Úgy látszik, dec. 6. egy szerencsés nap az életemben. Aznap államvizsgáztam, és idén
akkor operálták ki a fémeket a kulcscsontomból.
Nem volt annyira kellemetlen, mint a törést követő műtét, de azért a kellemestől ez is
eléggé messze volt.
Két óra várakozás a betegfelvételen, majd egy fél napos semmittevés.
Este és reggel kötelező nyugtató (aludtam, mint a bunda), a műtő előteréig megúsztam
tű nélkül a történetet.
Ott az anesztes hölgynek csak másodszorra sikerülta kézfejemben az érbe szúrnia az
injekció és infúzió fogadó tűt.
Ez hatott. :)
Egyből mért egy 82 (!!!)/valamennyis vérnyomást - erre jól ráérzett Herb -, mellyel nem érdemes műtétet kezdeni,
de mondtam, hogy ne aggódjon, és hamar visszatornáztam a szokott 110-re az értéket.
Ismét két órán át műtöttek, ismét altatásban, de most négy órával (!!!) a műtétet
követően már mehettem haza.
"Alig" voltam kába, és a hányingerem (az altatás utóhatása) sem múlt el egyhamar.
Este a Chelsea hülyére vert egy spanyol "csapatot", de nem bírtam nézni, mert a
fény zavart, plusz nagyon álmos voltam.
Már a keddi műtét előtt néhány nappal elkezdett fájni a torkom és olykor
hőemelkedésem volt. A gyakorlatilag meztelenül a hideg műtőben töltött két óra erre
jól rátett. Tegnap már nem bírtam beszélni, de mára sokat javult a helyzet.
A vállam sem rémes. A műtét napján éreztem, hogy fáj a csont (mintha mondjuk
két nagyobb fogat húztak volna ki onnan, annyira - egészséges fogsorúaknak nem tudom
leírni :) és a seb is. Másnap ez enyhült, annyira, mintha jól izmon vágtak
volna (elefántpuszi), de mára már alig-alig érzek valamit.
A karom sokkal jobban mozog, mint az első műtétet követően - mondjuk, öt hét mozdulatlanra lekötözött állapotnál csak jobban mozoghat valami -,  szóval a varratszedést követően vélhetően emlék marad a történet.
Ez egy ilyen év (volt).
Ja: még csoki Mikulást is kaptunk a vacsorához vagy ebédhez!