'Dark Night Of My Soul'

A Tottenham kellően lazán hozta 0-0-lal a visszavágót a milan ellen. Erről nincs is mit beszélni, így mára egy söralátét (hangulata) a téma.

"Csupaszszájú merény, gyerekhadak
 Mind csak nevetség a király előtt,
 S ő készen áll, hogy vesszővel kiverje
 E törpe tábort, e babszem hadat
 Országa legszélső határain.
 Ama kéz, mely elég erős vala
 Korbácsot adni ajtótok előtt,
 Mely azt okozta, hogy árkot-sövényt
 Ugorva, kútfenékre, mint vödör,
 Merüljetek le, ól-, padlásokon
 Szalmába, vagy mint zár alatti zálog
 Szekrénybe és ládába bújjatok,
 Disznó vacokban henteregjetek,
 Édes menekvést pince, börtön alján
 keressetek.........
 ..............
 E diadalmas kéz itt lenne gyöngébb,
 Mely a szobában, otthon megrakott?
 Nem! a vitéz király fegyverben áll,
 Lebegve mint sas a fészek fölött
 Készen lecsapni, ha baj közelít. -
 S ti háládatlan, ti korcs lázadók
 Ti szörnyü Nérók....."

Hiszitek, vagy sem, a sok egyértelmű áthallás ellenére, ez nem a ma esti Tottenham.-milan beharangozója :), hanem részlet Shakespeare János királyából, Arany János fordításában - egész jónak tűnik, de nem volt időm átdolgozni, pedig szeretek ilyesmivel bíbelődni.
Az eredetiben az egyik Tottenham játékos neve (Crouch) is benne van! :)

'This unhair'd sauciness and boyish troops,
 The king doth smile at; and is well prepared
 To whip this dwarfish war, these pigmy arms,
 From out the circle of his territories.
 That hand wich had the sternght, even at your
 To cudgel you, and make you take the hatch;
 Ti dive, like buckets, in concealed wells;
 To crouch :) in litter of your stable planks;
 To lie, like pawns, lock up in chests and trunks;
 To hug with swine; to seek sweet safety out
 In vaults and prisons;........
 ...................
 Shall that victorious hand be feebled here,
 That in your chambers gave you chastisement?
 No: know the gallant monarch is in arms;
 And, like an eagle o'er his aery, towers,
 To souse annoyance that comes near his nest. -
 And you degenerate, you ingrate revolts,
 You bloody Neroes.....'

Believe or not, these lines above were NOT written in England's newspapers
today, on the day of Tottenham-Milan return match, but by William Shakespeare
more than 400 years ago. :)

El nem bírtam képzelni, mi tart fél évig (!) négy villamosmegállónyi távolság
síncseréjében. Különösebben nem is érdekelne, de a város kelet-nyugati forgalma
a szóban forgó szakaszon mindössze két útvonalon valósul meg, amiből az egyiket
hat hónapra (!) lezárják a munkálatok miatt, marad tehát egyetlen (!!), 2x2 sávos
út. Ez az út eleve tehermentesítőnek épült, de lehetetlenül össze(NEM)hangolt
forgalomirányítólassító lámpákkal haza is vágták az egyik irányt (éppen a fontosabbat).
Most a lámpák sárgán villognak és - CSODA?? NEM!! - a kétszer akkora forgalom is
sokkal gyorsabban, gördülékenyebben halad, mint eddig a normális. Gondolom ennek fényében eszébe nem jut az illetékeseknek, hogy a jelzőlámpák fele fölösleges, sőt, kártékony.
A villamosvonalon zajlik a munka. Egy hét alatt felszedték és eltűntették a síneket,
a közöttük lévő beton lapokkal együtt. Jól halad a "meder" tisztítása is.
Lövésem sincs, mit fognak csinálni szeptemberig.

Hú, de bírom ezeket a srácokat! Mennyire boldog és vidám 2-3-4-5 évet töltöttünk együtt annak idején!!

A másik véglet (dobok számában, lejátszott hangok mennyiségében és komplikáltságában). A 2:25-től kezdődő billentyűs témán ahányszor hallom, annyiszor mosolyodom el.
A nagy szólók csak utána jönnek.
Dream Theater: The Dance Of Eternity

https://www.youtube.com/watch?v=DX_L3ziFSFw

A The Joy Formidable zenekar volt síelős utam egyik zenei felfedezése, a másik a
Dream Theater Speak To Me-jébe való sokadik beleszeretésem.
Ahhoz képest hogy sorlemezen ki sem adták, és hogy mennyire egyszerű, ez az egyik
kedvenc Dream Theater dalom. Reflexből nyomtam hát az útra szánt mp3 lejátszóra.
Nem is tudom, mi tetszik benne. Talán a rémesen egyszerű, könnyen gitározható
vezérdallam (ex-edzőm: D-vel indul, de Disz és F is van benne, E viszont nincs
(hülye hangnemek!:)) vagy az egyszerre szomorkás, de végtelenül pozitív kicsengése.
Találtam egy intim környezetben előadott verziót. Portnoyt soha nem láttam ennyire
minimál dobcuccon játszani (kivéve, mikor egyetlen dobon dobszólózott!).
Több, mint 12 éves a felvétel - rohan az idő! És már akkor is hat húros volt a
basszusgitár, is.

