'Dark Night Of My Soul'

Gyakoroltam kicsit a szövegértést, fordítást:

"...1980. When I bought my first Motörhead record, I bought Ace Of Spades, knew nothing about the band because I used to buy albums based on album covers and I was just looking at this album cover 'God, this is got to be good, these guys look like tough motherfuckers.' Take the record home, put it on, headphones in my little tiny room in my mom's apartment and Ace Of Spades opens the record and I was 15 years old, hearing that for the first time and fucking blows your brains out. I listened to the record probably three times, you know, front of that just star(e)ing at the album cover, staring at it the whole time, thinking 'Who the hell are these three Mexicans and how can they play so fast?'
They looked like banditos. They certainly didn't look English."
/Scott Ian at Lemmy's funeral/

"... 1980. Akkor vettem meg első Motörhead lemezemet, az Ace Of Spades-t. Semmit nem tudtam a bandáról, mert a borító alapján vettem lemezeket akkoriban, és csak ránéztem ennek a borítójára, hogy "Atyám! Ennek jónak kell lennie. Ezek a csókák tökös anyaszomorítóknak néznek ki." Hazavittem, feltettem, fülhallgatóval a kis szobámban anya lakásában és az Ace Of Spades dallal indul a lemez, 15 éves voltam, először hallottam és az agyam eldobtam. Kb. háromszor hallgattam meg a lemezt, miközben csak bámultam, bámultam a borítót, hogy "Ki a fene ez a három mexikói, és hogyan tudnak ilyen gyorsan játszani!?"
Mexikói banditáknak néztek ki, egyértelműen nem angoloknak."
/részlet Scott 'Not' Ian (Anthrax) Lemmy temetésén mondott beszédéből/

"Fogadják őszinte köszönetemet hódolatuk e szívélyes nyilvánításáért. Örömömre szolgál hosszabb idő után ismét láthatni e várost, mely, mint hallom, a legközelebbi múltban oly tetemesen szépült és minden tekintetben nagy haladást mutat. Szíves fogadtatásuk, melyet hasonló érzelemmel viszonzok, itteni időzésemnek előre is megelégedést és kellemes napokat biztosít!"
     /Ferenc József császár és király 1881. szeptemberében, miskolci látogatásakor így reagált az éljenző tömegre és a köszöntésekre/

Caligula lova - remek név. Ausztrálok. Az első hangtól, ütemektől hallani, tudni hogy milyen stílusban zenélnek. Ez bizony progresszív rock/metal.
Rosszul hangzik? Pedig nem kevés ígéretes, remek, sőt fantasztikus zenekar alkot ebben a stílusban. És rengeteg hallgathatatlan. Az "előremutatás" és a műfaj kívánalmai között szereplő magas hangszeres tudás ugyanis sokszor, a próbálkozók nagy többségénél zsákutcába viszi a történetet elborulást és/vagy értelmetlen tekeréseket, villogásokat eredményezvén.
Ezért is üdítő, ha a kedvenceimen kívül (fénykori Dream Theater és Riverside) is találok olykor kellemes zenét ebből az általam alapból került területről.
Nálam az ilyen daloknál kezdődik a hallgatható/élvezhető progrock. Jók a témaváltások, jó a refrén, nem irritál az énekes, nincs szétzenélve, de hallani, hogy tudnak ezt-azt. A 4:46 környéki, lelassulásba vezető riff különösen tetszik (az "As we fall into softest soil" énekdallam és alatta a gitár.). De előtte a szóló is jó.
Nem mellesleg: pozitív a dal hangulata.
Egy jó progrock dal elsőre megfog valamivel, elnyeri a tetszést, majd hallgatásról hallgatásra újabb és újabb finomságokat tár fel a hallgató előtt.

/Caligula's Horse: Songs For No One/

Ki vette észre a félrecsúszott akkordokat és a húrszakadást (!) az előző dalban? De nem is ezek számítanak.

Találok ezt-azt rendrakáskor. (Ez nálam élethosszig tartó feladat.) Például ezt. És hozzá az élményt, hogy a kis, kétkazettás (Ausztriából, naná!) magnóm egészen jól szól a fülhallgató kimeneten.

