Hajlamosak vagyunk hümmögni a Dream Theater Scenes... utáni lemezeire, hogy "Igen-igen, de..." és aztán leragadunk a "de"-nél, pedig az "igen-igen"-ben van a lényeg!
Erre a minap, az egyik meccs alatt, a Train Of Thought (gondolatmenet - mekkora cím!)
lemezüket hallgatva jöttem rá. Ez az utolsó lemezük, amelyik eredetiben van meg,
2003-as, de már ezt is ajándékba kaptam.
Szóval, hümmögünk, pedig ÓRIÁSI dolgok vannak minden Dream Theater lemezen és csak
önmagukhoz lehet őket hasonlítani, akkora ZENÉSZEK.
A már sokszor felfedezett, gyakorlatilag egybefüggő (Vacant, Stream of Consciousness)
kettősre kattantam rá ismét, de nagyon.
Nagyon régen (hónapok) gitároztam legutóbb. :(

https://www.youtube.com/watch?v=X6s1U1zXqCM

Nem vagyok a lírai dalok szerelmese, így a GYÖNYÖRŰ Vacant (első 3 perc) számomra
arra ideális, hogy lassú tempójával hozzászoktassa az ujjaimat (igen, ex-edzőm,
a kicsit is használom, ujjrend helyesen!!), agyamat a (számomra) fura hangnemhez. (E-dúr, vagy mi ez?)
Aztán (2:58 és 3:18 között) megmutatják, mit lehet kihozni két egymás mellet lévő
félhangból, egyben begyakoroltatva a dal ritmikáját a hozzám hasonló kezdőkkel.
Nem mellesleg, amit Portnoy leművel a dobokon (CINEK!!!) 3:37-től (és úgy általában
a 14 perc alatt), arra egy szavam van: sziporka (kéjhömpöly! :).
5:00 környékén gyorsan elvesztem a fonalat, de később visszatérnek a nyitó témák,
úgyhogy "leporolódott" a hangszer.
Mert a zene ÁLOMSZÍNHÁZ!