https://www.youtube.com/watch?v=dS95mkit_Jo

I remember when we were so young
You embraced my fears and made me strong
Never did you actually hold my hand
Your silence no one else would understand

Did you fall?
Did you crawl?
Will you open up at all?
Did you hear
Things you fear?
Did I make it clear?

Tell me what you're thinking
Tell me what you're thinking
Tell me what you're feeling inside
Tell me what you're thinking
Tell me what you're thinking
Tell me what you're feeling inside

Egy apokaliptikus világban egy férfi vándorol. Küldetése van.
Kb. ennyi a sztori - anélkül, hogy bármilyen poént lelőnék.
Ritkán írok filmekről, mert nagyon kevés tetszik.
A The Book Of Eli (Éli könyve) nagyon tetszett. Jó passzban kapott el (éjjel, nyitott, odafigyelő elmével), keveset beszélnek benne, így gyakorlatilag (eredeti) feliratok nélkül néztem eredeti nyelvvel.
Az egész film rendben van - egyszerű a történet, de nem is akar többnek látszani -, a
vége pedig megemeli az egészet, elgondolkodtat. Egy kitalált jövőben játszódik, de
nagyon is aktuális kérdéseket vet fel.
"Ortodox" racionalistáknak :), kifejezetten hit elleneseknek nem ajánlom, mindenki
másnak nagyon.

Jó hosszú hangverseny volt, de nem bánom.
     Talán az egyik Liszt témát neveztem itt poénból riffnek, ha jól rémlik. A tegnap este
hallott Beethoven: Egmont nyitány viszont tényleg akkora riffel indul, hogy szebb,
nagyobb, tartalmasabb, MÉLYEBB nem is kell. Érdemes meghallgatni (0:16-tól 0:27-ig
tart, eléggé közismert):

https://www.youtube.com/watch?v=DPID2gwQSXM

Maga a mű jó, bár olykor nekem kicsit poroszos (németes?), bármit is jelentsen ez a
jelző zenében. :) Az azért tény, hogy a délutáni Dream Theater CD hallgatása után nem sok kihívást jelentett a nyitány az agyamnak :), de nem is ilyen céllal született. 
     Schumann A-moll Zongoraversenye (OP.54.) tartalmaz szép dolgokat. (Elkövettem azt a hibát, hogy most, hangverseny után ismét Beethovent hallgatom, így persze, hogy
nem ugrik be minden, amit a hangversenyről írni szerettem volna.)
Egyes részei simán beleférnének majdnem bármelyik Dream Theater tételbe. :) Komolyan!)
Az est szólistájától, Farkas Gábortól nagyon kedves volt, hogy a ráadás előtt
elmondta, mit fog játszani (Liszt: A Villa d'Este Szökőkútjai).
Nem nyúlfarknyi, a vízcsobogást már-már élethűen visszadó mű.
     A moll (kedvencem) hangnemek folytatódtak. César Franck nem aprózta, egyetlen
szimfóniát írt, azt is D-mollban.
Szerintem kissé bő lére eresztette, sok mindent akart belepakolni, megmutatni.
A kevesebb több lett volna. Például az egyszerű, de hatásos (szép) vezérdallam
sokkal többször tér vissza, mint az indokolt. Hogy tud(ott) a francia zeneszerző,
az a különböző témák összeolvasztásánál, egymáshoz illesztésénél tiszán hallatszott,
és a néhány teljes hangerős részt (nem is emlékszem, mikor hallottam kedvenc
szimpatikusaimat ennyire hangos dolgokat játszani) is nagyon jól írta meg.
Végre (valakinek eszébe jutott!) ismét volt hárfa, és végre (kevés ilyen van)
valaki MERT egyéniséget, ötleteket belevinni a szimfóniájába, nem csak a
Haydn-től már az 1700-as évek második felében megismert sémákat majmolta.
Ha én lettem volna a manager-e :), a szimfónia legalább negyedét kihúzatom vele,
de így is, ahogy van, jó ki alkotás.
Az első tétel második részét ajánlom figyelmetekbe, ebben is ott burjánzik :)
az említett szép dallam (először (ha a vonósokat elhanyagoljuk :) 2:07-től), aztán, akit érdekel, az keresse a többi részét is a szimfóniának!

https://www.youtube.com/watch?v=d-SrK_RcK54

     Jó hangverseny volt. Egy komolyzeneileg aktív hónap remek lezárása.
 

