Egy átlagos The Prodigy album. A Boom Boom Tap túl monoton és ötlettelen, illetve a kelleténél több dalban szól az első lemezekről ismerős torzított női?/rajzfilm? „ének” és a szintén akkoriban használt „szinti” hangzás . Egyébként semmi bajom ezzel a 10 dallal. Kellően kemény, szigorúan monoton :), – de azért kellően változatos, hogy még érthetetlenebb legyek – igazi gépi, de egyéni partyzenét tol elék a brigád, ahogyan azt tőlük a kezdetektől megszoktuk.
Kiemelkedő, azonnal megjegyezhető, emlékezetes dolgokat nem tartalmaz, szóval nem a zene, a dallamok, hanem a ritmus, a beindítás szerepel a fókuszban. Ez pedig működik.
Egyértelműen az egyéni ízlés szabja meg a pontszámot, azt, hogy mekkora értéket képvisel a hallgatónál. Nálam elsőre egy hetest. Vannak jobb albumaik, és sajnos ennél gyengébbek is.
The Prodigy: No Tourists (2018.)
Egy átlagnál jobb szösszenet az említett énekkel - és a szokott, provokatív klippel - nézhető itt.
7/10 pont
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.