'Dark Night Of My Soul'

Azt hittük, nagy jelentősége lesz. Aztán...
Mivel mindent elfelejtek (és van, aki szobnak tart :), leírom, hogy az 1860 Munchen-Freiburg (1-1) és az Ehime-Giravanz Kitakyushu (2-2) meccseken voltam legutóbb. A hét végén viszont egykori padtársam kis falujának csapata az NB I-be jutást tervezte ünnepelni, vettem tehát az irányt Mezőkövesdre, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy együtt ünnepeljek/örüljek matyó barátaimmal. (A tervezett hogyant lásd: "Nagyon..." című bejegyzésem két napja :)
Egész nap esett - aztán a meccs teljes időtartama alatt zuhogott -, ráadásul a bentmaradásért (az életéért) küzdő Cegléd nagyon simán (0-1-es félidő után 1-3) verte a gyakorlatilag veszélytelen hazaiakat.
Jó volt Styipovics úrral ("logopéduss") találkozni, a meccsnek, "stadionnak" is volt hangulata, de még jobb lett volna, ha elmondhatnám, egy futball-történeti esemény szemtanúja voltam.
No, majd talán az első hazai NB I-es meccs alkalmával.
Bár, első osztályú meccsen nem tudnám megmondani, mikor voltam legutóbb. (Annál két BL meccs is később volt.)

(Az első és a harmadik kép forrása: boon.hu)

A múlt héten az egyik Kaptár filmet leszámítva nem tudom, mikor néztem végig a TV-ben filmet legutóbb.
Hiány(osságoma)t pótoltam viszont a címben szereplő 1969-as klasszikus megtekintésével.
Felüdülés volt ez a két óra. Egy olyan korra emlékeztetett, amikor a filmnek még nem a szemét volt a szinonímája. Nem sodró, nem izgalmas, nem hangos, nem vibrál. Megnyugtat, elcsendesít, kérdéseket vet fel, elgondolkodtat.
DÖBBENETES, hogy mennyire aktuális 2013-ban is.
Egyrészt kíméletlen pontossággal előrevetíti a "valóság-showk" világát, a média működését, másrészt bemutatja, mi mindent megtesznek a kiszolgáltatott emberek, mi mindenre rá tudja őket venni (a kényszer?) a hatalom, a kilátástalanság, a remény.
Egy maratoni táncverseny története. Kb. 1932-ben játszódik, a nagy gazdasági világválság idején.
Rendezte: Sydney Pollack.
Nem teljesen hiteles a "versenyzők" fizikai és szellemi állapotának ábrázolása, de ez semmit nem von le az értékéből.
A regény is remek lehet, melyből készült.

... régen nevettem ennyit egy videón. :))) A pogo alapjait bárki elsajátíthatja a segítségével.

Ezer éve szeretem a focit, ehhez képest kedvenc játékosom nem volt sok.
Van emlékem Kevin Keeganről, aztán a Lineker féle csapatról, de először John Barnes technikássága fogott meg, (ezt csak a napokban láttam először. idegenben, a brazilok ellen:
https://www.youtube.com/watch?v=9SCyXGiJ-jc)
szinte egyszerre az Owen-Fowler és a York-Cole csatár kettősök zsenialitásával, gólérzékenységével. Majd jött Beckham, Giggs, aztán Henry és Gera.
A legnagyobb élmény viszont PAUL SCHOLES játékát volt figyelnem az évek folyamán.
Lőtt nagy gólokat, és minden bizonnyal ez a megmozdulása ("What about that?") lesz az, melyre amíg működik az agyam, emlékezni fogok,

de a góljainál (499 angol bajnokin 107 gól, 66 válogatott meccs, 14 gól) sokkal többször ejtett ámulatba a passzaival, azzal, ahogyan lát a pályán. 50-60 méterre a legnagyobb természetességgel rúgta pontosan a labdát. Rooney kezd hasonló dolgokat csinálni újabban, ami a pályán látást, rúgótechnikát illeti (beismerten utánozza!), de rajta és Beckhamen kívül nem láttam Scholeshoz akár csak halványan hasonlítót, foghatót sem.
Soha nem volt "sztár", de a legnagyobbak közül is meglepően sokan ismerték el nyíltan a tudását. "Ha velem játszott volna, sokkal több gólt lőttem volna" /Pelé/
"Messi+Villa+Pedro+Iniesta+Xavi=SCHOLES" /ronaldo/
"A kedvenc játékosom" /Sir Bobby Charlton, Zinedine Zidane, Thierry Henry/
"Egyszerűen ő a legjobb." /George Best/
Egyszer már visszavonult, de még szükség volt rá. Most (a West Brom. elleni 5-5-tel!!!) ismét elköszönt.
Csak a Manchester United-ban (és a válogatottban) játszott pályafutása alatt.
A fenti góljánál találtak három szebbet, nagyobbat:
https://www.youtube.com/watch?v=uzvKfNOkhjI
Nem tudom, lesz-e valaha focista, akit annyira fogok csodálni, mint ezt a "kis vörös fickót".