"Kiderült, hogy egy héttel korábban cirkuszi előadást tartottak, és az állatok
még mindig a lelátó alatti ketrecekben voltak.... - Maga nem jöhet. Magát nem tanácsos állatok közelébe engedni.
- Mégis mit gondol, mi a f@szt fogok csinálni? Leharapom egy elefánt fejét?"

"Mégis mi a f@szt tud csinálni az ember egy hajón azonkívül, hogy kiokádja a
beleit a tengeribetegség miatt? Az első nap végére már komolyan abban bíztam,
hogy nekimegyünk egy jéghegynek, csak hogy történjen valami."

"Addigra már csaknem mindennap kaptam halálos fenyegetéseket, úgyhogy
állandóan jött velem a testőröm, egy Chuck nevű vietnami veterán. Chuck annyira
kemény arc volt, hogy még egy kínai étterembe is képtelen volt belépni. "Ha
valaki úgy néz ki, mint egy vietkong, én azonnal kinyírom" - mondta. Egy japán
turnémat le is kellett mondania, egyszerűen nem tudta vállalni."

Régen nevettem ennyit könyvön. Ozzy nyilván csak mesélt, és Chris Ayres szerkesztette
kötetté a sztorit. A vicces részek poénosak, a komolyak súlyosak. Csak ott
káromkodik, ahol indokolt vagy nem zavaró.
Majd' 400, sűrű, teleírt oldal, minimum két teljes napos olvasmány, nem egy híg,
felfújt rizsa.
A fordítás is alapos, nagyon jó munka. Elírást, rossz fordítást kb. négyet találtam
az egész könyvben.
A történetből sok minden ismerős volt Sharon (Ozzy feleésge) két könyvéből, de
ezzel együtt is élmény volt befalni ezt a könyvet.

"A csávó úgy nézett ki, mint amikor a kert végében álló kőbudinak gyereke születik
 a Sziklás-hegységtől."

"A tengert tizennégy éves koromban láttam először. Ada nagynéném vitt el, aki
 Sunderlandben élt. Óceánt - olyan vizet, amiben nem úszik egy halom szemét,
 és nem fagysz meg benne három másodperc alatt - pedig bőven huszonévesen
 láttam először."

"Azt mondják, a disznó egyetlen része megy veszendőbe, és az a visítás."

"Astonban csak akkor láttál virágot, ha utánad dobták a lyukba, amikor ötvenhárom
évesen elpatkoltál, miután halálra dolgoztad magad."

"A tünetek? Ó, hát tudja, rosszullétek, fejfájás, láz, súlyos rángatózás,
 kontrollálhatatlan vislekedés, depresszió, kórós félelem a folydékoktól...
- Na, az nem valószinű - morogta Sharon.
- ... Aztán a páciens rendkívül letargikussá válik, kómába esik, majd leáll a légzése.
- Istenem.
- Ezért rossz ötlet orvosi szempontból denevért enni."

"Másnap reggel én voltam az "És végül..." kezdetű hír kábé a bolygó összes
hírműsorában. Mindenki azt hitte, hogy szándékosan haraptam le a denevér fejét..."

     Félelmetes, mennyire rányomta bélyegét a tegnap leírt eset a hangulatomra.
Még az alibi angol játékkal 0-0-ra lehozott Marseille-Manchester United meccsen sem
tudtam bosszankodni szerda este. (Pedig, amit Berbatov leművelt...)
      Kreatort hallgattam a meccs alatt. Az Endorama albumot. (és a Live Kreation-t)
Ez az egyik kedvenc Kreator lemezem. Tetszik, hogy valami(lyen drog) hatására úgy
döntöttek, hogy thrash metal csapat létükre csinálnak egy heavy metal lemezt.
Visszavettek a sebességből és a keménységből (persze, így is háromszor keményebbek és
gyorasabbak, mint az általam örökké szapult, korlátolt Metallica fél életműve), telepakolták a lemezt refrénekkel (!) és dallamokkal. Nagyon tetszik.
Simán benne van a "100 album, melyet hallanod kell, mielőtt meghalsz"-ban nálam.
A már említett kedvenc idézetem is ezen a lemezen van.

