'Dark Night Of My Soul'

Az első egy hajó oldalán látható:

A bristoli Bridge Farm általános iskola diákjait megszavaztatták, hogy melyik helyi hírességről nevezzék el az iskola egyik "házát". (A la Harry Potter. :) Úgy döntöttek, legyen az "utcai művész" Banksy.
Egyik reggel ez várta az iskolába érkezőket az egyik falon:

És egy levél: "Köszönöm a levelet és a ház elnevezését. Fogadjátok ezt a képet. Ha nem tetszik, nyugodtan tegyetek hozzá. Biztosra veszem, hogy a tanárok nem fogják bánni.
Emlékezzetek: mindig könnyebb bocsánatot nyerni/kapni, mint engedélyt.
Sok szeretettel: Banksy"

     Noha a zenekar nagy kedvelője vagyok, nem olvashattatok tőlem ismertetőket a blog indulása óta megjelent albumaikról. Ennek annyi az oka, hogy nem tartom őket kiemelkedőnek, sőt, akárcsak jónak sem.
Részletesebben: az Exciter-t (2001.) egy az egyben bekajáltam, az utolsó tökéletes lemezüknek tartom; a Playing The Angel-ről (2005.) a Nothing Is Impossible telibe csapott, a többi messze nem; a Sounds Of The Universe (2009.) a Peace-t leszámítva gyakorlatilag csak hangzásra kiemelkedő (igaz, úgy nagyon); a Delta Machine (2013.) pedig csak néhány hallgatásig jutott nálam, szóval csalódás.
     Az előzetes, klipes Where's The Revolution is a fenti vonalat viszi tovább. Nem lenne rossz, de a refrénje a "van, de minek?" kategóriába teszi nálam.
Az őt megelőző, az albumot nyitó Going Backward zeneileg, felépítésében az előző 1-2 lemez világát idézi, de van hangulata, lelke.
A kettős után viszont jó kis fordulatot vesz az album. A The Worst Crime-tól a már szintén ismert lenyugodott, gospelbe hajló világ dominál. Noha a körítés, a hangszerelés változik olykor, ez a hangulat, indíttatás jellemzi a zenét. Nem Exciter ismétlés, de hasonló az összkép, a hatás. Én pedig nagyon vevő vagyok az ilyesmire.
A Worst... Dave szólólemezeinek, illetve a Soulsavers-zel készített dalainak lecsupaszított, "igazi" hangszeres érzetét kelti. Egy ember, egy LÉLEK áll egy mikrofon előtt, és dalba önti a lelkét.
A Cover Me is hasonlóan minimalista - és hangulatos - noha a végére "beelektronikusodik".
A Marti énekelte nóták közül az Eternal kifejezetten gyenge, a záró Fail már jobb.
A Question Of Time módon zakatoló remek So Much Love az egyetlen gyors dal.
     Nem minden dal erős, de érezni, hogy van egy vezérfonal, ami az egészet egyben tartja, sőt, egybefonja. Innen kezdve hiteles az egész, minden más csak részletkérdés.
      Ez egy jó lemez, végre ismét méltó a zenekar nevéhez. Biztos vagyok benne, hogy hallgatásról hallgatásra jobban fog tetszeni. Hogy Hi-Fi, de nagyon - azaz élmény hallgatni, olyan gyönyörűen szól - azt nem is kell említenem, ez alap a zenekarnál. A Deluxe változat öt gyakorlatilag instrumentális remix dala a szokottnál is alaposabban öblíti át a hangfalak tekercseit.

Depeche Mode - Spirit (2017.)

7,6/10 pont

A kis részleteket már említettem. A tisztelgésképpen szereplőnek rajzolt ismert embereket még nem. Pedig ilyesmi is akad olykor. Például ez a két római legionárius.