'Dark Night Of My Soul'

     Szégyen szemre eddig talán csak egyszer láttam Tibuszt gitározni, amikor Szűcs Antal Gáborral a latin duót tolták. Az idei (nem) Kocsonya (nem) Fesztiválon az Ő zenekarának fellépését vártam legjobban. (Megérne egy bejegyzést az is, ahogyan a város lenyúlt egy komplet rendezvényt, de a név esetén a jog az egész (és nem a lopás!) kitalálóinak oldalán állt.)
Szabadtér, nulla fok, metsző szél - nem ideális körülmények élő zenéléshez. A szaxofon egy szám után/alatt meg is adta magát. Ezt leszámítva minden remek volt: tökéletes hangerő, a vokálok helyenkénti halkságát leszámítva hibátlan hangzás, jó dalok.
Nem szántották fel a színpadot, de ez a zene(kar) nem is erről szól. Tibusz játéka kifejezetten tetszett. Hangulatos, szellős, kényelmes, egyéni (!!!), ízlésemnek való. Charlie nem mai gyerek, rajta is érződik, látszik a kor, de nem csak vállalható, hanem teljesen rendben lévő a teljesítménye, jelenléte, kisugárzása. A szövegekkel volt gondja olykor, de semmi vészes, mindent lazán, profin, humorral kezelt. Két vokalista, hat (hét??) zenész, ismert, jó dalok - csak pozitív lehetett a végeredmény.

A képet a miskolcifarsang.hu oldalról szedtem.

Péterfy Boriék másnap ugyanott kicsivel jobb időben, de még mindig hidegben nagyobb tömeget mozgattak meg, de számomra kissé túl sok volt az elektronika a zenéjükben, Deák Bill kapitány (akit most láttam először) pedig vasárnap sokkal kisebb hangerővel és vérszegényebben tolta a blues-ra fogékony, szép számú közönségnek. Belenéztünk még az AB/CD feldolgozás koncertjébe (soha nem találnátok ki, kiktől játszanak! :), amely korrekt, a vártnál jobb volt.

     A szerző író szakon szerzett diplomát (+ angol, Lincolnshire-ben él). Ez csinált kedvet a könyv elolvasásához.
Napjaink (?) Angliájában játszódik, ahol a (halálos) ítéletekről egy show-műsorral megtámogatva a közvélemény, szavazással dönt. Nincs tárgyalás, bíróság, bizonyíték, kihallgatás. A vádlottak az ítéletet megelőző hét napjukat egyre kisebb cellában töltik,elzárva egymástól és gyakorlatiag a kölvilágtól, a hetedikben pedig ott a villamosszék is.
Egy 16 éves lány esete több okból is a figyelem középpontjába kerül...
      Kíváncsi voltam, hogyan ír egy "profi", aki ezt tanulta. Nos, egészen jól. Sodrón, filmszerűen, érdekveszítően. Az alapötlet jó, de nagy filozofálást azért nem kerít, nem fejti ki a felmerüő morális, jogi kérdéseket. Ezeken - ha akar - elgondolkodhat az olvasó, ha pedig nem, akkor falhatja a lapokat, hogy mielőbb megtudja, mi rejtőzik a háttérben, mi lesz a főhősnő sorsa.
A sztoriban annyi furcsa számomra, hogy alapból stresszes helyzetekben (gyilkosság után, kivégzéskor) is nagyon logikusan, élesen, gyorsan gondolkodnak a szereplők. Ez egyszerűen hihetetlen, valószerűtlen. Ezt leszámítva jó könyv, két délután/este alatt elolvastam.
2016-ban jelent meg. Aktuális kérdéseket is felvet.

"..., amikor a németek békepártiak, az annyira hiteles bír lenni, mint Dieter Bohlen a Motörheadben!"
                                                                     /Wan2 magazin, 2003. május/

     CD-t vettem. Egy telefont követően nem csak hogy még aznap házhoz hozta a "zenekar", de kaptam kitűzőt, matricát és pengetőt is a lemez mellé. Plusz - mivel késtek egy kicsit - egy fuvart is haza a munkahelyről. Rajongóbarát hozzá(m)állás. Köszi!!

     Ezt a lemezt még nem, viszont az alábbi albumokat meghallgattam az elmúlt héten: Adele: 25 (2015.), The Glove: Blue Sunshine (1983.), Bonnie Li: Wǒ Men (2018.), Intim Torna Illegál: Élni jöttünk (2018.), Zord: Disasters Grind (2007.), Zord: Thorny & Wounds (2013.), The Smashing Pumpkins: Shiny And Oh So Bright, Vol. 1/LP: No Past. No Future. No Sun. (2018.)

Egyik kollégám gyűjt ilyesmit. Némelyik eléggé mutatós/történelmi:

Hallgatom a tavalyi (sorrendben negyedik) Intim Torna Illegál albumot, és az jutott az eszembe, hogy az önazonosság jó dolog, hogy nem biztos, hogy feltétlenül alakulni, változni, "fejlődni" kell egy zenekarnak. Ha valamit jól csinálnak, akkor az (pl. az ITI esetén) negyedszerre is ugyanolyan jó, mint először. Ha elkerülik az unalmassá válás csapdáját.

Ott a másik "véglet", a The Smashing Pumpkins, akik zenéje sokat változott, az elmúlt évtizedben nem is jó irányban. A "friss" lemezük viszont visszatérés a régi szép időkhöz. Egy ilyen album megítélését (az ITI-ét is) csak az határozza meg, hogy alapból mennyire tetszik a zenekar a hallgatónak. Ennek függvényében beszélhetünk önismétlésről, kreativitás elvesztéséről, sikerhajhászásról, vagy egyszerűen mondhatjuk azt, hogy KÖSZÖNÖM a jó zenét. (És a jó klipet.)

Dream Theater: Once In A Livetime, kettes lemez

     Annyit bántom (joggal :) a zenekart az újabb dolgaik miatt, hogy azt hihetnétek, bajom van velük. Pedig nincs. Az életművükön nem ígérem, hogy végigmegyek, de a vasárnapi takarítás alatt a címben szereplő koncert CD-jük második felét hallgattam, és gondolatokat indított. Mellesleg: ez a legrégebbi albumuk, amely megvan. 1998- as.
Ezen keresztül ismerkedtem annak idején a zenéjükkel. És döbbentem, hogy mennyire tömény és technikás, amit csinálnak. Nem is tudtam teljesen befogadni akkor, éppen a töménysége miatt.
     Viszont minden relatív. Mai füllel és aggyal hallgatva egy remek korongnak tartom. Sokkal jobb, mint amit az új dobosos korszakban csinálnak. (Érdekes, hogy itt még Portnoy (dob) sem annyira szembetűnően extra-klasszis, mint az ezt követő időszakban.) ((Petrucci (gitár) és Sherinian (szinti) viszont már a topon zenél itt is.))
Már az első Trial Of Tears alatt nagyokat bólogattam, és előkerült a léggitár is. Itt még a dalokon, a refréneken van a hangsúly, kissé nyersebb, keményebb, ösztönösebb, mint az életmű későbbi zenéi. Még éppen csak elindultak a nagy úton, nem jártak be sok ösvényt, minden nyitott volt.. Kissé (hangsúlyozottan csak kissé) kiforratlanok is talán. Vokálcentrikusan zenét hallgatóknak a dalközpontúság ellenére sem ajánlom, mert LaBrie végigrikoltozza a saját részeit.
Változatos, hosszú - és ez csak a koncert második része! - és feltűnően sok lélek van benne. Nagy zene, főleg a zenekar legutóbbi néhány albumához képest.
Ezen van a Nulladik típusú találkozás poén (rögtön az említett első dalban) és a Metallica (Enter Sandman) gag is.

Aztán meghallgattam az első felét is a koncertnek. Az töményebb.

A szóban forgó második lemez minimum 7,6/10 pontos nálam.

Az alábbi albumokat hallgattam még a héten a fentin kívül: Adele: 19, REM: Up, Nirvana: Nevermind, egy 10 számos Omega válogatást, és leszedtem a friss Hiperkarmát, amire nagyon kíváncsi vagyok.