Tegnap totálisan jól indult a napom. Sajnos nem erről írok.
Este, foci. Én voltam a soros, éppen beálltam a kapuba, az ellenfél kapusa jött kidobással - tehát én álltam a legmesszebb az eseményektől.
B. fordul, összesik (!), rángatózik a földön néhányat (!!), majd ott marad, háton
fekve mozdulatlanul.
Az én reakcióim, gondolataim sorrendben: "B. elájult!", mikor rángatózott: "Nem is tudtam,
hogy epilepsziás, remélem, le tudjuk reagálni, és semmi gond nem lesz.", (ekkor (fura)
kicsit nyugodtabb lettem, hiszen ahhoz képest, ahogy' megijedtem, az epilepszia nem
vészes (és ismert!!), hiszen itt vagyunk, sokan, segítünk), "J. miért érinti meg??
Nem szabad lefogni!", mikor csak feküdt (teljes döbbenetben) "TE JÓ ÉG, nagy baj
van!, hívjuk a mentőket!!", "Miért B.? Ő a LEGJOBB ember az egész csapatból."
Hogy az utóbbi gondolat hogy' jött, ne kérdezzétek!
Mindez kb. 6-7 másodperc alatt játszódott le a fejemben, miközben mentem (valószínűbb,
hogy futottam) felé.
Mindebből SEMMIT nem bírtam kimondani. Az eszembe sem jutott, hogy egy mentős is
van a csapatunkban. Csak egy ember volt higgadt, aki annyit mondott, nem kicsit
ijedten, hogy "a nyelvét húzzátok ki, tegyük stabil oldalba".
A többiek is lefagyhattak, mert kb. harmadiknak értem oda, akkor szólalt meg B.
először. Nem tudta, mi baja van. A mentős tanácsára már én emeltem meg B. lábait,
hogy vér menjen a fejébe, és én +J nyugtattuk, hogy semmi gond, maradjon fekve,
kicsit rosszul lett.
B.: "Jó, akkor lefekszek. Ja, már fekszek?".
Meghült a vér az ereinkben. Az állandóan egymást húzó, poénkodó (velem az élen)
brigád szétesett egy jó időre. Pedig B. hamar jól lett, végigjátszotta a meccset.
J. mondta később, hogy nem lefogta, hanem azt nézte, hogy ver-e a szíve, mert
veszettül betojt Ő is, és hogy NAGYON megkönnyebbült, mikor érezte a szívverését.
Jellemzó a lefagyásra, hogy a szíve fölött nézte, nem a nyakán vagy a csuklóján.
Szeretem a szokatlan helyzeteket, amikor önmagamat jobban megismerem a reakcióim kapcsán, de azt a kb. öt másodpercet senkinek nem kívánom, amíg csak feküdt a hátám mozdulatlanul!
Nagyon rövid az élet. Nem is tud(hat)juk, mennyire. Éljétek!

Life is short. Live it.

Falom a zenéket. Az elmúlt hetekben "szakmailag" hallgattam meg jópár lemezt.
Egy ilyen időszak után általában pár napig semmit nem hallgatok, mert nem kívánom,
de most "civilben" is folytatom általam eddig nem ismert, régebbi lemezek meghallgatásával.
Olvasok is. Sokat. "Egyszerre" Shakespeare-t, Ozzy-t, Star Wars-t (Baljós árnyak).
Az elsőt csodálattal (mint mindig), a másodikat hangosan nevetve (!!), a harmadikat angolul.
A zenék között akadt egy, amelyik hatott, a 2006-os Deftones album, a Saturday Night Wrist.
Az (is) tetszik benne, hogy nem tudom, mi tetszik benne.
Ez az előző mondat megérne egy tartalmi elemzést. :)
Várom a tavaszt.

Szóba került a Symphony Of Destruction egy beszélgetés során (NEM én hoztam
szóba! :), hát meghallgattam a teljes Countdown to Extinction albumot a Megadeth-től.
Döbbenetesen lassú és slágeres az addigi munkáikhoz képest, a szólók száma kb. a
hatodára esett vissza, de azért még így is kellően kemények és technikásak.
A szövegek a brilliáns és a semmilyen (Psychotron) között ugrálnak.
Egyik kedvenc sorom is ezen a lemezen van, a
                       'Silence speaks louder than words',
de a legjobban ez a (magyarra átültethetetlen) versszak tetszik:

                                         'In our life there's if
                                          In our beliefs there's lie
                                          In our business there's sin
                                          In our bodies there's die'

Jó lemez. Sok olyan szólót tartalmaz ez is, melyekhez hasolnót Kirk csak Megadeth lemezeken hall. :)
A borító (az első, melyen nem Vic látható) is király a lebegő taggal.
1992-es.

