Azért csak most kattantam rá a 2008-as Pál Utcai Fiúk lemezre, mert csak most
vettem meg. Ott figyelt a gépemen, de kb. egyszer hallgattam végig, akkor is
valóságos lelkiismeret furdalásom volt.
Annyi év után nem csak koncertjegyet, hanem lemezt is vettem néhány hete.
Hála a lapnak, és/vagy a személyes ismeretségeknek, nem sűrűn fizettem koncertekért
az elmúlt 4-5 évben.
Most már nem volt bőr a képemen Lecsót megkérni, hogy írjon fel a vendéglistára
(pedig nagyon rendes, elég lett volna egy mail vagy telefon), ezért jegyet vettem.
Fura érzés volt. :)
Hasonló a helyzet a lemezekkel is. A lapnál sok mindent meghallgathattam, megtarthattam, de a PUF legutóbbi megjelenése valahogy kihagyott minket.
Azóta, ha vásároltam volna egyet a művész úrtól, éppen nem volt nála.
Most volt.
Szuper olcsón adta. Azt hittem, a személyemnek szól, de nem, bárki hozzáférhet
jelképes összegért.
Fura a helyzetem Lecsóval. A PUF levelezőlistán, majd a honlapon aktív tag voltam
hosszú éveken át, dumáltunk, még zenét is adtam Neki, az ottani becenevem ismeri. Aztán a lap révén készítettem Vele személyesen interjút, többször telefonon is beszéltünk. Élőben mégsem tud hova tenni.
Nyilván ezer hasonló embert "kellene" ismernie, nincs is ezzel gond, és én sem vagyok
egy bratyizós, csak azért embereket zavaró figura, hogy elmondhassam, ismerem.
Szóval, a Legelő, a legutóbbi lemez.
Szól, mint az álom! Néhány helyen TÖKÉLETESen elkapták/hozzáfésülték Balázs
Gibson-jának a hangszínét a (főleg réz)fúvós hangszer(ek)hez. Ez tetszik leginkább az egészből. És a "Milyen állat?" beindulós részében a halk szinti (?) prüntyögés a háttérben.
Lecsó hangja olyan, mint élőben, ezt nem sikerült minden lemezen visszaadni eddig.
Örülök, hogy nem vártak Lecsóra, hanem Balázs írta a lemez jelentős részét.
Nem új keletű ez, de úgy tűnik, Lecsó is befogadóbb lett mások szerzeményeivel
kapcsolatban mostanra. Jót tett az anyagnak.
A dob talán csak 90%-osan szól, vagyis inkább csak a szokottnál kevésbé hangsúlyos a hangképben. A trombita, harsona (szaxik) bőven kárpótolnak.
Bár újabban évi 1-2-re mérséklődtek a látott PUF koncertek, a számok többségét már
így is ismertem. Sok kiemelkedő (képzavarral: mély), tartalmas szerzemény és néhány gyengébb alkotja a 14 dalt.
Szeretem.
Fogok még idézni a lemezről.
Csak Anikó hangját nem tudom megkedvelni, de ez ízlés kérdése. (És a borítóról sem véletlenül nem írtam egy szót sem :), pedig maga a booklet rendben van.)