Nem vagyok egy party arc, de azt bánom, hogy soha nem néztem meg a The Prodigy-t élőben. Az Apollo 440 hasonló volt a Szigeten, de ez brutál jó. A nyitó Breathe, Omen, Colours hármas... Keményebbek, mint a Metallica. :)
/The Prodigy: World's On Fire, live 2011./
... a tegnapi képen látható tagok közül három most is a zenekarban van. És Japánban is járnak olykor.
Hatalmas szerencse, hogy olvastam, nem pedig színházban akadtam össze a művel - ott megmartam volna magam.
Ez ugyanis egy cselekmény nélküli színdarab. Két ember áll egy fánál, és össze-vissza beszél. Több napon keresztül. Esemény, más szereplő alig tűnik fel, értelem, összefüggés még kevésbé. Bele lehet sok dolgot magyarázni - ez talán az egyetlen előnye, hogy sokféle értelmezése lehet ennek a katyvasznak -, de ettől még ez egy élvezhetetlen alkotás. Nem bántam meg, hogy elolvastam, ha nem teltek volna el hónapok azóta, lehet, hogy pár tartalmasabb mondatot írok ide, de sajnos nem sok pozitív dolog maradt meg bennem belőle, pedig alapból fogékony vagyok az abszurdra. A drámairodalom egy egyéni alkotása, az vitathatatlan, és mint ilyen, olvasásra érdemes.
Május elsején (ekkor tekertünk el Kisgyőrbe) hazafelé kis kitérőt tettünk a bükkszentlászlói krimóba. Nagyon kedvelem azt a helyet. Egyetlen hátránya, hogy az épület előtti padra folyton tűz a nap, de erről nem a kocsma tehet. Mivel évente 2-3-szor beülünk (plusz pár éve az első csapolt sörömmel elvittem a főnyereményt a Borsodi játékán), az alapból is közvetlen helyiek arcról ismernek minket. Mindig jókat lehet velük szürcsölni beszélgetni, mindenki kellemes társaság. Most kb. délután kettőkor (!) már egy tag aludt a - fotómon a pohár által takart - bejárati ajtóval szemben lévő buszmegállóban a picivel árnyékosabb padon, majd az indokoltnál sokkal jobban bedőlve sétált hazafelé, kisebb kitérőkkel.
Miskolctapolca - Kisgyőr. Vadonatúj az egész, nagyon széles, friss aszfalttal, kellemes tájon. Már a kezdőpont előtt is van egy kemény emelkedő a 'Tapolcán belüli utcán, de az egész út is egy merő hullámvasút. Nagyon kevés sík szakasz van benne, a nagy része emelkedők és lejtők váltakozása az enyhétől a meglehetősen durváig, szinte folyamatosan a kb. 15 km-es távon. Idén először tekertem, nem az országútival, hanem egy mazsolásabb bicajjal, így odafelé bőven elég volt a mókából. Visszafelé az első pár kilométert követően rákanyarodtunk a Bükkszentlászló felé vezető földútra, amely egy sokkal kellemesebb (!!!), végig egyenletesen emelkedő, sokkal rövidebb (!!!) út. Diósgyőrben élő, nem országútival tekerőknek egyértelműen ezt az útvonalat ajánlom, mert az említett hullámvasutazáson kívül a városon átkerekezést is kiveszi a történetből. Értem, hogy 'Tapolca turisztikai célpont, de én első körben ezt a 'László (Miskolc, Fő utca - komolyan!) - Kisgyőr utat aszfaltoztam volna le. Sokkal kevesebb földmunkával, fa irtással járt volna. Igaz, nem tudom, kinek a tulajdona ez a rész.
Összefoglalva: jó út, pozitív, hogy van, de teljesen amatőrök, koca bicajosok (alföldiek!! :) készüljenek fel rá, hogy oda-vissza már rendesen megterhelő. Azt pedig szinte biztosra veszem, hogy ha elér majd Egerig, akkor kikészíti azt, aki vissza is szeretne térni az adott napon a kiindulási városba. Igaz, a Répáshuta melletti "országút" is izmos, de ott legalább tudja az ember, hogy a fele emelkedő, a második fele lejtő az útnak. Szigorúan ebben a sorrendben.
A hölgy a kép elkészülte után levágta a fagyizó/bolt/krimó kerítéséről a táblát, mondván, az nem nekünk szólt, hanem a nem kívánt elemeknek.