Annak idején nagyon fel voltak kapva. Aztán kultikusak lettek. Hosszú évek után hallgattam ismét őket. Egy nagyon jó zenekar, teljesen szabad, változatos zenével. Ilyennel is:

Nem szeretem a zenekar zenéjét, de meglepve olvasom, hogy a Led Zeppelin negyedik lemeze úgy jelent meg 1971-ben, hogy sem cím, sem a zenekar neve (sem fotója) nem szerepelt rajta.  Csupán egy, lelakott falra akasztott festmény.

Esős napokra.

Szépek. Viszont elég nehéz utólag megállapítani, melyik mennyit ér.

- Toys In The Attic?
- Naná! Mennyi?
- 25 dolcsi.
- Sok.
- Találtam egy másik példányt, 5 dollárért. Nyitom, nézem. A borító kicsit viseltes.
- A borító nem téma.
- A lemez jól néz ki. Semmi olyasmi, amit ne tudnál letisztítani.
- El ne engedd! Kosárba vele! :)
- Már benne volt, mire írtad. :)

Isten áldja az internetes kommunikációt! Így lett enyém ez a műkincs egy amerikai lemezboltból, S. nem kicsi segítségével.
Elsőre az lepett meg, de nagyon, hogy 1975-ös. Sokkal későbbinek ('83-'86.) tippeltem volna. Egyrészt, mert már hallottam régebben, másrészt utóbb, a hallgatásakor a sok ismert dal miatt.
Nagyot szól! Főleg a B oldalt nyitó Sweet Emotion a csilingeléseivel. Pedig nincs digitálisan túlcicomázva, -polírozva.
Jó kis rockzene. Nem az őskori (Led Zepp. - bár a Round And Round eléggé doomos/sabbathos), de nem is az Aerosmith újkori, kicsit glames korszakára jellemző módon.
Ezen van a Walk This Way is a jellegzetes riffel.
A Big Ten Inch Record a rock & rolljával (fúvósok, minden) (szerző: F. Weismantel) kilóg kissé, de a többi nagyon egyben van.
Rendesen poénos/beteg a borítója.
A zenekar harmadik albuma. Csak az USAban 8 millió példányban kelt el.

7,5/10 pont, legalább

Columbia Records, Printed In U.S.A., 1975.

A Good Time (Jólét) (2017.) a versenyprogram része volt. A történet egy testvérpárról, egyetlen balul sikerült napjukról szól. Az egyébként agyas főszereplő minden ötlete balul sül el, helyzete egyre nehezebb lesz. Blöff/A ravasz, az agy...-féle koreográfia. Itt azonban nincs humor, egymásba szőtt szálak a történetben, csak a kétségbeesett menekülés, kármentési törekvések.
Jó kis mozi, egyedül régi ellenségem, a kézi kamerahasználat, illetve az ezzel együtt alkalmazott sok közeli rontott az élvezhetőségen.

7/10

The Sense Of An Ending (Felfelé folyik, hátrafelé lejt) (2017.)

Ismét egy remek példa arra, miért nem kell (szerintem nem is szabad) az eredetitől merőben eltérő magyar címet adni egy alkotásnak. Borzalmas.
Brit film, Londonban játszódik. Nem kifejezetten a királynő angoljával, de jellegzetes íz nélkül beszélnek benne a szereplők. Sajnos rávilágított arra, hogy sehol nem vagyok szövegértésben.(50% alatt. :( )
Tony egy elvált nyugdíjas, békésen éli mindennapjait, egy kis fényképezőgépboltot visz. Mechanikus karórát hord, abban is alszik, leveleket ír, nincs Facebookon, nem közvetlenkedik a postással. Egy nap levelet, benne értesítést kap, hogy egykori szerelmének anyja rá hagyott egy naplót. Később kiderült, hogy nem is a sajátját. Az említett ex azonban nem hajlandó odaadni az örökösnek a naplót.
Kb. ennyi a történet. A film attól erős, hogy a régmúlt felidézett képsorain keresztül fokozatosan kirajzolódik Anthony (és a másik néhány szereplő) múltja, érdekes és szövevényes viszonyrendszerük. A múlt pedig sok dologra hat a jelenben is. Szokásokra, életvitelre, de leginkább az érzésekre.
Lassú ritmusú, kellemes film. Tetszett.
Ma reggel Yorkshire teát ittam. Tejjel. Ahogy D. mondta: "Putoltam a kettölt on." :))

