Olvasom Rob Halford életrajzát. Nehéz mást hallgatni közben, mint Judas Priest-et. Nem vagyok oda a magasaiért, de alatta is tud, és finoman szólva is van egyénisége a hangjának.
/Judas Priest: Blood Red Skies, 1990./
Haladóknak: a Death brilliánsan (!!) feldolgozta a Painkillert a Judas-tól. Chuck (nyugodjon békében!) hihetetlent alakít vokálban (!!) benne - hogy a hangszeres részeket ne is említsem.
Nyilván a klasszikusok, a Pistols és a The Ramones kivétel, de sokszor mondtam, hogy "nálam a zene 1980-tól kezdődik". A '80. előtti zenéknek a bugyutasága vagy/és a hangzása gyakorlatilag idegesít. Egyetlen kezemen meg tudnám számolni, hány kivételt hallottam eddig. Most ráakadtam egyre '78-ból. Vagy én öregszem, vagy ez egy ma is vállalható, remek album. (Esetleg mindkettő.) A Tipton-Downing páros már itt úgy szólózik...
/Judas Priest: Stained Class, 1978./