Néhány hete történt élő adásban. A műsorvezető nő finoman csipkelődik a "villából"
frissen kiesett hölggyel, hogy a második világháborút azért legalább évszázadra (!!!) illik tudni belőni, majd kapcsolnak valakit Angliából, és saját magát belekavarja, hogy ha itt, most ennyi az idő, akkor hogy' is van ez Angliában.
Nem bírt rájönni.
"Komplikált" is!
Kb. ennyi elég is volt abból a műsorból.

"Volt minding egy ilyen sound a fejemben és a szívemben, onnan indult ki a zene,
 mikor kipengettem a húron a hangokat, az a folyamatnak csak a vége volt. Ez ma is így
 van."
  /Snétberger Ferenc/

Milan-Tottenham 0-1
A tegnapi meccs tökéletesen példázta, miért undorodom mindentől, ami az
"olasz" ""foci""val kapcsolatos.
Csak azért írtam nagybetűvel a milan nevét, mert a mondat elején volt, az alapján,
amit néhány görény "játékosuk" leművelt tegnap este - élen a csapatkapitányukkal -,
... hagyjuk.
Otthon "játszottak", ennek ellenére 49 percen át nem sikerült kapura lövésig
eljutniuk, annyira alárendelt szerepben voltak, amilyenhez hasonlót angol bajnokin
régen nem láttam.
Lennontól nem igazán sikerült labdát szerezniük egész meccs alatt, egy játékost
szándékosan, a lehető legalattomosabban sérültre rúgtak, meccs alatt a
csapat(ról azért ne beszéljünk!)kapitányuk megütötte, a meccset követően pedig
lefejelte (!!) a vendégek kispadjának egyik "civil" tagját.
A gól előtt egy fél pályán át futott labdával Lennon a hazai védő felé, utóbbinak
esze ágában nem volt a labdát elrúgni, megpróbálta az angolt térden rúgni, de ahhoz
is lassú és szerencsétlen volt.
Persze ahhoz, hogy mindez megtörténhessen, kellett egy olyan játékvezető, aki
büntetlenül hagyta, hogy futhassák a parasztok az "ámokot".
A csúcs az UEFA honlapján ma olvasható, ahol a fő favágó (a páros lábbal, teljes
sebességgel lábra rátartva becsúszó, majd a közönség előtt magát verő) azt
nyilatkozza, hogy minde esélyük megvan a továbbjutásra.
Patkány.
Mivel ez egy pozitív blog, zárjuk azzal, hogy a Szerencsejáték Zrt. 4,6-es
odds-szal adta, hogy a Tottenham megveri ezeket a nyomoroncokat, ami egy szolíd
360%-os tiszta, adózott kamatnak felel meg egy nap alatt. Sikerült is élnem
az ajánlattal.

Mindez képekben:

https://www.youtube.com/watch?v=Ee8nV0kFVEY

'I've missed more than 9000 shots in my career. I've lost almost 300 games. 26 times, I've been trusted to take the game winning shot and missed. I've failed over and over and over again in my life. And that is why I succeed.'
Michael Jordan

"Több mint 9000 dobást rontottam el pályafutásom során. Majdnem 300 meccsen szenvedtem vereséget. 26-szor hagytam ki meccset eldöntő dobást, melyet rám bíztak. Újra és újra és újra elbuktam életemben. És ezért lettem sikeres."
Michael Jordan

My insides all turned to ash / so slow
And blew away as I collapsed / so cold
A black wind took them away / from sight
And held the darkness over day / that night

And the clouds above move closer
Looking so dissatisfied
But the heartless wind kept blowing, blowing

I used to be my own protection / but not now
'Cause my path had lost direction / somehow
A black wind took you away / from sight
And held the darkness over day / that night

And the clouds above move closer
Looking so dissatisfied
And the ground below grew colder
As they put you down inside
But the heartless wind kept blowing, blowing

So now you're gone, and I was wrong
I never knew what it was like, to be alone

On a Valentine's Day

I used to be my own protection, but not now
(On a Valentine's Day, on a Valentine's Day)
'Cause my mind has lost direction, somehow
(On a Valentine's Day, on a Valentine's Day)
I used to be my own protection, but not now
(On a Valentine's Day, on a Valentine's Day)
'Cause my mind has lost direction, somehow

