'Dark Night Of My Soul'

"...tudatosan építkezve, az értékeinket megtartva haladjunk tovább az utunkon, mely Európába vezet." - az UTE a klub honlapján augusztusban.

A helyzet október végén:

A tabella forrása: eredmenyek.com

Nézem a Paradise Lost szimfonikusokkal adott koncertjét (Symphony For The Lost), melyet mindkét gitáros egy általam nem ismert márka hangszerein zenélt végig. A koncertet nyitó típus (melyet az első fél óra után cseréltek le egy hasonlóra, majd vissza) kifejezetten tetszik a maga egyszerűségével, letisztultságával, egyéniségével. Ennek egy verziója ez:

Rákerestem. Mint a képen látható, a Mayones márka Setius 7 GTM típusú gitárja a(z egyik) szóban forgó, illetve annak egy más hangszedőkkel és (más) fogólap berakásokkal gyártott változata. A másik is Mayones, de annak a feje más alakú. A gyárat 1982-ben alapították a lengyelországi Gdanskban.

Színpadon így néz ki (a jobb és a bal kezes verzió együtt):

/Paradise Lost: Erased - Symphony For The Lost live/

Bár az első csarnokban autók (motorok, plusz több csarnokban a mennyezetről függesztve kerékpárok) láthatók, az, aminek hirdeti magát: repüléstörténet gyakorlatilag a kezdetektől ha nem is napjainkig, de úgy 20-40 évvel ezelőttig.
Jó a tematika, a néhány csarnokban időrendben haladunk, miközben - a szabadba érve - a közelmúlt gépeit csodálhatjuk meg teljes életnagyságban. Az 1940-es évek előtti dolgok főleg másolatok, a II. Világháborút talán csak egy lelőtt, roncsból pofásan visszaépített Messerschmitt képviseli (Zsolti bácsi figyelmébe ajánlom a tiltott önkényuralmi jelképet!) - plusz a fegyverek, lövedékek -, de azt azt követő, "szocialista" évek felhozatala nagyon erős.
A maga teljes valójában a betonon álló kb. 30 darab vadászgép viszi el a show-t - Kínától természetesen a szovjet dolgokon (MiG hegyek), Svédországon, Franciaországon át, az USA-ig kellően széles a választék a típusok között-, de kétfedeles gép, utasszállítók (az egyik belül végigjárható az ajtók között), sok helikopter is színesíti a palettát. Az egyszerű lövedéktől a silónyi méretű rakétáig, a robbanómotoroktól a sugárhajtóműig, a fa propellerek készítési módjának bemutatásától a vitorlázógépekig, a "fél metszet, fél nézet" gépektől, alkatrészektől az egymotoros kisgépekig nagyon sok érdekességet láttam.
A helyszín közvetlenül a repülőtér mellett van, GPS-szel könnyen megközelíthető, a parkolás ingyenes, egy felnőtt belépő 8 Euróba került.
Egyértelműen csak ajánlani tudom, nagyon kellemes 1-2-3 órát lehet eltölteni a múzeum területén az érdeklődés fokától függően. A szlovák mellett a  fő tudnivalók angolul is olvashatók - a magyar látogatókra sajnos nem gondoltak. A gépek nagy része a szabadban található, így szélre, hűvösre nem árt felkészülni, ha nem nyáron látogatjátok.

Magyar Közlöny, 2025. tavasz: "Zárt kabinos, gyors és városi levegőt, környezetet kevésbé terhelő kötöttpályás közösségi közlekedési eszköz kerül kiépítésre az Avas kilátópont és TV torony, valamint a belvárosi Szent István tér között, kb. 500 méteres pályahosszal."
Polgármesterünk, Tóth-Szántai József (Fidesz) be is jelentette idén áprilisban, hogy 5,72 milliárd forintot kap a város a libegőprojektre.
A tervek szerint kerékpártárolókkal ellátott kabinok fognak közlekedni a tértől az avasi buszpályaudvarig, közöttük ki- és beszállási lehetőséggel a kilátónál, szumma hét perces menetidővel. Önkormányzati területeken vezet majd a drótpálya, a városkép minimális változásával. "Természetesen" még ebben az önkormányzati ciklusban elkészül, tehát 2029-ig kell várniuk a miskolciaknak, hogy használhassák. Itt tartottunk év elején, a "tervezési szakaszban".
Ha lesznek hírek - és megélem -, olykor tudósítok majd a projektről. Érdekes lesz a drágulást és a határidőt figyelni.

Korál (1980.)

     Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem vagyok és nem is voltam „korálos”, és hogy teljesen másféle zenéket szeretek. Ennek megfelelően nem is ismerem a zenekar teljes munkásságát, csak a rádióban, olykor TV-ben játszott dalaikat hallottam eddig. Több lemezüket is megkaptam a gyűjtésem alatt, így tiszteletlenség lenne, ha csak porosodnának. Kíváncsian tettem fel az első albumukat.
     90 Ft volt az ár, 1980. a megjelenés éve, a hangzás ennek megfelelő – kissé régimódi, mindenképpen régisulis, de simán vállalható a mai napig. Nincsenek extra hangszerek, plusz sávok, egy az egyben játszható élőben is az, ami a lemezen hallható. Dob, gitár, basszus, billentyűk, az utóbbin játszó Balázs Ferenc énekel, ha valaki nem tudná a felállást. A hangszerek arányosan, jól vannak keverve, az ének viszont kissé mögöttük, túlságosan a háttérben szól. Nem zavar, de messze van a tökéletestől.
A szövegeket Horváth Attila írta.
A kezdés ígéretes, a nyitó, instrumentális Előszó – mely a záró Utószóval együtt keretbe foglalja az alkotást – és a második, pörgős szólókat tartalmazó Kiűzetés a Paradicsomból kemény (!) hard rock dalok. Mindkettő Balázs „Fecó” szerzeménye. Az ezeket követő Fekete bárány – szerző: Fischer László gitáros – már gyengébb. A tíz dal közül a legjobb a húzós rock dal, a Tudom, én is megnyugodnék (Fischer), bár vélhetően a lírai szerzemények kedvelői vitatkoznak ezzel. Az A oldalt ugyanis a csak billentyűket és éneket tartalmazó Maradj velem (Balázs F.) zárja, amit vélhetően mindenki ismer és kedvel a korosztályomból, de nekem nem igazán tetszik (az ilyesmi). Ha már lírába hajlanánk, akkor a gitárral, keményebb betétetekkel és gyermek énekkarral megtámogatott Anyám, vigasztalj-t (Fischer), vagy az Amit nem mondhatok el-t (Balázs F.) tudnám ajánlani.
     Keményebb zene, mint vártam. A szintén 1980-as első Eddához képest nem egy nagy durranás, de egyáltalán nem rossz, összességében kellemesen lepett meg.                                                                                                  

 6,4/10 pont

Pepita, Made in Hungary, 1980.

Ha hanglemez, akkor egyértelműen a sima, fekete pártján állok, de tény, hogy vannak érdekes újítások.

Kalevala-rajongó finn barátaink a 15. (!) albumukkal egy sort folytatnak. 6-10 lemezzel ezelőtt beálltak egy csapásra - nézőpont kérdése, hogy ezt a zenekarra korábban jellemző kísérletezés feladásának vagy a saját stílus, a hazai pálya megtalálásának tekintjük (esetleg mindkettőnek) -, melyen haladva különösebb kilengések nélkül alkotják két-három évente az újabb és újabb zenéket. A dalok színvonalasak, könnyen befogadhatóak, az önazonosság nem kérdőjelezhető meg, így, ha csodálójuk már nem is vagyok, egyértelműen kedvelem a zenekar munkásságát. Az "újkori" Amorphis nem vált ki bennem áll leeséseket, felemelő, megtisztuló pillanatokat sem élek át őket hallgatván (korábban azért akadt mindkettőből/mindháromból), viszont hibát sem találok a zenéjükben. Két eset lehet - és nem vagyok hajlandó gondolkodni rajta, hogy melyik az igaz : ) (esetleg mindkettő) -, vagy ugyanúgy ott van a varázs a zenéjükben, mint mindig is volt, csak megszoktam, esetleg én váltam kérgesebbé, vagy csodából "csak" egy nagyon jó zenekarrá lettek az idők folyamán. Bárhogyan is van, az idei albumukra sem tudok alacsony pontszámot adni, mert noha semmi meglepőt vagy váratlant nem tartalmaz, egyéni, hibátlan, pozitív hangulatú és színvonalas. Tökéletes belépő zene a heavy metal világába - pici nyitottsággal bárki találhat értékeket benne. A hátsó borító a révésszel különösen tetszik.

Amorphis: Borderland /2025./

8/10 pont (Az első hallgatáskor. Azóta egyre emelkedik.)

A saját fületeknek higgyetek: 

Alig (sem) írok filmekről. Nem is nézek túl sokat és a megtekintettek közül is nagyon kevés, ami tetszik, ennyi a magyarázat. Erről a tavalyi alkotásról is sokáig az volt a véleményem, hogy egy hülyeséget nézek éppen - egy erdőben, melybe csak bejutni lehet élve egy emberi építményben néhány ember él és tesz vagy nem tesz (gyakran logikátlan) dolgokat (pl.: nem vizsgálják meg a padlót), hogy életben maradjanak -, de aztán ahogyan haladt előre a történet és egyre több dologra fény derült, úgy állt össze bennem is, hogy ez egy nagyon jó kis film. A vége kifejezetten tetszett.
Nem mesélek el semmit belőle, így csak annyit, hogy egy ír erdőben járunk és bőven nem e világi és/vagy erősen természetfeletti a megfejtés, de van megfejtés.
A Fear Of The Dark lemezborító is eszembe jutott, míg néztem.
Kevés szereplője van, a helyszín is adott, mégis érdekes, izgalmas. Belezés és vér nélkül is eléggé jó bekaki faktort hoz.
Könyvként valószínűleg még érdekesebb, logikusabb, de az elolvasásáról így már lemaradtam, viszont a mozgókép megtekintését is egyértelműen tudom ajánlani.