7/10 pont

A főszereplő első nagy szerelme Veronika. Nem volt nehéz azonosulnom Tony szerepével. Sokadszor írom, hogy a sorsnak van humora: a film után a mozitól 300 méterre az én ezer éve nem látott első szerelmem futott szembe velem a villamoshoz, ráadásul vörösen, mint a filmbeli főhősnő. Biccentettem neki mindenféle érzelem vagy gondolat nélkül.
Mert nem ő az én Vr-m.

"Floridában körül-belül ötvenezer magyar él." /Hír a hurrikán kapcsán/

Egerben pedig kb. 55 ezer.

Elgondolkodtató.

Gyakorlatilag 24 óra alatt több filmet néztem meg a fesztiválon, mint tavaly egy hét alatt. Az említett borzalom meccs után beugrottam programfüzetért és egyből ott is ragadtam a

The Square (A négyzet) (2017.) vetítésére.
Svéd. Ezt vettem felhívásnak a beülésre. Stockholmban játszódik, de sajnos nem mutat sokat a városból. És maga a film is... Az tény, hogy felvet (társadalmi, morális, általános) kérdéseket, beindít gondolatokat, az is,hogy humor is van benne, de rám a nehezen értelmezhető részek (az estély) és a befejezetlenség hatott leginkább.

5/10 pont

Másnap következett a Placebo: Alt.Russia (Placebo: Az orosz turné) (2016.)
Kezdem azzal, hogy a magyar cím nem szerencsés, mert tény, hogy a 67 perces film a zenekar 10 állomásos turnéját követi végig Szibériától (!!) gyakorlatilag az egész országon át Moszkváig és Szentpétervárig, mégsem a zenekarról, pláne nem a zenéről szól. Az országban élő egyéni, újító művészek közül mutat be néhányat, főleg a basszusgitáros készítette riportokon keresztül. Ott vannak a koncertek, de csak mintegy keretet, vázat adva az utazáshoz, a helyszínekhez. Az mekkora ötlet, hogy két VIP vagont hozzákapcsoltak a Transzibéria vasúthoz és azon tettek meg ezer kilométereket!! Az viszont kicsit visszás volt, amikor Mercedes konvojjal előzgették a tehergépkocsikat, a bérelt luxuskocsikból mutogatták a Lada Nivakat.
"Érdekes módon" a szereplők mindegyike szabadnak és függetlennek vallotta magát.
A srác, aki hol szögesdrótba tekerte magát, hol odaszögezte a heréit (!) a Vörös Térhez és a népi hangszeren torokéneklés közben játszó férfi kifejezetten elgondolkodtatott, de az egész film jó volt, összességében tetszett.
Agyaltam, hogy mit csináljak a következő vetítésig hátralévő egy órában, de már a Placebo film előtt kiderült, hogy utána van lehetőség kérdezni a rendezőtől, így problémám megoldódott, maradtam. Ez is egy remek program volt, sok érdekes háttér információval.

7/10pont

Charlie Tergett-Adams

Mert én értek a focihoz!!

