'Dark Night Of My Soul'

"Isten áldja az Internetet!"
Jugoszláv (!), persze, de számomra akkor is műkincs. Dupla album.
A deluxolás miatt az eredeti CD-t külföldön, bagóért leárazva vettem meg (vagy 10-20 éve?). Most belefutottam lemezen. Hogy örülök neki, az nem kifejezés.

Amennyire egyszerű a borítója,

annyira vagány és verhetetlenül király a hátsó borító:

     Ha van album, amit analógban "kell" hallgatni, akkor ez az.
     Noha olyan 30 ezertől be lehetne szerezni hallgatható állapotban is az eredeti, 1977-es angol nyomást is, valamiért :) úgy döntöttem, hogy bár elveimmel ellentétes - hasonlóan a Nirvana (szintén Nevermind) LP-jéhez - utánnyomásban veszem meg. (Olyan embertől én nem venném meg ezt a lemezt, aki '77. óta nem hallgatta rongyosra, rongyos lemezt pedig minek megvenni? :) Persze, annak is meglehet a varázsa!) Sokat olvastam, keresgéltem a témában, és talán ezt a 2014-es verziót dicsérték leginkább. Amint remek áron (4000 Ft alatt!) találtam egy bontatlan példányt, már nyúltam is a zsebbe. A borítón csak 11 dalcím szerepel, de 12 számot tartalmaz.
Hát, mit mondjak? Most már nem bontatlan :), és minden fillért megért.
      A negatívuma egyedül a belső tasakja. Egy annyira igénytelen (sima, fénymásolópapír szintű, vagy annál is gyengébb) anyagból van, hogy azzal a lendülettel "koszolta", szöszölte össze a lemezt, ahogy' kivettem belőle. Természetesen soha nem teszem vissza bele. Olvastam erről is, de nem hittem a szememnek, amikor megtörtént. A "porolás" után viszont csakis pozitív élmények értek.
Azt írták róla, hogy dörren. Én ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Maga a lemez nem túl harsány, sőt, inkább visszafogott, viszont a kívánt hangerőre tekerve (ezt az albumot nem lehet, nem szabad (!!) halkan hallgatni) akkorát DÖRREN, hogy nagyobbat sem kell. Csodásan szól!!!
Glen már, Sid pedig még nem volt a bandában (utóbbi jobb is, hogy nem) a felvételkor, így a gitáros Steve Jones játszotta fel a basszust is. Nem rosszul, viszont érthetően nincs a hangszer az előtérbe tolva. Nem úgy az ének és a gitár. Illetve gitárok. Sok helyen ugyanis finoman, de fel van turbózva az anyag egy második gitárral is. A dob és a cinek hangzása kellemesen nyers, fésületlen, de nem zavaró. Az összkép? Csoda!!! Steve Jones ritmusozása ösztönös, félelmetesen jó, Rotten "éneklése" pedig minden, csak nem szokványos.
Ahol az A2-es dal a Bodies, az A3-as pedig a No Feelings, ott én a zenéről nem tudok mit írni, csak annyit, hogy legendás, verhetetlen. És hogy teljesen az én zeném.
      Nem szaporítom a szót: egy hatalmas hatású banda első és egyetlen hanglemeze, amely (a The Ramones-t leszámítva) az összes kortársát nevetségessé tette (az ABBA-tól a Pink Floydig) (sőt, a mai napig etalonként használható, elfúj bármilyen nyálgépet :) és új fejezetet nyitott a (rock)zenében. Hatalmas 10 pont!!
     És ha hiszitek, ha nem, egy ennél is kultikusabb, nagyobb műkincs lemezt (ráadásul duplát) is birtoklok néhány napja 1977-ből. Erről majd hamarosan.

Sex Pistols: Never Mind The Bollocks Here's The Sex Pistols (1977.)

10/10 pont

 Universal Music (Back To Black), Made in EU, 2014.

