Ha van brutálisan nehéz folytatás, akkor a karizmatikus frontemberét tragikus hirtelenséggel elvesztő Linkin Parké egyértelműen az. A legutóbbi, meglehetősen gyenge albuma után hét évvel, női énekessel tért vissza a hatos.
Nem írnék róla, ha a From Zero nem lenne klasszisokkal jobb, mint elődje. Jobb. Sokkal. Visszatért a dög, a lendület, az igazi keménység a csapatba - a dalok némelyike (Casualty, Two Faced, IGYEIH) a new metal szintjéig zúzós -, miközben a dallamok is jelen vannak. A zene tökéletesen rendben van, azonnal felismerhető (!), Linkin Park a javából. Egyedül a Cut the Bridge-ben érzek kis önismétlést, de a nyolcadik albumon ennél nagyobb baj ne legyen senkinél!
Az új tag, Emily Armstrong hangja tökéletesen illik a zenéhez és Mark Shinoda-éhoz. Nem helyettesítheti Chesterét, de hasonlít hozzá, miközben - nő lévén - nem beszélhetünk klónról. Remek választásnak tartom. Az igazi tesztje az lesz, hogy az üvöltözős részeket is bírni fogja-e a turnén
Alig több, mint fél órában tíz dalt és - a lényeg! - egy eredeti zenekar sikeres visszatérését kapja a hallgató. Még csak ismerni sem kell az előzményeket vagy a zenekart, ez az album önmagában megérdemel minden dicséretet.
/Az mondjuk vicc, hogy - ha jól látom, az LP 14 formátumban jelent meg, de egyik sem hagyományos, fekete./
Linkin Park: From Zero (2024.)
9/10 pont
A saját fületeknek higgyetek:
https://www.youtube.com/watch?v=hd2fPEh_NVg
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.