Annyira égett az arcom (önmagam előtt) a Les Préludes-ról írott dolgaim miatt, hogy
- noha időarányosan nagyon jól állok hangverseny látogatásban - úgy gondoltam,
tarozom annyival Lisztnek (egyébként, Liszt év van!), hogy adok Neki még egy esélyt.
Ráadásul a Les Préludes is műsoron volt!
Első meglepetésként a zenekar összetétele ért. Olvastam én, hogy kedvenc szimpatikus
zenekarom "és a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet Hallgatóinak közös hangversenye", de nem raktam össze fejben, hogy a fél zenekar (!!) 18-20 éves fiatalokból fog állni.
Pedig így volt!
Mókás (?) - legyünk komolyak: Szívderítő - látvány volt a profik között a sok "kicsi", akik cseppet sem voltak megilletődve. Komolyan, fegyelmezetten (egyik kedvenc hangszerem szekciója sokkal fegyelmezetlenebb szokott lenni egy mosolygósabb napjukon, mint a "kicsik" voltak most) és HIBÁTLANUL játszottak!!
(Nem is: az első meglepetésem az volt, hogy a ruhatári sorban megtetszett szőke lány ült
mellettem. A ruhatárnál még kedvenc szólamvezetőmmel (köszi az olcsóbb jegyet!!!)
beszélgettem, de aztán volt közös leejtett ruhatári biléta és koncertjegy keresés.
(Hogyan lehet hangversenyen ismerkedni??) Mindegy, túl fiatal volt.)
A koncert előtt a szimfonikusok karmestere mesélte el a saját, hasonlóan fiatal
korában történt hasonló történetét. Kedves volt.
A műsor első két eleme a zongorára épült. Haláltánc és Magyar fantázia.
Mindkettő tetszett. Jól megírt érdekes darabok.
Sok mindenhez nem értek az életben, a zongoraművészek játékának megítélése is
ilyen, de hogy a tegnap este hallott Oravecz György a legjobbak között van, azt
bátran leírom.
Aztán (György remek ráadása után) jött a mumus :), a Les Préludes.
Ha elfogadom (és lassan kénytelen vagyok, bár még csak 82%-ban vagyok meggyőzve),
hogy egyik fő téma sem hasonlít senki más művére, akkor el kell ismernem, hogy
rendben van, élvezetes zenemű.
(De még az üstdob is a 2001: Űrodüsszeia-ra hajaz! :)
Szép gesztus volt, mikor kedvenc szólamvezetőm cintányérra váltott (a triangulum
komplikált lett volna!? :), az egyik fiatal pedig beült az üstdom mögé a helyére az egyik
zongorás műben. A végére a triangulumos kis hölgy is csépelhetett egy jót
(precízen!) a pergőn.
A legmókásabb (és a legnagyobb elismerésemet kiváltó) az a szemüveges, hosszú
hajú kislány volt, aki a második kedvenc szólamvezetőm (R., hegedű) mellett,
közvetlenül a karmester orra előtt ült. Már most profi! (Tudva, hogy R. civilben punkosan (is) öltözködik, jót derültem, amikor elképzeltem egy szólampróbát.)
      A nap jócselekedete is megvolt, mert "fagott kettőt" hazavittem, nem hagytam,
hogy éjjel bandukoljon a hidegben, távol a tömegközlekedéstől.
Hihetetlen, de ex-gitáredzőmet Ő is ismeri. Kicsi a zenész világ. :)
(A felesége, sok-sok gyermeke anyja az egyik legkedvesebb nő, akit valaha
ismertem, innen az ismeretség.)
Ennyit röviden Liszt-ről. :)
u.i.: erkély közép, jobb, 7. sor, 9. szék: ha idősebb vagy 25-nél, keress meg,
mert szívesen behajtanám a sört, amit kértem. :)