     Az első LGT album. Ennek a dallistáját írtam ide néhány napja.
Fura, nagyon fura. Nem csak most, hanem megjelenésekor, 1971-ben is az lehetett. Nagyon. Nem progresszív a szó szoros értelmében, de hogy a hangszereken, nem a refréneken van a hangsúly, az tény. A hangszereket pedig magasabb szinten kezeli a négy zenész (Laux-Barta-Presser-Frenreisz), mint az akkori átlag. Köze nincs a későbbi, ismerté vált LGT lemezekhez, dalokhoz.
      Nem az én világom, ajánlani is csak az érdekességekre vágyóknak, vagy a régi korok zenéibe szerelmeseknek tudom – utóbbiak gondolom, ismerik és kedvelik -, viszont szokatlansága értékkel is bír és méltóvá teszi legalább egy hallgatásra minden zenekedvelőnél.
A tengelykezű félembert viszont nagyon nem tudom hova tenni.
Kora ellenére kifejezetten jó állapotú példányhoz jutottam hozzá, amely mai füllel is remekül szól. Vastag, nehéz a hordozója. Nem mérem le, de szerintem simán van 180 gramm.
A borítója elsőre eléggé megmosolyogtató, de jobban belegondolva azt mondom, hogy 1971-ben ez bőven vállalható volt. Sőt.

Itt lehet vele ismerkedni: https://www.youtube.com/watch?v=-uEa-mjTql0

Nálam ez jóindulattal is csak

5/10 pont

Kapok hanglemezeket. Ennek egyik előnye, hogy így olyan zenéket is meghallgatok, amelyek létezéséről sem tudnék egyébként. Mert tény, hogy hallottam már az Electric Light Orchestra nevet, de hogy milyen zenét játszanak, arról fogalmam sem volt. Jelentem: abbas, beatleses, kicsit hippiset - hallgathatót. A borító pedig a kor technikai fejlettségét tükrözi. Egyben felvetette bennem a "melyik lehetett az első lemez, amelyhez teljes szövegkönyv járt?" kérdést. Nem nézek utána, hanem a saját gyűjteményt figyelem majd. Ez 1979-es, és van benne. Made In Holland.

"lemezeikből világszerte több mint 50 millió példányt adtak el"

      A Violator LP-re a zenekar által újrakevert verzióját szó szerint nem merem másodszor meghallgatni, akkora csúcs, de az A Broken Frame eredeti kiadásától is behaltam (írtam róla itt). Most pedig megláttam ezt a vásárban. Szétalkudtam az agyam, levettem a harmadát az irányárnak. És nagyon örültem. Igaz, magyar nyomás, kissé poros, de karcmentes állapot.
Így is az eredeti, új ár több mint tízszereséért vettem meg, használtan. És fülig ér(t) a szám.
Otthon erősítő bemelegít, közben portalanítottam, villany lekapcsol, és indul. Rögtön a Never Let Me Down Again-nel. És csalódtam kicsit. Sűrű, eléggé "egyben" van a hangzása, sok a közép (a hangfal is tehet róla). Röviden: nem szól jobban, mint egy CD.
Aztán jöttek a "szellősebb" dalok, és az állam leesése is a hangzástól. Minden a helyére került, a frekispektrumot pedig kihasználja, mint gyakorlatilag a zenekar összes albuma.
Az A oldal átlagos. Jól szól, de a Strangelove vagy a Little 15 soha nem volt a kedvencem.
A B oldal viszont mindent visz. Indul a fém dísztárcsa földön pörgésével, az egyik legnagyobb slágerükkel (Behind The Wheel) és sokkal kísérletezőbb dalokkal folytatódik. A To Have And To Hold csak egy rövid zenei monológ (nincs refrén, nincsenek dallamok a szintiken, nincsenek szólamok), de nagyon nagy kedvencem a legelső hallgatástól mostanáig. A Nothing is minden csak nem sláger, a Pimpf pedig aztán végképp csak egy (koncerteket kezdő) hangulatfokozás, hogy a tetőfokon zuhanjon a hallgató a csendbe. Mindkettő hibátlan.
      Az A oldal 8 pontos, a B pedig 10. Az egész lemez hatalmas. Annak idején is söpört. Szakmailag is remek - újító, kreatív -, viszont a szuper daloknak hála a címének is megfelel (Zene a tömegeknek - egyszerre poénos, magabiztos és ironikus cím.).
A Violator-rel értek a "szintipop"+"csak effekteket, hangmintákat pakolgatunk egymás mellé" korszakuk csúcsára, de ez az album is magasan az életművük csúcsa volt 1987-ben.
(Később a zenekar eltolódott rockosabb/gospelesebb irányába és még jobb dolgokat alkotott.)
Isten áldja a régiségvásárokat!

Depeche Mode: Music For The Masses (1987.)

9/10 pont

Gong, Made In Hungary, 1987.

     Egyértelműen a borító miatt vettem előre a sorban a meghallgatásnál a sok kapott lemez közül. Egyszerre stílusos, érdekes, hangulatos, eredeti, jól kivitelezett. Egy olyan kor hírnöke, amikor még számítottak ilyen dolgok. (Marlon Brando a bal felső sarokban!)
Mondjuk, a hátsó oldalon a pingvint - aki miatt az egész felhajtás van - nem értem, de ez az én bajom.
     A zenekar ismert, a lemezről viszont csak a címadó dalt hallottam előzőleg. Hivatalosan "hard rock" a történet, de sokkal inkább a Dire Straits-szel, vagy egy tempósabb ZZ Top-pal rokon, mint pl. a Purple-lel. (Oly annyira, hogy a High Flyer egyik riffje eléggé Heavy Fuel (Dire S.))
És mint ilyen, kellemes, jó.
A korai dátum ellenére ez már a csapat 12. albuma.

Status Quo: Whatever You Want (1979.)

6,9/10 pont

Vertigo, Manufactured In India by Polydor of India Limited, 1979.

- Toys In The Attic?
- Naná! Mennyi?
- 25 dolcsi.
- Sok.
- Találtam egy másik példányt, 5 dollárért. Nyitom, nézem. A borító kicsit viseltes.
- A borító nem téma.
- A lemez jól néz ki. Semmi olyasmi, amit ne tudnál letisztítani.
- El ne engedd! Kosárba vele! :)
- Már benne volt, mire írtad. :)

Isten áldja az internetes kommunikációt! Így lett enyém ez a műkincs egy amerikai lemezboltból, S. nem kicsi segítségével.
Elsőre az lepett meg, de nagyon, hogy 1975-ös. Sokkal későbbinek ('83-'86.) tippeltem volna. Egyrészt, mert már hallottam régebben, másrészt utóbb, a hallgatásakor a sok ismert dal miatt.
Nagyot szól! Főleg a B oldalt nyitó Sweet Emotion a csilingeléseivel. Pedig nincs digitálisan túlcicomázva, -polírozva.
Jó kis rockzene. Nem az őskori (Led Zepp. - bár a Round And Round eléggé doomos/sabbathos), de nem is az Aerosmith újkori, kicsit glames korszakára jellemző módon.
Ezen van a Walk This Way is a jellegzetes riffel.
A Big Ten Inch Record a rock & rolljával (fúvósok, minden) (szerző: F. Weismantel) kilóg kissé, de a többi nagyon egyben van.
Rendesen poénos/beteg a borítója.
A zenekar harmadik albuma. Csak az USAban 8 millió példányban kelt el.

7,5/10 pont, legalább

Columbia Records, Printed In U.S.A., 1975.

    Jajj, nagyon nagy klasszikus. :)) Nem vagyok ugyan totálisan oda érte - talán a második lemezük jobban tetszik -, de természetesen ismerem, kedvelem. Végre jó minőségben és remekre alkudott áron sikerült hozzájutnom hanglemez formátumban.

Nincs a borítón (az a Vedres Joe fej azért nem gyengén felismerhető! :) feltüntetve, hogy kik a zenekar tagjai, ezért kerestem kicsit és meglepve konstatáltam az alábbiakat: nem csak Lojzi (Németh Alajos - az egyetlen tag, aki ma is a zenekarban van), hanem a tesója (Németh Gábor) és Szűcs Antal Gábor!! (mellesleg: Szűcs "Judith" testvére, nem mellesleg: később Tátrai duó-társa) is tagja az ötösnek.
Ők hárman előtte a Dinamitban (lemezismertető is lesz egyszer), de már a Skorpióban is együtt zenéltek. (Szintén a gyűjteményben. Lehet, hogy azokról a lemezekről is írok.)
Feró, ugye adott az akkor éppen betiltott Riceből, de hogy Vedres Joe (későbbi (lehet, hogy korábbi is?) Beatrice zenész) már ilyen korán Feró mellé keveredett, az számomra újdonság.
     A borító nagy királyság, tökéletesen illik a zenéhez. Minden fordítva, le-fejjel, "Nagy Feró és a Bikini együttes atomfegyvermentes nagylemeze", Feró ugrik a a gépből, a többiek ülnek az utastérben. Nagyon nagy. :)
A zene pedig egy merő agymenés. Felrúg és kiforgat mindent. Dal közepén véget érő lemezoldal, folytatással a B oldalon, kínai dallamok(ba oltott Érik a szőlő), fűrész, punk, mese, zörejek, kakukk, "fordulatszám" változtatásos nyújtás/gyorsítás, "répa, retek, mogyoró", "Emberek! Dől a fa! Jóska, vigyázz, gyün a fa!" és minden, amit el (nem) lehet képzelni.
     A kezdő dallam (annak ellenére nagyon tetszik. hogy ott van benne az István a király!) remek hangulatát azonnal hazavágja a rendhagyó szerelmi vallomás, majd jönnek sorra a jobbnál jobb, agyasnál agyatlanabb gegek, ötletek szövegben és zenében lelkes összevisszaságban.
Mégis egyben van az egész. Talán ez a legnagyobb erénye. És az, hogy rettenetesen (szó szerint? :) eredeti. Kell hozzá egy nyitottság, borulat, humorérzék, de ha ezek megvannak, üt.
A Születésnapi fűrész és az Ó, igen. Felborult nekem már túlzottan - milyenek? - dadaisták(?), de mivel utánuk két nagyon nagy "dallal" zárják a lemezt, illetve ahogyan van, a mai napig megnevettet ("leszek a nem-nem") és tetszik, a pontszám sem lehet kevesebb, mint