/Linkin Park/

http://www.youtube.com/watch?v=Qgw4IwrEZ8U

Annyira égett az arcom (önmagam előtt) a Les Préludes-ról írott dolgaim miatt, hogy
- noha időarányosan nagyon jól állok hangverseny látogatásban - úgy gondoltam,
tarozom annyival Lisztnek (egyébként, Liszt év van!), hogy adok Neki még egy esélyt.
Ráadásul a Les Préludes is műsoron volt!
Első meglepetésként a zenekar összetétele ért. Olvastam én, hogy kedvenc szimpatikus
zenekarom "és a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet Hallgatóinak közös hangversenye", de nem raktam össze fejben, hogy a fél zenekar (!!) 18-20 éves fiatalokból fog állni.
Pedig így volt!
Mókás (?) - legyünk komolyak: Szívderítő - látvány volt a profik között a sok "kicsi", akik cseppet sem voltak megilletődve. Komolyan, fegyelmezetten (egyik kedvenc hangszerem szekciója sokkal fegyelmezetlenebb szokott lenni egy mosolygósabb napjukon, mint a "kicsik" voltak most) és HIBÁTLANUL játszottak!!
(Nem is: az első meglepetésem az volt, hogy a ruhatári sorban megtetszett szőke lány ült
mellettem. A ruhatárnál még kedvenc szólamvezetőmmel (köszi az olcsóbb jegyet!!!)
beszélgettem, de aztán volt közös leejtett ruhatári biléta és koncertjegy keresés.
(Hogyan lehet hangversenyen ismerkedni??) Mindegy, túl fiatal volt.)
A koncert előtt a szimfonikusok karmestere mesélte el a saját, hasonlóan fiatal
korában történt hasonló történetét. Kedves volt.
A műsor első két eleme a zongorára épült. Haláltánc és Magyar fantázia.
Mindkettő tetszett. Jól megírt érdekes darabok.
Sok mindenhez nem értek az életben, a zongoraművészek játékának megítélése is
ilyen, de hogy a tegnap este hallott Oravecz György a legjobbak között van, azt
bátran leírom.
Aztán (György remek ráadása után) jött a mumus :), a Les Préludes.
Ha elfogadom (és lassan kénytelen vagyok, bár még csak 82%-ban vagyok meggyőzve),
hogy egyik fő téma sem hasonlít senki más művére, akkor el kell ismernem, hogy
rendben van, élvezetes zenemű.
(De még az üstdob is a 2001: Űrodüsszeia-ra hajaz! :)
Szép gesztus volt, mikor kedvenc szólamvezetőm cintányérra váltott (a triangulum
komplikált lett volna!? :), az egyik fiatal pedig beült az üstdom mögé a helyére az egyik
zongorás műben. A végére a triangulumos kis hölgy is csépelhetett egy jót
(precízen!) a pergőn.
A legmókásabb (és a legnagyobb elismerésemet kiváltó) az a szemüveges, hosszú
hajú kislány volt, aki a második kedvenc szólamvezetőm (R., hegedű) mellett,
közvetlenül a karmester orra előtt ült. Már most profi! (Tudva, hogy R. civilben punkosan (is) öltözködik, jót derültem, amikor elképzeltem egy szólampróbát.)
      A nap jócselekedete is megvolt, mert "fagott kettőt" hazavittem, nem hagytam,
hogy éjjel bandukoljon a hidegben, távol a tömegközlekedéstől.
Hihetetlen, de ex-gitáredzőmet Ő is ismeri. Kicsi a zenész világ. :)
(A felesége, sok-sok gyermeke anyja az egyik legkedvesebb nő, akit valaha
ismertem, innen az ismeretség.)
Ennyit röviden Liszt-ről. :)
u.i.: erkély közép, jobb, 7. sor, 9. szék: ha idősebb vagy 25-nél, keress meg,
mert szívesen behajtanám a sört, amit kértem. :)

- Amikor kb. egy órán át 3550 és 3400 méter között síeltem, belegondoltam, hogy akkor
   benne voltam az 1000 (500?) Európában éppen a legmagasabban lévő ember között.
   Hülyeség, semmi, de eszembe jutott.
- Amikor a "lánctalpas" átvontatott minket a világ végén túl lévő pályára, dán (!!)
   lányokkal váltottam néhány szót.
- Tud valamit az utazási iroda, ha úttal, szállással, síbérlettel együtt 235 Eurot kért
   az útért, miközben a hat napos síbérlet 195 Euroba kerül, ha valaki odatipeg a
   pénztárhoz! Ügyes.
- Rájöttem, hogy csakúgy, mint a bicajozásban (de pl. az autóvezetésben nem), a síelés-
  ben is a sebesség érdekel. Szóval jó, hogy (a piskótára hajazó, de nem a legmodernebb)
  az idei léccel már az első nap lejöttem a piros pályákon is, és a harmadik naptól a
  térdem kezdtem érezni, nem a combizmomat (azaz, javult a technikám), de az igazi
  élményt az jelentette, mikor a negyedik napon kb. nyolc kis bukósisakos gyerkőc
  elzúgott mellettem "tojásba" beülve. Akkor ugyanis rájöttem, hogy a meglévő tudá-
  sommal már olyan sebességgel is repeszthetek lefelé, amilyenről tavaly, kezdőként
  nem is álmodhattam. Na, onnan kezdve kezdődött az élmény. Ráadásul (tavallyal
  ellentétben), csak egyszer dobtam el magam úgy igazán.