Jó a borítója is:

Beleakadtam a Japánban készített fényképeimbe. Mivel lassan 7 éve nem nézegettem őket, némelyikre rácsodálkoztam. Pakolok ide néhányat alkalomadtán.

"... a munka vár, én nem maradhatok"

Three Billboards Outside Ebbing, Missouri

     Ritkán írok filmekről, mert ritkán látok említésre méltó alkotást.
Ez az. Lassan csordogál, apránként fajul el a történet, melynek beindítója egy anya, aki nyilvánosan vonja kérdőre a vidéki rendőrfőnököt, miután utóbbi csapatának nem sikerült a nő meggyilkolt lányának gyilkosát megtalálnia.
A történet is jó - ki, hogyan reagál, milyen tett milyen reakciót vált ki -, de nem írnék a filmről, ha csak ennyi lenne. Olvastam olyat is, hogy ez egy fekete komédia. Távolról sem az.
     Az ereje abban van, hogy a rasszizmustól a hatalommal való visszaélésen, a tehetetlenségen, gyászon, bosszúvágyon, családon belüli erőszakon, az elmúlással való szembenézésen át a kicsúszott, meggondolatlan mondatokig rengeteg témát, gondolatot elindíthat a nézőben. Nagyon sok nézőpontból lehet nézni, vizsgálni. Szerintem érdemes is.
A rendőrfőnököt játszó Woody Harrelson (Született gyilkosok - és még rengeteg film) és a többi itt nem említett szereplő "csak" jó. Frances McDormand viszont a Fargo terhes rendőrnője után ezért a szerepért kapta második Oscar díját. Nem érdemtelenül, de a Moon (Hold)-ból ismerős Sam Rockwell is remekül hozza a vidéki türhő, rasszista rendőrt (szintén Oscar).
Kevés csavar, szarkasztikus humor van ugyan benne, de nem ezek miatt kiemelkedő.
      Ha nincs ellenedre, hogy egy filmen gondolkodhatsz (is), ha nem zavar, hogy nincsenek benne mellek, üldözés,drogok, robbanások, pörgősre vett vágás és akciók, akkor csak ajánlani tudom.

8/10 pont

Életemben egyetlen angol nyelvű interjút készítettem eddig, Justin Sullivan-nel, a New Model Army frontemberével, sok évvel ezelőtt (2009-ben?), Mátrafüreden a Fekete zaj fesztiválon a Rockinform részére. A lapban a rövidített változata jelent meg, és már a honlapon sem olvasható a teljes. Ő az:

JUSTIN SULLIVAN

Nagyon okos majmok vagyunk/Nem tudok gitározni

Két turné és egy lemezfelvétel között a huszonkilenc éve működő New Model Army két tagja nem nyaralással töltötte az idejét, hanem egy technikussal és a hangszerekkel bezsúfolták magukat egy kombi személygépkocsiba, és néhány koncert erejéig átruccantak Angliából a Kontinensre. Justin Sulivannel és a gitáron is erős Dean White-tal külön-külön beszélgettünk a mátrafüredi éjszakában.

Kezdjük a legutóbbi tagcserével! Miért vált ki Dave Blomberg gitáros?

Justin: Több oka volt a távozásának. A legfontosabb az volt, hogy egyedül neveli a lányát, aki három éves lehetett akkoriban. Dave-et elhagyta a gyermeke anyja, és a gyereknevelést nem lehetett a turnézással összeegyeztetni. Ez volt a fő ok, de érzésem szerint az is szerepet játszott Dave döntésében, hogy valami mást szeretett volna csinálni.

A New Model Army-ban a huszonkilenc év alatt tizennégy ember fordult meg, úgyhogy időnként voltak változások, de az aktuális felállásunk régóta együtt van – kivéve persze Marshall-t, aki négy éve érkezett.

Dean: Davenek nehéz döntést kellett hoznia, és a családot választotta. Maximális tiszteletem érte. A család a legfontosabb.