"bim-bam"

9,5/10 pont

1983. Start, Made In Hungary, a zenekar első nagylemeze

     1982-ben vagyunk, mindössze egy évvel az első lemez után. A felállás a mai hármas (!!). Vince Clark (Yazoo, Erasure stb.) kiszállt, és ez a zenére is hatott. A két szinti főként már nem dallamokat játszik, hanem megjelennek a kis zörejek, hangfoszlányok, melyeket annyira profin pakolnak egymás mellé, variálnak később.
Az akkor még mindig csak 20-21 éves Martin Gore írta az összes zenét és szöveget.
     Előbbi már nem tiszta szintipop, hanem kellően kísérletező - bár az A oldalt záró kedvencem, a "Peti áll a ház előtt"-ből ismerős dallamot is tartalmazó See You, a The Meaning Of Love és az A Photograph Of You is pop.
Hallatszik, hogy még nagyon az út elején jár a zenekar. Erősen újító lemez volt akkoriban, illik a mára nehezen verhetővé teljesedett életműbe, de még a gyermeki báj is benne van.
Sokkal tartalmasabb és előremutatóbb, mint a sorozatomat indító Alphaville lemez, de az pontszámban több, mert ott a dalok erősebbek.
A záró, csoda hangulatos és 10 pontos The Sun & The Rainfall-ra a Bonanza Banzai egy teljes életművet épített 6-7 évvel későbbi kezdettel.
     A lemez régóta az enyém, de fogalmam sincs, hogyan került hozzám.
És persze - mint minden a zenekartól - NAGYON Hi-Fi!
A festménnyé retusált borító fotó kiemelkedő, a lemez tasakján a tagok fotói és a dalok szövegei szerepelnek.

Depeche Mode: A Broken Frame

8/10 pont

Mute Records, RTVL, Jugoszlávia, 1982.

A lemez borítója a tegnapi videóban látható.

Metro: Metro

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha erről vagy hasonló zenéről (pláne: lemezről) fogok itt írni, de az élet attól is szép, hogy kiszámíthatatlan.
A borító, a citrom(ízű)sárga korong-közép és a tasak, melynek az éle nincs gyárilag kiszélesítve, hogy oda is feliratot lehessen elhelyezni árulkodnak róla, hogy nem a közelmúltban készült.
1969-et írunk. Ez a zenekar ELSŐ, és egyetlen stúdióban felvett nagylemeze. Egy darabka könnyűzenei történelem.
Mondanom sem kell, hogy kaptam, nem pedig én vettem az idők folyamán. A legelső kiadása még mono volt, nekem a sztereo változat van meg.

Az első meglepetést az okozta, hogy álom jól szól. Fúvósok, üstdob, csembaló, vízfolyás, orgona, stb. minden valósághű és minőségi.
A dalok rövidek, de jól hangszereltek és zeneileg sokkal összetettebbek, mint vártam. A szövegekre mindez nem mondható el ("Felmásztam egy jó nagy fára, lejöjjek vagy ne jöjjek" vagy a szomszédtól segítséget kérő Elfogyott a só eléggé sekély mai füllel (is).), de azért még a vállalható kategóriában van a többség.
Az A oldalon a tipikus Zorán dal (nem ő, hanem Dusán és Schöck Ottó írta), a Szobrok a legjobb, a B oldal 5-öse, a Mária volt (Zorán-Dusán) pedig az egész album legkiemelkedőbb dala. Egy tízpontos dal. (Katt a címére a meghallgatáshoz!) Ott van a zenéjében, amiről szól. Óriási érzés van a nyitó (természetesen többször ismételt) ének dallamban.
A két oldal nyitó dala lehet még mindenki számára ismerős az én korosztályomból, az Ülök egy rózsaszínű kádban és a Citromízű banán.  A Hazárdjáték hosszú és jó gitár- és szaxofonszólóval zárja az A oldalt.
A basszusgitár mellett több dalt is éneklő Frenreisz Károlyt fura hallani ilyen közegben, de fiatalság, bolondság.

