Huh, emberek!!! Lelkesedés következik!
A tökéletes Beethoven darabot (c-moll, "Pathétique" szonáta) egy kissé komplikáltabb,
sokkal hosszabb Schumann mű (szimfonikus etűdök, op.13.) követte. Utóbbinak az eleje
nem volt az igazi, de aztán rendesen belejött (a szerző).
Több "akkordozás" található a műben, mint általában, és mivel ezek (is) ötletesek,
érdekesek, jók voltak, Schumann művét is élvezettel hallgattam.
A legkevésbé az est Chopin (h-moll szonáta, op.58.) darabja tetszett,
pedig "papíron" ettől kellett volna lepadlóznom. Fura mód a lassú, romantikus
része teljesen átlagos, a virtuóz része pedig tökéletes telitalálat.
Éppen fordítva, mint ahogy vártam volna.
Liszt Wagner átirataitól aztán végképp nem vártam semmit (opera részleteket átírni
zongorára? Minek? Persze, gondolom, a veje partitúrái úgyis kéznél voltak, hát
elszórakozott velük.), ehhez képest csak lestem, mennyire virtuózak és mégis érzéssel
teliek voltak. A Tannhäuser-ből szemezgetett.
A nyitány legvirtuózabb részeiben 3-4 bakit véltem hallani (nem kapta el a ritmust a
művész és egyik hiba hozta a másikat), de ezekkel együtt is az egyik legjobb
hangszeres előadás volt ez, amit valaha láttam/hallottam.
Nagy-nagy elismerés és KÖSZÖNET Hegedűs Endre zongoraművésznek ezért a
csodálatos estéért.
A "tiszta játékideje" meghaladta a két órát. Egyedül a színpadon, kotta nélkül...
Noha nem a zeneirodalom legvirtuózabb műveit hallottuk (bár némelyik majdnem
oda sorolható), így is jócskán az emberi teljesítőképesség általam felfogható
szintje fölött volt, amit láttam, hallottam.
Vagy én pihenek mosanában túl sokat, vagy fejlődöm, vagy a dobos gála hasítot
egyet a tudatomon :), de a Shcumann darab első harmadában lévő néhány részeletet
leszámítva végig követtem, értettem az elhangzottakat.
Tökéletes hangverseny volt.
Az Este a székelyeknél egy remek, levezető ráadás volt.