1982-ben vagyunk, mindössze egy évvel az első lemez után. A felállás a mai hármas (!!). Vince Clark (Yazoo, Erasure stb.) kiszállt, és ez a zenére is hatott. A két szinti főként már nem dallamokat játszik, hanem megjelennek a kis zörejek, hangfoszlányok, melyeket annyira profin pakolnak egymás mellé, variálnak később.
Az akkor még mindig csak 20-21 éves Martin Gore írta az összes zenét és szöveget.
Előbbi már nem tiszta szintipop, hanem kellően kísérletező - bár az A oldalt záró kedvencem, a "Peti áll a ház előtt"-ből ismerős dallamot is tartalmazó See You, a The Meaning Of Love és az A Photograph Of You is pop.
Hallatszik, hogy még nagyon az út elején jár a zenekar. Erősen újító lemez volt akkoriban, illik a mára nehezen verhetővé teljesedett életműbe, de még a gyermeki báj is benne van.
Sokkal tartalmasabb és előremutatóbb, mint a sorozatomat indító Alphaville lemez, de az pontszámban több, mert ott a dalok erősebbek.
A záró, csoda hangulatos és 10 pontos The Sun & The Rainfall-ra a Bonanza Banzai egy teljes életművet épített 6-7 évvel későbbi kezdettel.
A lemez régóta az enyém, de fogalmam sincs, hogyan került hozzám.
És persze - mint minden a zenekartól - NAGYON Hi-Fi!
A festménnyé retusált borító fotó kiemelkedő, a lemez tasakján a tagok fotói és a dalok szövegei szerepelnek.
Depeche Mode: A Broken Frame
8/10 pont
Mute Records, RTVL, Jugoszlávia, 1982.
A lemez borítója a tegnapi videóban látható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.