Utánérzések is vannak a lemezen, de nem bántó számban és szinten, így összességében kellemes meglepetés.
Külön kiemelendő a hátsó borító, melyet Sajdik Ferenc ismert, szeretett stílusú karikaturista cseppet sem egyszerű rajza díszít.

6,5/10 pont

Qualiton, Made In Hungary, 1969.

Bezony, új rovat. Történt, hogy rájöttem, hogy mára műkinccsé érett lemezeim (LP, "bakelit", szóval, igazi, vinyl) és talán a mai napig működő (NDK-s) lemezjátszóm is van. Előkerestem az utóbbit, összekötöttem, amivel kell, és megtörtént a CSODA, amikor szólni kezdett. 1-2 héttel később volt olyan szerencsém, hogy hozzájutottam egy, a lemezeket jobban kímélő, modernebb lejátszóhoz. Semmi akadálya nem volt tehát, hogy végighallgassam a nem túl nagyszámú, de eléggé ütős gyűjteményemet.
Így kezdődött. Aztán kölcsön és örökbe is elkezdtem lemezeket kapni, sőt vásárolok is olykor, így már rendes sor alakult ki a lejátszó előtt, meghallgatásra várva.
Az tűnt fel, hogy nagyon sok együttes ELSŐ lemeze a lejátszómra került.
Az első hallgatandó nem volt kérdéses, hogy mi lesz:

Alphaville: Forever Young

Ezt a lemezt akartam először hallani. Nem kis mértékben az itt is bemutatott nyitó dal (A Victory Of Love) miatt. Nagyon szeretem, és nagyon szépen, szellősen végigpásztázza a frekispekrtumot, vágytam hallani. Egyben jó lejátszó/hangrendszer teszt is.
Aztán el is ment a kedvem az egésztől. Sercegett, de nagyon, már-már a hallgathatatlanság szintjéig. Tudtam, hogy nem vigyáztam a lemezekre annak idején, de ez akkor is nagy csalódás volt. Szerencsére ex-gitáredzőm - soha ne romoljon meg a kompótja! - felvilágosított, hogy van olyan eljárás, amely a koszos lemezeket újjá varázsolja. És lőn! A sercegés helyére döbbenetes dinamika és "nagy hanghűség" (értsd: Hi-Fi, de nagyon!) érkezett egy alapos takarítást követően. Így minden adva volt, hogy csakis a zenére figyeljek.

Az pedig - meglepő módon - nagyon működik nálam, holott papíron messze áll az ízlésemtől. És még németek is.
A már említett A1-es dalt (Victory...) meghallgathatta itt, aki akarta, így csak annyit írok róla, hogy a legnagyobb kedvencem a lemezről.
A másik oldalt a címadó nyitja, amelyet egy kor fölött szerintem mindenki ismer, akkora siker volt, annyiszor játszották annak idején. Soha nem tetszett. Van hangulata, de nálam nincs a lemez kiemelkedő dalai között. Szerencsére ez az egyetlen "lírai" szerzemény.
Annak idején komoly Depeche nyúlásnak hallottam ezt a zenét, de mai füllel nem érzek ilyet. Van, ahol a szinti- és "dob"hangzás tűrést/elnézést kíván - pl. a szintén sláger Sounds Like A Melody esetén -, és az énekes magasabb hangszíne/fekvése is ez a kategória, de ez egy nagyon jó LEMEZ, melyet a mai napig élmény hallgatni.
POP zene 1984-ből (!), ezt tartsuk szem előtt, de hangulatos, nyugis, amolyan békeidős. Anélkül, hogy cikisen '80-as évek lenne.
Ez az együttes ELSŐ lemeze. Majdnem 2 millió példányban kelt el. Azóta sem alkottak hasonlót, viszont néhány éve Tokajban meglepően jó koncertet adtak.
A pontszámban a hanghordozó, annak kiváló minősége/állapota és az is benne van, hogy ismerem, szeretem, az életem része. Semmi nem indokolja, de ennyire tetszik.

9/10 pont

Wea, Gong, Made In Hungary, 1985.