'Dark Night Of My Soul'

Megadta magát a régi (még talán Walkman-es!!) fülhallgatóm. Vettem hát egy újat. Előtte teszteltem vagy nyolcat. Mint a régi szép időkben, amikor Hi-Fi komponenseket füleltünk, véleményeztünk, pakoltunk össze-vissza, segítettünk egymásnak választani.
Túl sokat nem akartam a fejhallgatóra költeni, de megalkudni sem akartam. Fogtam hát okoskát (meglepett, hogy a FLAC is haverja) és néhány egymástól nagyban eltérő zenét (Fear Factory, Dave Gahan, New Model Army, A-HA) és adtam a tesztnek.
Fura dolog a márkahűség. Végül két gyártó két típusa maradt. Az egyik a rászánt pénz felső határán, a másik kevesebb mint a feléért. A drágább érezhetően erősebb volt mélyben, de talán az én ízlésemnek már túl erős is (jobban domináltak a mélyek, mint én szeretem - valami miatt a kerek, lágy, brummogva simogató hangzás nem jön be nálam), mégis hezitáltam. Aztán olyat tettem, mint még soha (mert Hi-Fi-ben szentségtörés): elkezdtem az equalizerrel játszani, kiemelgetni freki sávokat, hogy halljam, hogy a "gyengébb" füles egyáltalán képes-e arra, amire a társa. És simán ott volt benne ugyanaz. Aztán arra jöttem rá, hogy a külső zajokat nem zárja ki annyira, mint a másik (zene szólt az áruházban), azért sem indult egyforma feltételekkel. Mivel itthonra kell, nem pedig utcára, ez el is döntötte a kérdést, és azóta is nagy haverok vagyunk. (A Soulsavers lábdobjain úgy hallani, hogy bőr rezgeti a levegőt, hogy csak na!) Olyan márkájú, mint gyakorlatilag minden, ami (valaha) zenehallgatással kapcsolatos (volt) az életemben.

     Na, tessék! Alig, hogy felfedezek egy műkincset, el is adja magát. Történt ugyanis, hogy a már itt is bemutatott Soulsavers zenekar új lemeze már a "Nagy Feró és a Beatrice" szindróma nyomán új/kibővített név alatt jelent meg.
Persze értem, hogy ki szeretnék használni Dave ismertségét, hiszen gyakorlatilag belépett a duóhoz, de az eredeti zenekarának rajongói úgyis meghallgatják, óriási befutást pedig ilyen zenével úgysem várhatnak, hiszen ez nem "zene a tömegeknek".
     Az előző album countris, amerikás hangulatai eltűntek, maradt viszont az intimitás, a nyugalom, a gospel, a lélektől lélekig zenélés, az "élő" hangszerek pedig még dominánsabbak.
Egy klubban, bárban vagyunk, ahol 3-4 ember zenél nekünk. Kb. ennyi a történet. A DOB hangzása, a gitárok, de még az elektromos orgona is annyira valósághű, hogy élmény hallgatni.
És persze ott van hősünk hangja, a hang, melyről néhány napja írtam. A hang, melyet bármikor, bárhol, bármilyen zenei körítéssel szívesen hallgatok. Nem bravúros, nem nagy hangterjedelmű, szimplán csak olyan hangszínű, hogy egyből a lelkemet rezegteti. És még csak meg sem erőlteti magát. Csak VAN.
     Kerekebbek kiszámíthatóbbak a dalok szerkezetei, nem a "mesél a magányos hős" érzet dominál.
Az All of This and Nothing képében még egy sima pop dal is van a lemezen (Hammond orgona hangszínnel). Lehet, mert amihez ez a csapat nyúl, az tartalmas és hiteles.
Az összkép mindezekkel együtt most is erős.
A szövegek egyszerűek, olykor akár klisések, mégis telitalálatok, mert (ismétlem magam) tőlük hitelesnek hatnak. A "chance"-t akkora "a"-val ejti, hogy az helyből emel egy tizedet a pontszámon. :)
      Nem ragozom: emberi, nyugodt, szellős, lélegző zene Dave Gahan énekével.
Az előző album hatott (a semmiből), ez másabb, de tartja a szintet.
Nagy szó.

Dave Gahan & Soulsavers: Angels & Ghosts (2015.)

A pop:
https://www.youtube.com/watch?v=2k11RlYp51I

És a soul/blues/gospel (három hathúros gitárral!):
https://www.youtube.com/watch?v=4FMe8Eo4HnU

8,2/10 pont