Hogyan találtatok Marshall Gill-re?

Dean: Több gitárost meghallgattunk. Akadtak közöttük egészen közénk nem illő gitárhősök is. Marshallt ismerősök ajánlották. Amikor már egészen leszűkült a jelöltek köre, akkor Justin mindegyikünket megkérdezett, hogy kit vegyünk be. Én csak annyit mondtam Neki, hogy „ezt komolyan kérdezed? Egyértelműen Marshall-t!”. Technikás, képzett gitáros, az első olyan, akit olykor nem tudok követni, nagyon kell figyelnem, amikor improvizál. Bluest például nagyon, érzéssel tud játszani. Emberileg is tökéletes közénk. Szereti a sört (ha-ha). Remek humora van és pezseg körülötte az élet. Csinált olyat, hogy például Lengyelországban a szabadnapunkon, amikor éjjel ránk szóltak a krimóban, hogy fizetnünk kell, ha maradni akarunk, mert egy helyi fazon zenélni fog, akkor Ő rábeszélt, hogy maradjunk, a gitáros koncertje után pedig pengetett a tagnak. A csókának annyira tetszett Marshall játéka, hogy elhívta egy másik csapathoz egy baráti zenélgetésre. Ott hajnalig jammelt velük. Amikor vége lett az egésznek, akkor jöttünk rá, hogy a hely, ahová a lengyel zenész vitt minket, a szállodánk mellett volt. Szóval fiatal és bohókás, alig lehet több 35-nél  (ha-ha).

Tudatos döntés volt, vagy ha nem, egyáltalán észrevettétek, hogy a New Model Army sokkal keményebb Marshall-al?

Justin: Érezzük, persze. Keményebbek vagyunk, de inkább arról szól ez, hogy jobban együtt vagyunk, mint zenekar. Azt hiszem ez a legélőbb album, amit valaha készítettünk. A zenekar most nagyon kiegyensúlyozottan működik. Minden tag hozzájárul a nagy egészhez a maga különbözőségével. Megbízunk egymásban, és ettől szabadabb az egész.

Dean: A technikusunk betette az új CD-nket, az szólt az imént a koncert után, és döbbenten hallottam, hogy mennyire állat keménységgel szól pl. a címadó dal. Ott voltam a  felvételeknél és a keverésnél, és mégis meglepett. Ekkora hangerőn még nem hallottam a lemezt. Nem a teljes album ilyen kemény, azt azért tudnod kell.

Ez már a teljesen kész lemez?

Justin: Igen. Szeptember 14-én jelenik meg, Today Is A Good Day címmel.

Úgy tudom, a zenekar nagy része Bradford környékén él. Te hogyan keveredtél oda?

Justin: Egy Londontól harminc mérföldnyire lévő faluban nőttem fel, huszonegy évesen költöztem északra, és soha nem térek vissza délre, soha nem térek vissza London környékére. Gyűlölöm Londont, gyűlölöm a déli vidéket, nagyon megszerettem az északi életet.

Tanultál valakitől gitározni, vagy magadtól szedted össze a dolgokat?

Justin: Még most sem tudok gitározni. A New Model Army-ban is inkább szerző vagyok. Ott van a többi tag, akik kiváló zenészek – mondjuk Dean, aki billentyűs, de utál a hangszerén játszani, inkább gitározni szeret… A gitár csak egy eszköz számomra, melyen dalokat írhatok. 

Viszont van játékstílusod.

Justin: Igen, ezt mondhatjuk.

És ki tudsz állni duóban is közönség elé.

Justin: Azt hiszem az az érdekes a maihoz hasonló, kétgitáros koncertekben – azon túl, hogy nem hiszem, hogy más csinál ilyesmit –, hogy az akusztikus a mély és magas tartományokban mozog, az elektromos pedig a közepet tölti ki. A kettőnek együtt igazán erős hangzása van.

Gondolom, egy szál akusztikus gitárral, egyedül írod meg a dalok vázát.

