, amely a Helloval indul?

Talán azt, hogy a többi dal nem annyira erős (kivéve a Love In The Dark, a Million Years Ago, és az All I Ask), hogy végig Adele csodálatos és erős hangja viszi a prímet, hogy a hangszeresek inkább semmit vagy minimális dolgokat játszanak, mintsem hogy egyen-pop műanyag antizenével töltsék ki a csendet (kivéve: Water Under The Bridge), ezzel az énekhanghoz kellően szellős teret biztosítanak.
És azt, hogy tetszik az album, jó ezt a HANGot hallgatni. Hallottam a rádióban futó dolgait, de ez az első lemeze, melybe belemerültem. Tartalmas, amit találtam.
Közvetlenül a rendkívül tömör új, itt is bemutatott Anthrax album után hallgattam. Nektek is úgy (is) ajánlom. A 14 dalos változattal ismerkedtem.

Adele - 25 (2015.)

8,2/10 pont

'It was just like a movie
 It was just like a song
 When we were young'
                          /Adele/

((Olyan, mint egy film, mint egy dal
Mikor az ember fiatal))

Akkor ők ne lennének azok?: