Ha hanglemez, akkor egyértelműen a sima, fekete pártján állok, de tény, hogy vannak érdekes újítások.
2025.10.15. 09:51 Krap
Lemezkritika (68.) - az ismert vágányon
Kalevala-rajongó finn barátaink a 15. (!) albumukkal egy sort folytatnak. 6-10 lemezzel ezelőtt beálltak egy csapásra - nézőpont kérdése, hogy ezt a zenekarra korábban jellemző kísérletezés feladásának vagy a saját stílus, a hazai pálya megtalálásának tekintjük (esetleg mindkettőnek) -, melyen haladva különösebb kilengések nélkül alkotják két-három évente az újabb és újabb zenéket. A dalok színvonalasak, könnyen befogadhatóak, az önazonosság nem kérdőjelezhető meg, így, ha csodálójuk már nem is vagyok, egyértelműen kedvelem a zenekar munkásságát. Az "újkori" Amorphis nem vált ki bennem áll leeséseket, felemelő, megtisztuló pillanatokat sem élek át őket hallgatván (korábban azért akadt mindkettőből/mindháromból), viszont hibát sem találok a zenéjükben. Két eset lehet - és nem vagyok hajlandó gondolkodni rajta, hogy melyik az igaz : ) (esetleg mindkettő) -, vagy ugyanúgy ott van a varázs a zenéjükben, mint mindig is volt, csak megszoktam, esetleg én váltam kérgesebbé, vagy csodából "csak" egy nagyon jó zenekarrá lettek az idők folyamán. Bárhogyan is van, az idei albumukra sem tudok alacsony pontszámot adni, mert noha semmi meglepőt vagy váratlant nem tartalmaz, egyéni, hibátlan, pozitív hangulatú és színvonalas. Tökéletes belépő zene a heavy metal világába - pici nyitottsággal bárki találhat értékeket benne. A hátsó borító a révésszel különösen tetszik.
Amorphis: Borderland /2025./
8/10 pont (Az első hallgatáskor. Azóta egyre emelkedik.)
A saját fületeknek higgyetek:
