Nagyon rövid. Az első két számban semmi különös nincs.
Ezek voltak az első benyomások.
Aztán jött a New York Is A Woman, melyben valami csodásan
benne van minden, amitől a zene művészet.
Tavaly hallottam először, koncerten és azóta bennem van.
Megmagyarázhatatlan, de ettől szép, hogy elsőre megfektetett és
ugyanígy hat a mai napig.
Eddig az Anthrax zenéjében éreztem, milyen lehet New York (van bennük
is valami), de ez a dal (és persze Suzanne Vega személye is)
megmutatja a várost egy (másik??) nézőpontból.
Ettől a számtól kezdve elkezd működni az album. Megnyugtat, magával ragad,
kézen fog, mesél ez az egyedi női alt. NAGYON szeretem hallgatni.
TISZTA, kellemes, komoly, női, szép, egyenes......
Csodálatos az angolja is (pedig írtam, melyik városban él !), benne
van az egész megnyerő, bájos személyisége a hangszínében, hangképzésében.
Nem egyetlen gitárra hangszereltek a dalok, de persze az az alap.
Nem tudom elemezni, milyen gitáros, mert annyira egyéni a játékstílusa,
annyira összetartozik az egész Suzanne jelenség, hogy nem tudok
véleményt formálni csak a gitározásáról.
Nagyon-nagyon jó album - az életműben is előkelő helyet érdemel -, alig
várom, hogy ismét lássam/halljam, élőben!
11 dalból 8 tökéletes. Szeretem.
34 perc 18 másodperc Suzanne Vega.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.