     Ott tart a történet, hogy a meccsre menésben az utazás a legjobb, amikor régen elővett vagy (és) nagy kedvenc CD-ket hallgatok útközben.
A Debrecen megverése óta hétszer adta elő a csapat ugyanazt a "játékot". Nem csinálnak semmit, alibiznek, majd a menetrend szerint megkapott első gól után elkezdenek játszani, így vagy döntetlenre mentik a meccset, vagy nem. A meccs végén azért általában - biztos, ami biztos - még kapnak egyet. Legutóbb az NB I. egyik leggyengébb, legfogalmatlanabb (copyright: Lemmy :) csapata ellen (Diósgyőr) ennek a fordítottját mutatták be. Vezettek, majd megijedtek a nagy semmitől és megverették magukat. Szombaton úgy voltam vele, hogy bizonyíthatnak, de ismét egy nagy nullát alkottak. Mivel legközelebb a lilákokkal játszunk otthon, nem esik majd nehezemre megtartani a fogadalmamat, miszerint, amíg (a fél éve (!!!) látványosan alibiző Strestik játszhat) nincs akarat, addig nem megyek meccsre.
Pedig milyen jól indult a szezon...
     Szóval szombaton bevágtam magam feketébe (éreztem, hogy "remek" meccs lesz), és odafelé a 2005-ös Paradise Lost című Paradise Lost album szólt a kocsiban. TÖKÉLETES, muzsika. Csodaszép, szomorkás, nyugodt, de súlyos. Önmagukhoz képest kifejezetten lendületes. Valóban - jó címválasztás - benne van minden a zenekartól, ami jót csak kipróbáltak addig. Másnap egész nap ezt hallgattam.  
Jól választottam a hazaútra is, ugyanis a The Killers abszolút 10 pontos slágergyűjteménye, a Sam's Town kellett ahhoz, hogy kedvem legyen mosolyogni, énekelni.

Ha Cseri nem lenne a csapatban a lelkes, ötletes, gyors játékával, azt mondanám, reménytelen a helyzet.

Nem leszek ott, de azért Hajrá, Mezőkövesd!

"In this autumn rain
 We're blessed with autumn skies, autumn skies"

... kapok zenéket kiadóktól. Nagy késésben vagyok, de azért igyekszem mindegyiket meghallgatni. És olykor felkapom a fejem. (Dob!) (A felénél gyakorlatilag egy új dal kezdődik):

- Ezt a két Katona Klárit kérem.
- Más nem érdekli?
- Az egyik The Cure, de azért max. a rajta szereplő ár felét adnám, így ide sem hoztam.
- Melyik az?

:) Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy hamarosan enyém lesz az egyik kedvenc albumom, eredeti, 1980-as, brit nyomású lemezen. Kb. a címével megegyező idő alatt dőlt tehát el a kérdés.

Friss képet nem találtam így, hirtelen, de a hétvégi, Málta elleni meccsen tűnt fel, hogy Anglia 1-től 11-ig terjedő mezszámokban kezdi a meccseit. Tetszik. Szeretem a tradíciókat. És ha egyetlen ilyen ország akad, azok nyilván ők.

Avagy: emlék Rooney-ról.

"Jó volt látni a támadószellemű Magyar Válogatottat." /műsorvezető asszony/

"Nagyszerű volt a teljesítmény." /(német) szövetségi kapitányunk/

"Megérdemeltük volna a döntetlent." /szakértő/

Zúgott a "Szép volt, fiúk!"

Aki nem látta, hogy egyetlen kaput eltaláló lövés vagy fejes nélkül, simán kikaptunk a portugáloktól (a 93. percben a majdnem kivételt jelentő fejesnél lest jelzett a partjelző) és ezzel minden matematikai esélyt is elveszítettünk a VB részvételre (a döntetlen is kevés lett volna), azt hihetné, hogy minden rendben van.

Valójában viszont ott tartunk, hogy nemcsak, hogy az angoloknak belőtt 11-ese után annak idején náci módra menetelni (!!!) kezdő andreas möller a kispadunkon ülhet, hanem, hogy a játékvezető onnan is elküldi, mert ott sem tud viselkedni. A csapat pedig ismét ment a levesbe. Gyökérnek.

Svájc 24 pont, Portugália 21 pont, Magyarország 10 pont. 8 meccs után.

Világos a színe, búzasör szintjéig "zavaros", szűretlen jellege van.
Illatos. Nagyon. Radler jellegűen citromos illatú. És az íze is legalább ennyire jellegzetes és intenzív (citrom nélkül).
Dupla vagy semmit játszik: két korty elég, hogy eldöntse a fogyasztó, hogy az erős, karakteres íz elnyeri-e tetszését vagy sem.
Nálam bejött. (Sajnos ez nem mondható el a Borsodi újabb kísérleteiről (Dry, Tüzes).)
Az "Óvatos duhajt" én kihagytam volna, elég lett volna a típust is mutató IPA névnek, de ennyi bajom legyen!
A nyár kellemes meglepetése.
Magyar.
Alk. 4,8%
7,8/10 pont