Nem egy nagy szám ez a '93-as a könyv, egy estés, bármelyikünk tudna ilyet írni,
lévén a Guns klasszikus felállásak aranyköpései, interjú részletei vannak benne
összeollózva. Szerencsére főleg Slash-é.
Noha nagy részük egy rajongó számára ismert, csakúgy mint a történetek és a képek
többsége, jó volt (újra)olvasni őket. Jókat nevettem. Tetszett.
Nagyon szerettem a bandát, Slash-sel az élen.

"Világos, hogy a kritikusok alig várják, hogy megbukjon (a Use Your Illusion), de
 én tudom, hogy nem fog megbukni, mert egyrészt nagy az arcom, másrészt mert
 imádom az anyagot, ami rajta van, harmadrészt meg a szívünket-lelkünket
 beletettük." /Duff/

"Los Angelesben elég nehéz feleséget találni." /Duff/

"Axl?... Az Ajatollah pepitában." /Slash/

"Észak-Angliában másféle dolgokat tisztelnek az emberek. Sokkal keményebb az
 egész, az iskola is más. Az USA iskolarendszere baromi sz@r...
 Aztán elkezdtem gitározni, és ezzel kezdetét vette a vég." /Slash/

"Van nekem kígyóm, macskám, kutyám, meg egy alligátorom, meg tigrisgyíkjaim,
 meg mindenféle más állatom. Ezért nem megyek haza. Túl zsúfolt a házam.
 Túl nagy a nyüzsgés. Tele vagyok dinoszauruszokkal is. Persze nem igaziakkal.
 Igazit nem találtam. Mintha megritkultak volna mostanában." /Slash/

"Lélekvándorlás? Túlságosan nem nyomaszt, maradjunk ennyiben." /Slash/

"Ha hiszed, ha nem, egyetlen egy olyan képünk van, amin mind a hatan rajta
 vagyunk. A Guns n'Roses összes tagját egy szobába terelni kész művészet". /Matt/

"Egyszerűen fogjuk magunkat, és kiállunk a színpadra. Ha jól megy, f@sza, ha
  meg sz@r, akkor sz@r. Ez benne a varázs." /Slash/

"Nem semmi út volt a nulla pénztől meg rossz hírnévtől a vagyonig meg a
 még rosszabb hírnévig." /Izzy/

"Amit ők csinálnak, az minden este felér egy-egy Cápa folytatással." /Keith Richards/

A Camerata Miskolc kamarazenekar fellépését néztem, hallgattam meg tegnap este.
Kedvenc szimfonikus zenekarom tagjai közül jópáran ebben a zenekarban is jáétszanak,
így nem volt nagy hiányérztem.
Respighi: Antik táncok és áriák (III. szvit) című műve eredetileg lantra írott szerze-
mények átiratai. Szívesebben hallgattam volna őket klasszikus gitáron, de így sem
voltak rosszak.
Nagyon jól szólt a 16 tagú zenekar, de lehet, hogy ez csak azért szúrt fület, mert egész
délután a nemrég megjelent Motörhead albumot hallgattam ("szakmailag" és örömmel). :)
J.S.Bach: D-moll zongoraversenye (BWV.1052) nem hatott meg túlzottan. A harmadik, záró tétel egészen figyelemre méltó, egyébként semmi különös.
Ha van szó, ami a mumusom komolyzenében, az a könnyed. Ki nem állhatom az ezzel a
jelzővel illethető műveket.
Mozart: Serenata Nottura (D-dúr, K. 239.) könnyed, de van benne tartalom, ötlet is,
így kifejezetten jó darab. A két üstdobot is rendesen megdolgoztatta.
Britten Symple Symphony-ját (OP.4.) egyszer már hallgattam. Írtam is róla itt:

"Benjamin Britten 1934-ben (21 évesen !!!) néhány gyermekkori zongoradarabját
átírta vonószenekarra, így született meg a Simple Symphony,
melyet tegnap este élőben hallhattam.
Átlagos első tétel, majd a második valami elképesztően szuper !!!!
16 vonós az egész tétel alatt kézzel penget (vonó letéve), nem ritkán
mindannyian "akkordoznak" (kettes-, hármas-, négyeshangzatokat játszanak).
Ez csak az újszerű része a dolognak, maguk a témák is, melyeket játszottak
szuperek voltak.
A harmadik tétel is totálisan bejött. Mindenképpen meg kell szereznem
ezt a művet ! (Egyetlen gitár edzőm, itt vagy ?!!)
Itt jegyzem meg, hogy nem gyenge gitár átiratot lehetne készíteni belőle."
/http:/krap.blog.hu/2007/03/20/komoly_zene/

