Ha jól értem, az 1600-as években épült, de az 1800-asokban is
zajlottak a dolgok körülötte.
A neve egészen találó – a Hajnal Temploma.
A sok Rama nevű király közül minimum az egyiknek itt találhatók a hamvai.
Mint írtam, a folyó (Chao Phraya) ad egy nekem nagyon tetsző
hangulatot Bangkoknak, a Wat Arun pedig a folyót
teszi még hangulatosabbá.
Csendesen méltóságteljes (kb. 79 méter magas), gyönyörű, de egyáltalán nem
hivalkodó, sőt, kissé talán még vissza is húzódó.
Távolról is csodás látvány, tűző napfényben és csak a sziluettjét mutató
alkonyban egyaránt (éjjel ki van világítva, úgy nem láttam, de nem is bánom,
mert nem szeretem a mesterséges dolgokat), de igazi szépsége csak közelről csodálható.
Aprólékosan kidolgozott - porcelán díszíti teljes felületén -, talán
(számunkra) túlzottan aprólékosan is, a giccsességtől azonban távol áll.
Illetve inkább a giccs áll távol Tőle.
Hangulata van.
Sajnos a felfelé vezető lépcsőknek csak az első (alsó) szakasza van megnyitva.
Szívesen sétáltam, merengtem volna a magasabban fekvő részein is. Szerencsére a nem
gyenge optikai zoom velem volt : ), így legalább fotón megvannak a meg nem
közelíthető felső részek is.
Órákon át tudtam volna fotózni – ha bírnám a hőséget – ugyanis rengeteg
felfedezni való van rajta. Sok kis apró részlet, melyek nem hasonlítanak
egymáshoz (virágok, az alakok, melyek körbe szegélyezik a főépületet és
melyeket mi csak bohócoknak hívtunk), mégis össze tudnak olvadni egy szerves
egésszé.
De miért beszélek, amikor itt vannak a képek ???!!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.