'Dark Night Of My Soul'

     Ha van album, amit analógban "kell" hallgatni, akkor ez az.
     Noha olyan 30 ezertől be lehetne szerezni hallgatható állapotban is az eredeti, 1977-es angol nyomást is, valamiért :) úgy döntöttem, hogy bár elveimmel ellentétes - hasonlóan a Nirvana (szintén Nevermind) LP-jéhez - utánnyomásban veszem meg. (Olyan embertől én nem venném meg ezt a lemezt, aki '77. óta nem hallgatta rongyosra, rongyos lemezt pedig minek megvenni? :) Persze, annak is meglehet a varázsa!) Sokat olvastam, keresgéltem a témában, és talán ezt a 2014-es verziót dicsérték leginkább. Amint remek áron (4000 Ft alatt!) találtam egy bontatlan példányt, már nyúltam is a zsebbe. A borítón csak 11 dalcím szerepel, de 12 számot tartalmaz.
Hát, mit mondjak? Most már nem bontatlan :), és minden fillért megért.
      A negatívuma egyedül a belső tasakja. Egy annyira igénytelen (sima, fénymásolópapír szintű, vagy annál is gyengébb) anyagból van, hogy azzal a lendülettel "koszolta", szöszölte össze a lemezt, ahogy' kivettem belőle. Természetesen soha nem teszem vissza bele. Olvastam erről is, de nem hittem a szememnek, amikor megtörtént. A "porolás" után viszont csakis pozitív élmények értek.
Azt írták róla, hogy dörren. Én ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Maga a lemez nem túl harsány, sőt, inkább visszafogott, viszont a kívánt hangerőre tekerve (ezt az albumot nem lehet, nem szabad (!!) halkan hallgatni) akkorát DÖRREN, hogy nagyobbat sem kell. Csodásan szól!!!
Glen már, Sid pedig még nem volt a bandában (utóbbi jobb is, hogy nem) a felvételkor, így a gitáros Steve Jones játszotta fel a basszust is. Nem rosszul, viszont érthetően nincs a hangszer az előtérbe tolva. Nem úgy az ének és a gitár. Illetve gitárok. Sok helyen ugyanis finoman, de fel van turbózva az anyag egy második gitárral is. A dob és a cinek hangzása kellemesen nyers, fésületlen, de nem zavaró. Az összkép? Csoda!!! Steve Jones ritmusozása ösztönös, félelmetesen jó, Rotten "éneklése" pedig minden, csak nem szokványos.
Ahol az A2-es dal a Bodies, az A3-as pedig a No Feelings, ott én a zenéről nem tudok mit írni, csak annyit, hogy legendás, verhetetlen. És hogy teljesen az én zeném.
      Nem szaporítom a szót: egy hatalmas hatású banda első és egyetlen hanglemeze, amely (a The Ramones-t leszámítva) az összes kortársát nevetségessé tette (az ABBA-tól a Pink Floydig) (sőt, a mai napig etalonként használható, elfúj bármilyen nyálgépet :) és új fejezetet nyitott a (rock)zenében. Hatalmas 10 pont!!
     És ha hiszitek, ha nem, egy ennél is kultikusabb, nagyobb műkincs lemezt (ráadásul duplát) is birtoklok néhány napja 1977-ből. Erről majd hamarosan.

Sex Pistols: Never Mind The Bollocks Here's The Sex Pistols (1977.)

10/10 pont

 Universal Music (Back To Black), Made in EU, 2014.