'Dark Night Of My Soul'

Így utólag azt mondom, hogy szerencse, hogy senki nem jött el azok közül, akiket hívtam
a rámszakadt plusz jegy miatt. Nem vagyok benne biztos ugyanis, hogy bármelyikőjüknek
tetszett volna egy tizennégy tagú, vallási témájú énekeket éneklõ férfikar.
Nem szeretem a vokálcentrikus zenéket, de nem esett nehezemre végigülni ezt a koncertet.
Görög katolikus, erősen a (pravo)szlávban gyökerező, nagyrészt liturgikus énekek voltak
műsoron. Van egy jellegzetes hangulata, dallamvilága az ilyen daloknak. Még a Doni
Kozák Kórusra is hajaz itt-ott.
Megérte végighallgatnom, mert egyértelműen ott van (az) Isten (felé fordulás) az ilyen
dalokban, és a mongol torokhangon "rezgéstõl" a betlehemes énekekig sok minden felfedezhető benne. Zeneileg sem unamas tehát, spirituálisan pedig pláne nem árthat.

A Manchester a milánói 3-2 után hazai pályán tolt egy laza 4-0-t a Milannak. Rooney szerezte az első kettőt, majd Park és Fletcher is betalált. Összesítésben 7-2-vel jutottak az angolok a legjobb nyolc közé.
Bechkam pályára lépett a vendégeknél, volt is egy nagy lövése, de kb. ennyi. A 'Thank you for everything Becks' drapéria tetszett. A meccs csak a második félidőben itt-ott. Jobban szeretem az olyan meccseket, ahol ellenfél is van.

Kedvenc szimpatikus zenekarom két jó és egy nagyon jó darabot adott elő a Művészetek
Palotájában. Weiner Leó Szvit-e (Op.18) és Mozart B-dúr zongoraversenye is kellemesen
hallgatható volt, de Elgar-tól az Enigma-variációk volt az (voltak azok), ami a maga
dallamosságával, olykor felemelő mivoltával "győzött" nálam tegnap este.
Ez utóbbiban egészen jó témákat üttetett a szerző kedvenc ütős szólamvezetőmmel
- elnézhető tehát, hogy a zongoraversenyt átlazsálta.
A Művészetek Palotája akusztikája nagyon rendben van. A frekvencia spektruma több,
mint tág, és a halk dolgok is kellően tiszták, a hangszínek gyakorlatilag hibátlanok.
Nem tudom, elektronikusan rá volt-e segítve, de ha csak a hangszerek szóltak és semmi más, akkor le a kalappal. Egy-egy hangos, dinamikus rész utáni hirtelen csendnél nekem túl hosszúnak tűntek a lecsengések, de ez lehet attól is, hogy más termekhez szoktam.
Suzanne Vega koncertjén kívül még nem is voltam a MüPában.
Fáy Miklós nem messze ült mellettem (bakancs, kilátszó lábszár, csíkos pulóver,
trendi táska, "olyan különc vagyok, hogy már az is különc" hozzáállás). Nem akkora
nagy darab, amilyennek TV alapján hihetné az ember. Ha a legnagyobb aznap látott
tulokról kell beszélnem - márpedig van ilyen belső kényszerem -, akkor annak a kislány-
nak a szüleit említem, akik elhozták csemetéjüket egy ilyen, nem neki szóló
rendezvényre, majd hagyták, hogy sürögjön-forogjon, beszéljen, játsszon...
Nem kellemes, mikor Ránki Dezső játszik, nekem pedig a "Nem fénylik erre az értelem"
sor jár a fejemben az Aurórától. Köszönöm az élményt a Tufa házaspárnak.
Szimpatikusaim jól, összeszedetten játszottak. Meg voltam velük elégedve.
Mint mindig.

     Nagy ötlet volt megalkotni a 3D-s mozizást. Persze egy izmosabb géppel és egy jó
monitorral otthon sem gond reprodukálni, de azért bőven látok benne jövőt. A mozi
továbbéléséhez ilyen újítások kellenek. Működik is, nagyon sokan voltunk a teremben
az Alice Csodaországban vetítésén.
Ezer éve nem voltam moziban, de az Alice sztori a nem gyengén sajátos gondolkodás-
móddal, képi világgal rendelkező Tim Burton rendezésében, ráadásul 3D-ben, bevonzott.
Nem is bántam meg. Nagyon nem.
     A rettentően primitív eredeti történet (egy kislány elalszik a mezőn, hülyeségeket
álmodik, majd felébred) kicsit megpiszkálva került vászonra. Az üreg mélyén
történtekben is eszközöltek változásokat - sárkánygyík nekem nem rémlik, kisebb a
lefejezésre való hajlam (kapunk viszont helyette két szemkiszedést) és néhány
- szerintem - alap motívum (a siető nyúl, üzleti tárgyalás stb.) sem kerül
nem hogy kidomborításra, de elő sem. És Alice sem beszél annyit (magában sem).
Mindezekkel együtt is kerek és kellően elvont a történet. A látvány pedig olyan,
mint amilyennek 2010-ben egy filmnek lennie kell. Lélegzetelállító.
Régen láttam egy rajzfilm változatot - eléggé ijesztő volt. Féltem, hogy ez a
verzió is elmegy extrém szürreális, horror irányba, de szerencsére nem tette.
A gyertyákat tartó majmok és a "lepusztult" nyúl lettek a kedvenc karaktereim,
utóbbit nagyon megcsinálták, elõbbiek kitalálása pedig vicces.
Végig szimfonikus(ra hangszerelt) zene szól, csak a záró stáblista alatt jön Avril.
Tim Burton ott van azon néhány ember között, akik miatt a filmkészítés még nem a
szemetelés szinonímája.
A 3D-vel lőttek az eredeti nyelven vetített filmeknek?

u.i.: jujj, de nem tudok filmkritikát (sem :) írni.