'Dark Night Of My Soul'

Tudom, hogy nem illik szomorúan zárni az évet, de napok óta bennem van, hogy meghalt Lemmy. Talán Ő volt az utolsó rock legenda. Itt is írtam a könyvéről, a legutóbbi lemezükről.... Szegényebb lett a világ.

     Dicsérni fogok. Ezt leírom előre, mert nem biztos, hogy egyértelmű lesz. :)
     Rockdisco. És a hangsúly a discon/popon van - nem úgy, mint az előző lemezek esetén. Már a nyitó dalok a-hábbak az új a-ha albumnál (bizony! adtak ki lemezt idén). A másodikban egy még éppen nem szemtelen lopás is van a norvégoktól. Aztán jön szépen, sorban a többi, utánérzéssel enyhén fűszerezett kellemes szerzemény. Konkrét hatásokat azért nem sorolok, mert nem merültem mélyre a '80-as évek pop zenéjében, és a memóriám is, ugye... (Azért aki az egyetlen (?) The Cure hatást észreveszi, azt meghívom valamire! :)
     Ez eddig nem túl biztató? Pedig a zene nem csak kellemes, de jó is, ugyanis a fentiekhez a csapat nagy adag egyéniséget adott hozzá, az eredmény pedig egy kellően változatos, dallamos, gitárral enyhén megtámogatott - itt-ott hangyányit bekeményedik, de semmi súlyos -, kellemes női énekes muzsika.
Azon ritka albumok egyike, melyet (bizonyos kor fölött) gyakorlatilag mindenkinek tudok ajánlani, aki a (könnyű)zenét szereti; legyen depeches, metalos, discos, dark vagy bármi. :) A South Park is tévedhet, jöhet jó dolog, még zene is Kanadából.
Talán nem is kellett volna semmit írnom, csak azt, hogy a borító tökéletesen kifejezi a tartalmat.

The Birthday Massacre: Superstition (2014.)

Itt egy kattintásra hallható is:

 u.i.: hogyan lehet hangyányit bekeményedni???

8/10 pont - nálam működik, tetszik a hangulata

A Lunde tesók után néhány évvel ismét van egy ikerpár a norvég kézilabda válogatottban. Solbergék esetén is az egyik kapus. Ennek mennyi az esélye?

A nem gyengén esztétikus Norvég Női Kézilabda Válogatott nyerte a VB-t. A döntőben fél óra alatt lerendezték a hollandokat. Így ők a regnáló Olimpiai, Európa- és Világbajnokok.

Mi a 11. helyen végeztünk. Ismét csak szomorkodunk, csalódunk, szövetségi kapitányt váltunk, és még mindig Görbicz Anitát csodáljuk, holott ha öt lenne belőle, az is kevés lenne, mert a sportág csúnyán elrohant a játékstílusunk mellett.