Justin: Néha így van, de általában nem. Ha így tennék, a ritmusszekciónak meg lenne kötve a keze, a basszusgitáros és a dobos kényszerpályán mozogna. Adva lenne a ritmus. Ha én szabnám meg a dobosunknak, hogy mit játsszon, kilépne. Szeretek a dobbal kezdeni, illetve ötleteket dallá rakosgatni. Azt hiszem, ebben jó vagyok. A Today Is A Good Dayt például közösen írtuk Marshall-lal.

Ismert, mennyire szereted a tengereket, óceánokat. Említetted a legutóbbi koncerten, hogy áthajóztál Amerikába. Milyen volt? Mekkora volt a hajó?

Justin: Kanadába hajóztam, hogy pontos legyek. A hajó nagyon nagynak látszott a kikötőben, egy kétezer konténeres óriásnak. Az Atlanti-óceán közepén, januárban, a hurrikánban már nem érzetem ennyire nagynak. Az emberek mindenhová repülnek és azt hiszik, a világ kicsi, de a világ nagyon nagy, főleg a tengerek. Hét napon át hajóztunk Angliától Új-Fundlandig a végtelen vízen. Édesapám Kanadában született, ír-kanadai volt. Halála után látni akartam, honnan származott. Egyfajta zarándoklat volt tehát ez az út. Montreálban kocsit béreltem, és elmentem észak Kanadába, ahol a nagyszüleim éltek.

A magánéletedről keveset tudunk.

Justin: 31 éve van egy társam, aki nem a feleségem, de nagyon erős kötelék fűz össze minket, örökké együtt leszünk. Minden New Model Armyval kapcsolatos művészeti dolgot (borítók, pólók) Ő készít, Ő volt az első manager-ünk. Novellákat ír és tetoválóként is dolgozik.

Mennyi gitárod van?

Justin: Lássuk csak! Négy SG, aztán 4-5 akusztikus, Les Paul, Telecaster, amin ma Dean játszott, az is az enyém... Szóval kb. tizenöt. Ez eléggé sok egy embernek, aki nem tud gitározni (ha-ha).

Ez a mottód? (ha-ha)

Justin: Szeretem a gitárokat és sokat is játszom rajtuk, de nem vagyok technikás.

Van tizenkét húros gitárod is?

Justin: Volt, de soha nem használtam.

Az én szavam a „szenvedélyes” Rád, a zenekarra élőben. Te melyik szóval jellemeznéd a színpadon lévő önmagad?

Justin: Nem tudom. A rajongók küldenek felvételeket, készítünk filmeket, DVD-ket… Soha nem láttam egyet sem. Nem szeretem magam utólag visszanézni.

Azt tudom, hogy a nagy, nyílt tereket szereted. Mi a helyzet a hegyekkel? Meglepődtél a koncerten, hogy Magyarországon vannak hegyek. Ez a környezet hogyan tetszik?

Justin: Ez a kemping festői helyen van. A tó, a Mátra, az erdők, a kilátás magával ragadóak.

Szeretek hegyek tetején lenni, szeretek feljutni oda, de nem szeretek a hegyek lábánál lenni.

A hegy is egy végtelen nyílt tér, csak nem horizontálisan, hanem vertikálisan, nem?

Justin: OK, meggyőztél, szeretem a hegyeket (ha-ha).

Sok helyen megfordultál a világban. Van kedvenc helyed?

Justin: Brazília. Kétszer jártam ott, és nagyon megszerettem. A világ legjobb és legrosszabb dolgai is megtalálhatók ott, összefonódva, szétválaszthatatlanul. Egy teljesen más világ, mint amiben mi élünk. Az emberek teljesen másak, másképp gondolkodnak. Egyrészt ott van a szegénység, de ott van a másik oldal is, ami nem pénzben mérhető.

Focirajongó vagy?

Justin: Szeretem magát a játékot, focizom is olykor. Kis koromban szurkoló is voltam, de már nem érdekel, hogy melyik csapat győz.

Még a válogatott sem?

Justin: Még a válogatott sem. Nem vagyok nacionalista.

Ha már szóba jött Anglia, mi a véleményed a Királyi Családról?

Justin: Volt egy forradalmunk a 17. században és megöltük a királyt. Aztán visszajöttek. Senki nem érti, miért.

Szerintem a mostani Királynő még vállalható, a gond a következő uralkodóval lesz.

Justin: Mindegyikkel csak a gond van. Ez egy attitűd.

Kérlek, mondj egy-két mondatos véleményt a következő brit zenekarokról!

Iron Maiden:

Justin: Dean-t kérdezd, Ő szereti őket. Nincs véleményem róluk.

Dean: A korai, punkos, energikus dolgaik nagyon tetszettek. Talán a Piece Of Mind-dal bezárólag. Akkor azt az albumot is nagyon jónak tartottam, de mai füllel már nem olyan nagy szám. Az azt megelőző dolgaik viszont nagyban hatottak rám.

Sex Pistols?

Justin: Csináltak néhány remek számot. Volt egy Ruts nevű csapat, Babylon’s Burning volt a leghíresebb daluk címe. A legjobb koncertet, amit valaha láttam, ők adták.

The Clash?

Justin: Oh, igen! A Clash-t sokkal jobban szeretem a Pistols-nál. Érzelemgazdagabbak voltak.

Depeche Mode?

Justin: Érdekes kérdés. Talán egy lemezük, ha megvan. Fura, hogy egy ennyire sötét tónusú zenekar ennyire sikeres lett. Tisztelem őket, amiért egy ilyen típusú zenét népszerűvé tudtak tenni.

The Cure?

Justin: Valami hasonló a véleményem róluk is. Néhányszor játszottunk velük és mindig jól éreztem magam a társaságukban. Nagyszerű fickók.

The Prodigy?

Justin: Szeretem őket. Vannak bizonyos felvételek, melyeket először hallgatva azt érzed, „hallottam a jövőt”, és le kell húzódnod a kocsival az útról, hogy levegőt kapj. Ilyen volt, mikor a Smells Like Teen Spirit-et a Nirvanától, a Prodigy Firestarter-ét, vagy a Stan-t Eminemtől először hallottam. Azt éreztem, hogy WOW.

Miben változtál emberileg az elmúlt majdnem harminc évben?

Justin: Öregebb lettem. (ha-ha) Az élet egy utazás, mely során változunk. Öregedni jó. Boldogabb vagyok, ahogy öregszem, mert már nem aggódom bizonyos dolgok miatt. Mikor fiatal az ember, azt mondja, nem érdekli mások véleménye, pedig nagyon is érdekli. Ahogy azonban öregszem, már tényleg nem érdekel ilyesmi. Fiatalon hajszolod a sikert és félsz a bukástól, most már egyik sem érdekel.

A világnézeted változott? Optimista vagy, vagy pesszimista a jövőt illetően?

Justin: A Föld rendben lesz, őt nem féltem. Az emberiség itt lesz egy ideig, mert nagyon okos majmok vagyunk, de a Föld még akkor is létezni fog, amikor mi már régen eltűntünk.

Nem gondolod, hogy változhatunk, hogy felismerjük, hogy a mostani magatartásunk tarthatatlan?

Justin: Majmok vagyunk. Nagyon intelligensnek hisszük magunkat, de mindannak, amit életünkben teszünk, kb. 1%-át tesszük gondolkodva. A maradék 99%-ban ösztönből cselekszünk. Azt tesszük, amit tanultunk, ami elvárnak tőlünk. Ha egy mai gyereket betennénk egy ősember barlangjába, őslény lenne, ha egy ősember gyerekét odaültetnéd a mai korban egy számítógép elé, megtanulná használni. Ugyanazok vagyunk, nem változtunk.

Említetted a koncerten, hogy februárban a teljes zenekar jön Budapestre. Van már helyszín és dátum?

Justin: A nap és a hely még nem fix, de biztosan jövünk februárban. A legutóbbi koncert remek volt nálatok. Nagyon szeretem Budapestet, mint várost, és remek lenne egy teljes estet és éjszakát ott tölteni ismét, nem úgy, mint legutóbb, amikor koncert után pakoltunk a buszba és indultunk Bukarestbe.