'Dark Night Of My Soul'

Kollégám repült Németországba. Visszafelé a bicskát felengedték a repülőre (!), de a tolómérő miatt rendesen körülállták és elvették tőle. Odafelé az is felmehetett simán.

Tényleg kegyelti okok, a hátrahagyott család, stb., de az eltelt pár hónap alatt sem tudtam eljutni addig, hogy ne írjam le a véleményemet az esetről. Adva van egy fickó ("őrjöngő férfi", "tomboló férfi"), akit három rendőr próbál megbilincselni egy lépcsőházban éjszaka. Az intézkedésnek az lett a vége, hogy mindhárom rendőr megsebesült, az egyik meg is halt, a másik kettő kórházba került, de utóbbi kettő előtte még a tagot a villamossínen, ordibálva kergette, majd csak azt követően fogta el, hogy lábon lőtte.
Hogy a három rendőr szakmailag nem volt a csúcson az estenél, az eléggé egyértelmű és rendkívül finom megfogalmazás. Lehet emberileg sajnálni a halottat és családját, értem, hogy valószínűleg már nem oszt, nem szoroz, de egy ilyen akció után törzszászlósból főhadnaggyá előléptetni valakit...? 
A tanulság? Legyetek jóban a szomszédaitokkal, mert ez az állomány véd meg Titeket is, ha baj van! És Ti nem lesztek hősi halottá nyilvánítva, bármi is történik Veletek.

A cégnél a számtech csapat (IT) tagjainak az aláírásuk utáni mottója:

We make IT possible

Franciaországban nem kis balhé van abból, hogy a nyugdíjkorhatárt 62-ről 64 évre tervezi Macron megemelni. Nálunk jó ideje 65 év a határ, és hang nélkül fogjuk benyelni azt is, amikor szépen, lassan megemelik a "végtelenbe".

... jól látszik, hol fagy és hol olvad.

/A képet az időkép.hu-n találtam a múlt héten./

     Mint írtam, ebben a rövid (120 oldal, pár óra alatt elolvasható) regényben nem szerepel - még az említés szintjén sem - postás. A cím így megfejtést kíván. Olvastam róla, hogy miért ez a címe - én nem jöttem volna rá, és kitalálni sem tudtam rá jó/jobb magyarázatot, de nem lövöm le a poént, mert igazán nincs is.
     Az egyes szám első személyben elmesélt történet egy csavargó, vándor néhány hetét, hónapját, egy asszonnyal való találkozását és közös történetüket meséli el sok párbeszéddel, minimális leírással vagy bölcselkedéssel. És ez az ereje - egyszerű, földhöz ragadt, de olykor elemelkedő; profán, de a mozgatórugója magasztos; tiszta, de végtelenül gyarló, és egyben mocskos is. A karakterek egyszerűek, hétköznapiak, az érzéseik, tetteik mozgatórugói szintén. A történetvezetés egyenes. Nagy csavar, ármány, csak az utolsó negyedben található benne, több is - azok közül az első ki is rántja a talajt a főszereplők alól. Amikortól a kétely, a csalódás befurakszik a páros gondolataiba, lelkébe, már az a kérdés, hogy van-e olyan erős az egymás iránt érzett érzelmük, hogy mindent legyőzzön. A válasz sejthető, mégis szurkol az olvasó egy esetleges boldog, de legalább semleges és hihető befejezésnek. Ezt meg is kapja, de nem sziruposan, hanem úgy, ahogyan nem számít rá.
     Realisztikus, helyenként durva, de ezzel együtt sodró, mégis elgondolkodtató olvasmány. Tetszett. 

Az is jó a hardcore-ban, hogy arra épül, hogy semmi megjátszás nincs benne. Így a videoklipjeik sem hemzsegnek a sablonoktól. Először csak a két reflektoron mosolyogtam. Az 1:24-nél betáncoló tagon már felnevettem. Jól felépített, egyszerű klip. Szeretem az ilyet (is).

/Sick Of It All: Road Less Travelled/

"... maga mögött tudta tudni..."

Nem elég, hogy okosakat mondanak, de ez a doktor (!) ex-focista úr még magyarul is rendkívül választékos!

"Nincs mirajtunk áldás, Frank. Azon az éjjel Isten homlokon csókolt minket. Megadott nekünk mindent, amit ember Istentől kívánhat. De nekünk sok volt, amit adott. Összeroskadtunk annyi szeretet súlya alatt."
                                                  /James M. Cain: A postás mindig kétszer csenget/

Bozsik Péter "tudat alatti minden áron győzni akarás"-ról beszélt a Kövesd meccse alatt/után. Érdekes.

Élek, (az túlzás, hogy) virulok - nincs semmi különösebb gond. A munka (utáni önmagam leterhelése) és a laptop haza nem hordása miatt van/volt ez a nagy csend, de a lustaságot is meg kell említenem. :( Kis (?) türelem, és jövök!