Úgy ébredtem, hogy legszívesebben be sem kapcsolnám a telefont. Délig így is tettem. SEMMI kedvem nem volt emberekkel beszélni.
Nem szeretem a névnapomat. Egészen jól leszoktattam mindenkit arról, hogy foglalkozzanak ilyenkor velem. Így ha csörög a telefon, az is zavar, viszont tudat alatt az is, ha csendes lenne egész nap. Jól nem tud alakulni az a nap.
Gondoltam, elébe megyek a hangulatom ingadozásának, és megvettem az éppen aznap (!!) megjelent Auróra CD-t (Metal Hammer melléklet, 990Ft), mondván, ha valami feldob, akkor az csak ez lehet. Nagyon régen nem hallgattam Aurórát.
     Első szám. Hümmögök, hogy szépen belassultak, de legalább az ÉRZÉS ott van, legalább a szövegben és a szólóban, és hogy Vigi hangját még mindig nem sikerül tökéletesre belőni stúdióban. Ráadásul Galacs (ÓRIÁSI fazon!!! Csak most eszméltem rá, hogy karakter:)fejlődésemhez mennyire hozzájárult, hiszen Ő aztán nem adott divatra, kinézetre, csak tette, amit a szíve diktál. Míg élek előttem lesz a mackós mozgása) sincs már a bandában...
     Aztán második szám. Stílusidegen kezdés, majd végigbólogattam. Egyből felébresztette bennem az Auróra koncerteken pogózó tinit.
Ráaadásul a refrén TÖKÉLETESEN az aznapi hangulatomról szól:
"Nincs térerő,
Ne hívjon senki, nincs mit modanom"
Innen kezdve (hogy először SZÍVEN csaptak egy dallammal) megvett az album kilóra. A gyorsabb számok tetszenek - de nagyon - (kivéve a címadót), de a többivel sincs bajom.
Egy héttel később azon kaptam magam, amit szintén nem csináltam évek óta: elalvás előtt ezt a lemezt hallgattam fülhallgatóval a sötétben.
Közben mosolygok és BOLDOG VAGYOK!!!
Csupán attól, hogy Vigi gitározását hallgatom. Sallangmentes, őszinte, direkt - teljesen az én világom, stílusom, ízlésem.
A trombita annyira későn (5. dal) bukkan fel, hogy addigra már el is felejtettem, hogy lesz, így azonnal hatott az is. A dobok is rendesen meg vannak ütve, ez is feltűnt a fülesben.

Jó, hogy előjöttek az emlékek. Belegondoltam, hogy mi lett velem az Auroraval való első találkozásom (kb. 1988-'90) óta. Az Ifiház lépcsőjén Vigiékkel söröző tini én tetszik a mai eszemnek is, és szerintem az akkori énem is ilyesmi jövőt tervezett magamnak.

Az emberek alapjaikban nem változnak.
Köszi, Vigi, hogy Te és a zenéd sem!

Úgy is mondhatnám, hogy az Auróra számomra az egyenesség, az utca hírmondója (1:56-nál az az arc és az a mozdulat!!! :)):