'Dark Night Of My Soul'

Semennyit nem értek a jazz-hez, de, ha azt olvasom egy zenekarról, hogy
"a tagok mind a bostoni Berklee College of Music tanulói", akkor azt a
zenekart óriási elvárással és megkülönböztetett figyelemmel várom, illetve
nézem/hallgatom.
(Berklee: az általam oly nagyra tartott Dream Theater hangszeresei is ott
végeztek, illetve a Münchenből hazafelé a vonaton megismert amerikai lány
is ott (is) szerzett diplomát (zeneszerzés, zeneterápia szakon - később
bekapcsolódók kedvéért.:) )
Na, be is fektetett a négyes rendesen. Leírom, kik alkotják, mert megérdemlik,
és nem kizárt, hogy világhírességek lesznek idővel: Daniel Weiss-gitár,
Juhász Márton-dob, Yared Bayleyen-basszusgitár, Zachary Zinger-szaxofon.
Számomra ők voltak az este legegységesebb fellépői, ZENEKARként működtek,
nem a dobosra volt kihegyezve a produkció.
Talán ők voltak a legközérthetőbbek is - számomra mindenképp.
Pofátlanul fiatalok (20-as éveik elején), döbbenet képzettek és annyira nagy
kreativitás és zenei alázat lakozik bennük, hogy azóta is leng a kalapom, ha
rájuk gondolok. És nem csak a koncertjükre, hanem a viselkedésükre is, ugyanis
a már említett Hadek Dávid (még mindig csak 11 éves) Quartet szintén színvonalas
és lenyűgöző koncertje alatt mellém ült a lelátóra a teljes Juhász Márton és
barátai brigád és helyenként majdnem zavartak a figyelésben, műélvezetben.
Főleg a basszer (ja!: a szólóját kottából játszotta!!!) és a szakszis
beszélgetett sokat. Ki nem találnátok, miről és milyen stílusban!
Szinte szünet nélkül bólogattak elismerően, ütöttek egy-egy ritmust a combjukon,
tapsoltak, hujjogtak (jazz koncerten szokás) és/vagy - ami a legjobban tetszett -
hívták fel egymás figyelmét egy-egy zenei megoldásra, dallamra, váltásra.
Végigszakmázták a koncertet és szinte monden hangot élvezettel, tisztelettel
hallgattak. Mindezt óriási lekesedéssel. Csak lestem, füleltem.
       Összegzés a gáláról: földhöz ragadt gyerek vagyok (ha hangszeres tudásról
van szó), így azt mondom, hogy semmi olyat nem hallottam a gálán, amilyet,
vagy aminél jobbat nem hallottam volna a Dream Theater-től - ezt nem az
elfogultság, hanem az őszinteség és a hozzá nem értés mondatja velem - de
az is tény, hogy lekötöttek a konceretek. Arra rájöttem, hogy ritmus(képlet)
mániákus vagyok, azaz az ilyenekben gondolkodó dobosokat, zenekarokat
(pl. In Flames, Fear Factory, Megadeth, Kreator) szívesebben hallgatom,
mint a gála jazz dobosait, de az is tény, hogy ha nem lettem volna még
Dreatm Theater koncerten (nem tudom, mitől, de nálam Portnoy a király!),
akkor még jobban lelekesednék a gálán hallott ütősökért.
A Pokolgép dobosát láttam a rendezvényen - eljövetel előtt harcoltunk is egy
teherhordó kocsiért és szakmáztunk néhány szót (mondtam, hogy eddig csak jókat
publikáltam a játékáról, de ez könnyen megváltozhat a jövőben, ha lenyúlja a
kocsit :) -, illetve volt egy srác Dream Theater (na-ná, majd Scorpions! :)
pólóban, ezt leszámítva nem sok zenekari utalás volt a közönségen.
Ha legközelebb megyek, tuti a Fear Factory pólómban villantok, ezzel jelzem,
hogy lábmunkában még van hová fejlődnie akár az Arany Dobverő díjasnak is. :)
Ceglédi Dobos Gála rulez.
Most látom, hogy szinte valamennyi Juhász Márton és barátai képen egymásra
figyelnek, egymást nézik a tagok. Ilyesmiről beszéltem.