"A városunk már kétszáz éve fennáll, százezer lakosa van, de egy sincs,
aki ne hasonlítana a másikra, egy hős sincs, sem a múltban, sem a jelenben,
egy tudós sincs, egy művész sincs, nincs egyetlen csak egy kicsit is
jelentékeny ember, aki felkeltené az irigységet, akit szenvedélyesen
szeretnénk utánozni... Csak eszenek, isznak, alusznak, aztán meghalnak...
Mások születnek, és azok is esznek, isznak, alusznak, és nehogy
elpusztuljanak az unalomtól, mérges pletykával teszik változatossá
az életüket, pálinkával, kártyával, pereskedéssel, a feleségek megcsalják
a férjüket, a férjek meg hazudnak, úgy tesznek, mintha semmit nem
látnának, és ez a romlott levegő megnyomorítja a gyerekeket, és kialszik
bennük az isteni szikra, és ugyanolyan szánalomra méltó, egymáshoz hasonló
holttestek lesznek, mint apáik és anyáik."
/Csehov: Három nővér/