'Dark Night Of My Soul'

..., ha ennyire tud az ember. Leginkább a refrén alatti cinek fektetnek meg a dal első hallgatása óta:

/Fear Factory: Adonized, drum cover, Pavel Mosin/

..., ha ennyire tud az ember:

/Yngwie Malmsteen: God Particle, 2021./

Újkori King, a nyomozós, krimis fajtából, mérsékelt mennyiségű vérrel, természetfeletti dolgok nélkül. A Mr. Mercedes-szel indult sorozat része - néhány, már ott megismert szereplővel -, viszont teljesen önálló történet.
Ha nem zavar, hogy az elejétől ismert az elkövető(k) személye és kedveled Kinget, akkor ez a regény is tetszeni fog. Annak ellenére, hogy semmi különös vagy meglepő nincs benne.
A sztoriból megtudunk dolgokat az emberi elméről - de sokkal többet a májról.

A legutóbbi után ismét Anglia nyerte a női foci EB-t.

76 éves korában elhunyt Ozzy Osbourne. Pár hete tartotta a búcsúkoncertjét, hazai pályán, Birmingham-ben. A potom 190 millió dolláros bevételt (!!!) jótékony célra fordították.

A(z ilyen) klipeket nem kedvelem, de a Deftones zenéjének az atmoszférája és súlya a mai napig bejön.

/Deftones: my mind is a mountain, 2025./

A Guns N'Roses tud poénos neveket adni a turnéinak.
Az újra összeálló kör volt a "Nem ebben az életben" (Not in This Lifetime) turné, amit én "Soha a büdös életben"-nek fordítanék, a most zajló pedig a Because What You Want & What You Get Are Two Completely Different Things Tour nevet kapta. "Mert amit akarsz és amit kapasz, az két teljesen különböző dolog".
Az én időmben, amikor én láttam őket, még csak szimplán az albumról nevezték el a turnéikat - a Use Your Illusion Tour-on voltam -, igaz, akkoriban még albumokat is készítettek.
Olvasom, hogy tegnap 32 dalt (!!) játszottak - megdolgoznak a nem kis pénzükért, az tény.

A zene a szokásosnak mondható - egyéni, de nagyon, tudom ajánlani -, a borító sem piskóta,

de az albumcím...!
"Fellázad a semmibe vett Öröklét... végigzúdul az agytekervényeken... összekapcsolódik a vér lüktetésével... kigyulladnak a látomások... tettek születnek... elözönlik az utcákat... az égig érnek!"

Először azt hittem, csak egy kép lesz a hétvégémről, mondván: 5-600 méterrel a tengerszint fölött ritkábban van kánikula, mint a városban, de aztán "belejöttünk a tutiba", terjedt a kultúra. Még az elindulás pillanatában sem tudtuk, hová bicajozunk, de Bükkszentkereszt a legjobb választás volt szombatra. A különböző települések hagyományőrző, rendkívül kedves emberei nem fukarkodtak, kínálták a sütit becsülettel (mákos bejgli nyáron!!? Nyamm.), alig bírtam a sört inni rájuk, és volt még krumplilángos(ból készült palacsinta - mákkal teleszórva), sztrapacska (naná!), töltött- és mindenféle egyéb káposzta, rézfúvósok, kórusok, népviselet hegyek. Legalább három órát időztünk fenn, a kellemes hűvösben.
Még azt is megtudtam, hogyan kerültek a "tótok" Békés megyébe.

Majdnem :) lelkiismeret furdalásom volt, hogy nem sikerült megfülelnem a fehér album második felét, de amíg a kommentben kapott videót nézitek, addig sem erre a mulasztásomra gondoltok. :) Nálam a The Beatles alapból "a '60-as évek Spice Girls-e" volt, majd később egy halom szétcsapott, (önmagától) elszállt drogos lett. Nem mondom, hogy a zenéjükből amit eddig hallottam, sokat változtatott volna a véleményemen.  