A négy tételből hármat (az első kivételével valamennyit) kiemelkedőnek tartok.
Kb. így kellett a XX. században komolyzenét komponálni.
A második tétel (végig pengetik a vonós hangszereket) mindent megtesz a hangszerek
elhangolódásáért.
Volt is nagy hangolás utána.
Érdemes megnézni, meghallgatni, mert ötetes és jó! :

https://www.youtube.com/watch?v=VuJfIQM9hGo 

Noha sok kiemelkedő albumot nem hozott (a Korn véletlenül lemaradt a tízes listámról)
az elmúlt év, rengeteg remek zenei hatás ért.
Rögtön az utolsú Kaukázus koncerttel kezdődött. Szuper volt, csak ugye, az apropó... :(
Aztán jött a legnagyobb LÉLEKkel, szabadságvággyal, szenvedéllyel zenélő rockzenekar,
a New Model Army a Hajón. Mázsás britekkel pogózni - sok minden kijön belőlem jó zene hatására.
Az idén először látott csapatok közül a Motörhead vitte a pálmát. Gyilok hangerő,
jó zene, természetesség. Joe Satriani is emberi (leszámítva a játékát) és meggyőző volt.
A két "állatkerti érdeklődésből" megtekintett csapat közül Ozzy rendben volt, bár a
sok régi (Sabbath) dal helyett szívesebben hallgattam volna az újabb dolgait; a
Metallica is hozta, ami sejthető volt. Egyszer nézhetőek, de nem véletlenül nem szeretem őket különösebben, metálkedvelő létemre. Zeneileg erősen behatároltak, populárisak, de annak idején letettek ezt-azt az asztalra, az is tény.
Elraktározok még 2-3 fesztiválos Péterfy Bori fellépést - idén szülni fog, így egy
ideig nem koncertezik majd.
Nagyon hangulatos, kellemes megleptés volt Harcsa Veronika jazz zenekarával
összefutni.
A Kispál búcsúturnéjának egyik állomását is elmondhatom, hogy láttam és kár lett
volna kihagyni.
Nagyon nagy sajnálatomra kimaradt viszont a Megadeth és a lengyel progrockos Riverside
koncertjei. Főleg utóbbit sajnálom nagyon, hiszen MegaDave-éket már sokszor láttam.
Ott volt még a sok-sok komolyzenei hangverseny, a szimfonikusokkal adott Tarja koncert, a próbák felejtehetlen emlékeivel, a Republic hasonló köntösben adott fellépése.
      Az év végén rátaláltam egyetlen kedvenc műsorvezetőm, Csiszár Jenő rádióműsorára is. Sokat változott, nem olyan, mint régen, de mindennel együtt még így is szívesebben
hallgatom, mint bárki mást. A zenei ízlése még mindig rendben van.
Kb. ennyi. (Mit hagytam ki?) Várom, mit hoz 2011.

Avagy: The Joy Formidable
Egyszerű, de JÓ zenét nem egyszerű csinálni. A Sex Pistols volt a király ebben, a The
Cardigans pedig a másik ilyen kedvencem. Szinte a próbateremben érzem magam minden
The Cardigans lemez hallgatásakor, annyira mentesek minden stúdiós fésüléstől.
Az oda-vissza Franciaország útra vittem zenéket. Az egyik (mini) album a
The Joy Formidable 2009-es első jelentkezése volt.
Ütött.
Nagyot!
Shirley Manson (szerelmem! :) Facebook oldalán olvastam a bandáról. Ennyi nekem
elég volt. Ha Neki tetszik, jó eséllyel nekem is.
Bejött.
Walesiek!!! :) Körbeért a sztori.
RAJONGOK az ilyen zenékért, melyekben semmi csicsa nincs, csak néhány nagy ötlet,
pár hangszer, néhány erősítő és ERESZD EL A HAJAM!
A klip is milyen? Semmilyen, olcsó, nem tereli el a lényegről a figyelmet.
ÁLLAT!
(Mondjuk, a hangszer az szent, a szétzúzásuk soha nem tetszik.)
NAGYON jónak tartom, hogy már negyedmillióan látták:

https://www.youtube.com/watch?v=baNMHNblAMU

Az a riff/beindulás 0:59-tól!!? Ju-húú!!