Feltettem egy háttérzenét olvasáshoz, aztán azon kaptam magam, hogy ez a dal nagyon tetszik és headbangelek a végtelenül egyszerű dobra, a hangerő pedig felkúszott a hangfalakat portalanító szintre.
Újabb halvány, de aggasztó jele a korosodással együttjáró elbluesosodásomnak.?
Különösebben soha nem kedveltem a zenekart, noha tény, hogy tudnak ezt-azt. Illetve, csak egy valamit, de azt nagyon.
Angus nagyon király, "erről kár vitát nyitni", de már ott tartok, hogy a ritmusgitár is tetszik.
Ha a dobtémákra is rákattanok, tuti menthetetlenül megöregedtem. (Többen győzködnek évtizedek óta, hogy éppen attól annyira jók, ami nekem nem tetszik bennük.)