Doboltam másfél órát.
AKKORA ÉLMÉNY!
Rettenetesen tehetségtelen vagyok hozzá - vagy, önáltató verzióban: nagyon nehéz
dobolni -, ezért most már óvatosan közelítettem. A The Sisters Of Mercy: Floodland
lemezét pakoltam először a fülesembe játék közben. Jó kis dark lemez, szigorúan
monoton (nem növekvő :), egyszerű dobtémákkal, közepes vagy éppen lassú sebességen.
Itt-ott sikerült elcsípnem benne ezt-azt. Sajnos szigorúan a lábcinek nélkül.
A legnagyobb élmény a (talán) két lassú szám lekísérése volt, amelyekben eredetileg
nincs is dob. Ezekben akár 15-20 másodpercig is sikerült (talán) hallgathatót
alkotnom, improvizatív jelleggel. TÖKÉLETES albumválasztás volt - arczsugorító (mint BÁRMI, amin dobolnak), mégsem reménytelen.
Aztán a The Smashing Pumpkins Zeitgeist-ján hamar végiglépegettem, mert Jimmy
Chamberlin olyan dolgokat üt rajta (az egész lemezen!!), hogy nem csak azt nem
lehet előre sejteni, hogy milyen témát üt majd, hanem azt sem, hogy, amit ütött,
az után vajon lábbal, kézzel vagy cineken halad-e tovább. KÁPRÁZAT egy album
dobos füllel. Csak azért vittem magammal, mert az egyeket ki akartam ütni (zúzni) a Starz-ban. Sikerült.
Annyira nagy királyság a lemez, hogy a dobszobában talált Iron Maiden album (Somewhere In Time) utána már könnyednek hatott. Persze sziporka dolgok vannak azon is, de felüdülés volt, hogy olykor hosszú ütemeken keresztül ugyanazt játssza
Nicko. Na, nem mintha akár az alapjait le tudtam volna játszani, de legalább volt mibe kapaszkodnom, nem úgy, mint a Smashing Pumpkins-nál.
Az Alexander The Great-et végignyomtam, helyenként még hallgatható is volt
(számomra! :), amit műveltem.
Mert DOBOLNI NAGYON JÓ!
(Mapex, egy pergő, három tam, Remo bőrökkel, öt cin (az egyik "japánul" szól - szerelmem lett), egy kolomp, egy lábdob, dupla lábgéppel - utóbbit természetesen nem volt akkora arcom, hogy használjam is.)
Két végtagot egészen jól össze tudok koordinálni (ha nincs benne bal láb) alap dolgokhoz, hármat szinte soha. Amint sikerül valami jót közbeütnöm a harmadikkal, azonnal elkezd örülni az agyam, és azt hallgatja egy tizedmásodpercig, ettől pedig abban a pillanatban szétesik az alap kettő is.
Jimmy Chamberlin: