HTML

'Dark Night Of My Soul'

Gondolatok. Sajátjaim és melyek Benned ébrednek. Thoughts. The ones in me and the ones generated in you.

Friss topikok

2012.04.04. 08:01 Krap

Szalma Botond

     Az egész köztársasági elnökös show-ból egyetlen ember jött ki felemelt fejjel és
egyenes gerinccel, Szalma Botond, a KDNP budapesti elnöke.
Egy interjúban elmondta a SAJÁT (!!) véleményét a témában, amely vélemény nagyban
eltért pártja talpnyaló nézetétől. A riporter meg is kérdezte, hogy nem fél-e, hogy megüti a bokáját ezért a párton belül, de erre is teljesen szimpatikusan válaszolt.
Nem tudom, mennyire "PR" ez az interjú és mennyire jellemzi emberileg - ha ilyen civilben is, le a kalappal előtte!
Pártja rögtön lépett is. Elhatárolódtak a véleményétől, majd eljárás alá vonták,
melynek vége kizárás is lehet(ne). Igen ám, csak már másnap lemondott az "álamfő",
ahogyan Szalma úr is tett volna a helyében.
Eddig sem néztem semmibe a KDNP-t (amióta ránőtt a FIDESZre), de ezt az egy tagját
kivéve most még mélyebben vannak a szememben.
     Na, reményeim szerint újabb sok-sok évre ismét mentes lesz a blogom attól a
posványtól, amit politikának hínak Magyarországon.
Négy napig néztem a híreket, megnyilvánulásokat - éppen elég volt.
Ha valakit érdekel, itt az interjú:

https://www.youtube.com/watch?v=iycwirE24yA

 

4 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://krap.blog.hu/api/trackback/id/tr674361977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B.Biga 2012.04.04. 19:31:17

"Na, reményeim szerint újabb sok-sok évre ismét mentes lesz a blogom attól a
posványtól, amit politikának hínak Magyarországon."

Kíváncsi vagyok kibírod-e, mondjuk egy-két hónapig!

szalma b 2012.04.10. 12:03:43

Tisztelt KRAP Úr/Hölgy

(nem kívánt rész törlendő)

Köszönöm a kulturált bejegyzést. Remélem, hogy be tudjuk bizonyítani, nem mindig posvány a politika. Nem volt PR interjú, de ha az lett volna, ugyan ezt mondtam volna ott is.

üdv

Szalma Botond

Krap 2012.04.10. 17:22:22

Nincs mit köszönnie.
Ez egy ilyen blog - "Lovagokkal lovagias, emberekkel emberséges". :)

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.04.11. 20:10:45

A politika már csak ilyen, de talán a jövőben pozitív változás állhat be ezen a téren!!!! Jó lenne.
süti beállítások módosítása