'Dark Night Of My Soul'

Már írtam itt Jeremy Clarkson egyik könyvéről.
(http://krap.blog.hu/2012/02/06/jeremy_clarkson_driven_to_distraction)
Most olvasok egy másikat, és az egyik írásán annyit nevettem, hogy gondoltam, megosztom Veletek.
Ennek szinte minden mondatából süt az a stílus és humor, amiről az előző könyv kapcsán beszéltem.
Aki tud angolul, ne vesződjön az én gyenge fordításommal! Itt megtalálja az írást eredetiben:
http://forums.finalgear.com/top-gear/jc-how-to-blow-up-a-dead-seal-12976/

"Hogyan robbantsunk fel egy döglött fókát

A múlt héten a Sunday Times Otthon rovata nagy terjedelmet szentelt annak, hogy költözzünk a tengerpartra és hátralévő életünket töltsük vastag, pólónyakú pulcsiban és sárga gumicsizmában. Mindez szörnyen idillinek tűnt.
     Nekem azonban van egy házikóm a parton, és hadd mondjam el önöknek, hogy a tenger melletti életnek vannak olyan aspektusai, amelyeket talán nem vettek figyelembe. Mint például azt, hogy mi a teendő, ha egy két és fél méteres fóka keveredik a partra a házuknál és meghal.
     Nem, nem és öltem meg bunkósbottal, és nem is gabalyodott bele a 40 fontot érő halász felszerelésbe, amelyet minden este elveszítek a tengeren. Globális felmelegedés? Talán, de Rolf Harris tanításaival ellentétben van egy másik, sokkal általánosabb oka is a fókák pusztulásának. Úgy hívják, öreg kor.
     Akárhogyan is, döglött volt, és noha limitált a tudásom a tárgykörben, tudtam, hogy talán két napom van, mielőtt rendesen bűzleni kezd.
     "Told a tengerbe," mondta egy helyi. Nagyszerű terv, de tényleg, csak akkora súlyról beszélünk, amihez egyszerűbb volna a tengert odatolni. Atyám, nehéz volt.
     Ami még rosszabb, mialatt tuszakoltam, kiestek a szemei.
     Úgyhogy lábszárig állok a vízben egy átható vöröses barna foltban és körös-körül kis halak és rákok harcolnak, hogy megehessék a szemeket. Ilyesmit David Attenborough nem mutat.
     A természet hátborzongató, kegyetlen, vérlázító oldalát.
     Nem szégyellem beismerni, hogy nagyon hamar cefetül rosszul lettem. Aztán a rákok elkezdték enni a témát.
     Szerencsére a napokban vettem egy spéci, nyolckerék meghajtásos járgányt ilyen vészhelyzetekre, így hát a part felé fordítottam, hogy behúzzam vele a fókát a "mély víz" jelzésig.
Egy kötelet kötöttem óvatosan az uszonyaihoz, majd hirtelen lehúztam azokat az állatról.
     Mondjanak, amit akarnak a fókákról, hogy aranyosak, meg minden, de biztosíthatom önöket, hogy hihetetlenül rosszul vannak megalkotva. A legkisebb rántástól vagy lökéstől leválnak részeik.
     Lényeg, hogy sok motorbőgetés és a feleségemmel folytatot sok vita után - hogy milyem csomó lenne a legjobb -, a szörny szárazra került. És akkor most mit tegyünk?
      Azt vettem fontolóra, hogy átvontatom a közeli gyönyörű helyre ahol illegálisan kempingeznek emberek. Egy rothadó, szemek és lábak nélküli fóka hamar elűzné őket. "Nem," mondta egy másik helyi, "kabátot kellene csinálnia belőle".
     Ez egy érdekes kérdést vet fel. Hihetnék, hogy felkészültek a tengerparti életre. Talán tudnak festeni, virágot kötni és hínárból (moszatból?) lekvárt készíteni, de meg tudnak nyúzni egy fókát? Fogadok, hogy nem. Én sem, hát úgy határoztam, elégetem.
     Természetesen sokszor néztem Ray Mearst, és tudtam, hogy könnyen lehet tüzet gyújtani türelem és egy kevés száraz fa segítségével. De Man szigetén vagyok, és szeretném látni, ahogyan száraz fát talál itt. Kétféle volt: nedves és átázott.
     Annyit gyűjtöttem, amennyit csak tudtam, plusz fél tonna hordalékot, amit mindig könnyű a parton fellelni, és olyasmit alkottam, ami elmenne egy Viking halottégető máglyának... és aztán a garázsba mentem néhány liter gázolajért.
     A hajótörést okozó kalózok óta nem látott Man szigete ekkora bazi lángokat. Egész nap recsegett-ropogott. Azzal a boldog tudattal tértem nyugovóra, hogy megfelelő és nemes megoldást találtam a fóka problémára.
     De nem működött. Csak a bundája pörkölődött meg hangyányit.
     Építettem hát egy még nagyobb tüzet. Akkorát, hogy a Hemel Hempstead-i tűzvész bojler őrláng legyen hozzá képest. Vettem gázolajat, benzint, metanolt, motorolajat, gyújtóst és még csipetnyi puskaport is. Aztán meggyújtottam a gyufát, és azonnal tudtam, hogy túlzásba vittem a dolgot. A halom nem kapott lángra. Felrobbant.
     A brutalitás hihetetlen volt. Úgy nézett ki, mint Bejrút. 50 méteren belül minden megváltozott. Kivéve a fókát. Az egyben maradt, csak most már volt egy kis repedés a hasán, amelyen keresztül kijöttek a belei. Rettenetesen bűzlött.
     Emiatt egy el nem hanyagolható napi 175 fontos összegért béreltem egy buldózert, hogy sírt áshassak az enyhén megpörkölt, finoman felvágott tetemnek.
     Ez olyan költség, amit talán nem vettek figyelembe, amikor a tengerpartra költözésről gondolkodtak.
     Próbáltak már sírt ásni kavicsos tengerparton? Lehetetlen. A kavics a Hidra geológiai megfelelője. Kiásnak fél mázsát és azonnal jön ugyanennyi, hogy kitöltse a lyukat.
     Mire letelt a 24 órás buldózer kölcsönzés, a gödör kb. Willie Carson méretű volt, messze nem elég nagy egy nagy döglött szürke fókának, így attól tartok, nincs Happy End. Még mindig odakint van és egy teljes irányítószámnyi terület úgy bűzlik tőle, mint a kambodzsai mezők a mészárláskor.
     Azt hittem, a tenger melletti élet nyugalmas. Azt hittem, remek lesz itt dolgozni.
     És az is, noha el kell mondanom, hogy ez az első újságcikkem, amelyet gázálarcban írtam."