Mai kérdésem, hogy hol jártunk, mibe szaladtunk bele a hétvégén. (Válasz holnap.):

Igen, tényleg és valóban öt évembe telt, mire rávettem magam, hogy újra meghallgassak egy The Beatles albumot, és írjak róla. Egyszerűen nem az én zeném, amit csináltak, viszont komolyan állok a feladathoz, ha albumismertetőről van szó, a kettő összehozásához pedig kell nálam az idő és a hangulat. Vagyok olyan kegyetlen Vettem annyira komolyan a feladatot, hogy terjedelméhez illően (93 és fél perc!) két részletben írjak a kilencedik albumukról, amely dupla.
Arra jutottam a meghallgatásakor, hogy tulajdonképpen gonosz dolog nem figyelembe venni, hogy mikor adták ki, mert sok dologban biztosan merész, újító, ötletes volt ez az album (és általában az első öt album utáni dolgaik – legalábbis amennyit eddig hallottam belőlük) a maga idejében. Most viszont most van. Halljuk tehát, mit rejt a meglehetősen jó állapotú, 1981-es, jugoszláv nyomású LP-m!

(The Beatles) ((avagy: The White album)) (1968.): Az előző néhány albumuk borítójára gyakran a zenekar nevét nem írták rá, ennek címe nincs. Egy fehér borító, a(z én kiadványomnak a képpel ellentétben) közepén dombornyomással a zenekar neve. Egyszerű, jó.
A nyitó Back in the U.S.S.R . tánczene kis The Rolling Stones beütéssel. Nem rossz, még egy minimalista szólója is van.
Ezt követően megtudjuk, hogy a Dear Prudence nem egy Siouxsie and the Banshees szerzemény, hanem egy langyi dal kis keleties beütéssel. Pozitívuma, hogy van benne egy rész, ahol a dob jó dolgokat játszik.
A Glass Onion hippi tánczene. Eddigre nyilvánvaló, hogy jól szól a lemez, sok sávot használtak a felvételkor (vagy az előző albumhoz hasonlóan jól ügyeskedtek a kevés sávval),betéteket, közjátékokat tettek a dalokba és próbálták ötletesen, változatosan hangszerelni az egészet. Üdvösebb, ha esetükben nem is egyszerűbb lett volna jó dalokat írniuk. Például a vállalhatatlan hippi szemét, a sárga tengeralattjáró kettő Ob-La-Di, Ob-La-Da helyett.
A Wild Honey Pie arra jó példa, hogy milyen az, amikor próbálsz egyedi és művészi lenni, de az eredmény mindössze annyit mutat meg, hogy egy (négy) drogos vagy.
Bungallow Bill folytatódó sztorija hagyományos dalszerkezettel bír, minimális ötlet is van benne, viszont túl hosszú. Majdnem megüti egy közepes The Rolling Stones dal szintjét.
A While My Guitar Gently Weeps egyértelműen egy jó dal – az ének helyenkénti nyávogását leszámítva. Van hangulata és még gitároznak is benne.
Az oldalt záró Happiness is a Warm Gun próbál komoly, újító lenni, de itt is az a gond, hogy a dal béna.
Lebutított, de jó kis ragtime indítást kapott a Martha My Dear, mely az idő előrehaladtával tovább butítódott, ezzel az ígéret is elveszett, hogy ez egy jó dal lehet. Persze, ha az őt követő, középszer alatti nem is tudom mihez (I’m so tired) viszonyítjuk, akkor már más a helyzet - de miért tennénk ilyet?
A Blackbird atom jó. Tökéletesen megmutatja, hogy a jó a zene minden cicoma nélkül is hat. Eddig egyértelműen ez a legjobb tétel az albumon. Erre próbál ráülni a barokkos Piggies, és végül is sikerül neki. Az előző dal, és a tény, hogy zenélnek benne eladja ezt is.
A Rocky Raccoon-ból viszont minden hiányzik, így le is ülteti az oldalt. Rávilágít, hogy nem nagyon megy a sztorimesélős zenélés (sem) a zenekarnak.
„Húzd meg jobban, menjen a munka!” Ismerős? A Don’t Pass Me By az eredetije. Zérus.
És ha az zérus, akkor a Why don’t we do it in the road? a dupla zéró, egy meggyalázott blues alap.
Az I Will zeneileg jó. Langyos, mint az állat, de önazonos és jó. Majdnem ennyire jó a Julia is, amely zeneileg érdekesebb, viszont itt gyengébb az alapötlet.
Holnap (?) folytatása következik, az album második felével.

/Siouxsie And The Banshees: Dear Prudence/