Egy ideig többen szóvá tették, ha hazaértem valahonnan, hogy semmi ajándékot nem hozok/hoztam nekik. Aztán megszokta mindenki, hogy ilyen vagyok. Olykor volt/van, hogy valaki(k)nek hoztam tárgyakat, de igaz, hogy ha utazom, akkor általában eszemben sincs az otthon, csak a jelen van, a csoda, a kikapcsolódás, a helyi hangulat, az ottani emberek. Az ilyesmiből pedig nem sokat lehet visszaadni egy képeslappal, hűtőmágnessel vagy hasonlókkal. Az a típus vagyok, akinek (ha nem magyarokkal utazik) négy nap nyaralás után furcsa ismét először magyarul beszélnie. (Két-három hét után volt, hogy az első három magyar mondatomban a szórenddel is gondom volt. :))
Azt válaszoltam régebben a szemrehányásokra, hogy "magamnak sem hoztam semmit". :) Ez teljesen persze nem igaz, csak a szó ajándéktárgyas értelmében, hiszem ha tehetem, CD-t, könyvet, újságot mindig hozok. Azokra majdnem mindig emlékszem, hogy hol vettem. Számomra ezek az emlékek és a fotók, a történetek. De most tényleg, ha valaki meglátná a Stockholmban és Tamperében vásárolt tárgyaimat, tuti furának nézne. Persze, csak ha nem ismer:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.