HTML

'Dark Night Of My Soul'

Gondolatok. Sajátjaim és melyek Benned ébrednek. Thoughts. The ones in me and the ones generated in you.

Friss topikok

  • tizenkéthúr: Kedvenc idéztem a témában (nem szó szerint, és nem tudom kitől, de elhangzott): Kemény munkával si... (2024.09.12. 09:04) Csak a szöveg
  • stx: Megöregedtek a fiúk... A '80-as, '90-es évekbeli lelkesedés elmúlt. Az új albumon is elvétve talál... (2024.08.26. 19:35) Anagramma
  • tizenkéthúr: Csoda, hogy egy ilyen "bók" után nem zavartál el. :D Nekem is volt egyszer (max. kétszer) fekete h... (2024.08.07. 20:22) Norah Jones
  • tizenkéthúr: Stockholm. (2024.07.02. 17:34) Idei nyaralásunkról...
  • tizenkéthúr: Valami agyament új szabályozás miatt egy ideje már hivatalosan így kell írni (a Szépnevűtől tudom). (2024.06.25. 12:02) Született doktor?

2015.08.12. 08:07 Krap

Lemezkritika (30.) - felemel, miközben lezúz

     Az első másodperctől kiszámítható, mondhatni, semmi újdonság nincs.
Kezdődik néhány másodperc indusztriális zajjal, majd bejön egy egyszerű, de nagyon pozitív és szép zongora dallam (itt már érződik, hogy valami nagy dolog van készülőben), aztán ugyanaz a lassú dallam ráesik, betemeti a hallgatót mázsás gitárral, gyomrozó basszussal/lábdobbal előadva, utána váltás és a szokott gépi dobolás szétcsapja az egészet, de valami gyilok módon, megnyitva az utat a szintén kíméletlen riffelésnek - megtámogatva persze ipari/elektromos prüntyögésekkel - és Burton jellegzetes üvöltözésének. Így telnek a hosszú 10 másodpercek, amíg a bajnok, tiszta énekkel előadott, káprázatos dobtémával és dallamosba váltott riffeléssel kísért refrén ki nem ragad a zúzdából.
Ismerős? Persze. Ezt találta fel a banda annak idején.
Az újdonság és a meglepetés a dalokban, azok összeszedettségében és a refrének kivételesen jó mivoltában éri a (nyitott) hallgatót.
      Azon kevesek (?) egyike vagyok, aki a Dino nélküli, dallamosabb, lazább korszakát legalább annyira szereti a zenekarnak (sőt), mint az azt megelőzőt vagy éppen az azt követőt. Azt azonban itt vallom be, hogy kb. fél óra kellett, mire a lemez harmadik dalához elértem, ugyanis az első kettő akkora királyság, hogy már első hallgatáskor újra és újra meghallgattam őket. Az Anodized konkrétan az egyik legjobb dal, amit valaha írtak. Leírhatatlan, mennyire tetszik!!!
Életkedvvel, boldogsággal, reménnyel tölt el. Azt csak most (kb. 10. hallgatás) vettem észre, hogy a záró refrént két (három?) szólamban énekli Burton. Ezt is megéltük.
És persze - ez az egész albumra igaz - szól, mint az állat (házat bontó módon!! Nagyon bölény.) és olyan dobtémákkal van tele - ez is jellemző a teljes lemezre -, hogy reálisnak tűnik a felvetésem, hogy ha sorra rúgják ki a dobos legendákat, akkor egy album erejéig miért nem veszik be a zeneileg mindenre (?) nyitott Mike Portnoyt.
A meglepő az, hogy továbbhaladva is megmarad a szint.
     Itt-ott (Dielectric, Protomech) nincs különösebb kapocs a verze és a refrén között, a címadó és a Church Of Execution pedig üres, csupán rutin stílusgyakorlat a négyestől, de mindezekkel együtt tartalmaznak érdemi részleteket. Ráadásul utánuk még jön egy óriási dobás a zeneileg (a dobot kivéve, természetesen. Az itt is sziporkázik.) már-már teljesen leegyszerűsített punk/hardcore jellegű/beütésű energiabomba, a Regenerate képében, (ismét csak: természetesen) egy óriási refrénnel.
A zárás is a szokásos, egy kellemes, keménység nélküli csodaszép, egyszerre szomorú és reménnyel eltöltő dal (Expiration Day).
Az egyetlen és igazi meglepetés a második bonus dal képében (Enhanced Reality - katt a dalcímre, ha érdekel) hökkenti meg a hallgatót, pláne a rajongót. Ez ugyanis az igazi lezárás. Színtiszta (pop?) elektronika, Burton tiszta énekével, torzítatlan gitárral, nyugalommal. Csoda.
     Régen ültetett meg ennyire egy új album, kedvencem új albuma talán még régebben. Ez bizony derült égből a banda (egyik) legjobb lemeze. Nagy szó.

Fear Factory: Genexus (2015.)
 
fearfgenexussmall.jpg

 

 A kiadó is tudja, hogy nem kockáztat. Kitette a teljes albumot a netre:


 https://www.youtube.com/watch?v=RgVT1MjnXOg
 

 

 

 

 9,6/10 pont, egy úttörő csapat csúcsformában

1 komment

Címkék: lemezismertető Fear Factory Industrial metal


2012.08.01. 08:07 Krap

Lemezkritikát akartatok (8), mit tudhat egy gitáros a dobolásról?

     FF2012Pici.jpg

     Nagyon nagy kedvcenceim. Szerencsére a nekem leginkább tetsző felállásban (már Dino nélkül, de még Herrera dobosmindenséggel, a basszusról szólóra váltó (!!) Christian-nel), a két legdallamosabb albumukat követően láttam is őket élőben - örök emlék.
Azóta? Dino visszajött, Christian és Herrera repült, sőt mostanra a lábgép-csoda helyett bevett dobos-fenomén Gene Hoglan és Byron Stroud basszer sincs sehol. Helyettük? Senki!!! De komolyan. Dundika kettesben vette fel az énekessel ezt a 10 (12) dalt.
Olyan(ok) is.
      Az első (és ismét címadó) hozza azt, ahogyan általában kezdeni szoktak: túl kemény, szinte dallammentes fölösleges brutálkodás. Bár a kezdeti indusztriáliskodás :) a lassú nyitással király - csak sajna jön utána négy és fél perc trancsír.
Az egész albumra jellemző az elektornikus, ipari zajok visszatérte. Megy a zenéjükhöz, védjegyük, de semmi új nincs már benne - én kifejezetten megvoltam nélkülük.
Aztán persze jönnek a dallamok az énekben, hozzák a szokott kontrasztot az érzelemmentes zenével. Talán összességében több (jobb?) is a dallamos ének mint eddig.
Noha továbbra sincs egyetlen hangnyi szóló sem és az alkalmazott dalszerkezet sem változott, új dolognak hangzik, hogy az említett dallamok már nem csak egy-egy sorban jelennek meg, hanem nem ritkán teljes versszaknyiak a refrének.
 Kb. ennyi az újítás. A 49 (57) perc keményebb, de értelmetlenebb mint az eddigi műveik.
      A nem elített erősségeik, védjegyeik közül a zseniális, megnyugtató, lelket simogató záró dal(oka)t hiába keresem (ebben CSODÁS az előző, 2010-es lemez!!). Egy 9 perces értékelhetetlen semmit kapunk végszóként.
Az ezt megelőző, két percnél rövidebb Religion Is Flawed Because Man Is Flawed szösszenet nem rossz, akár be is tölthené ezt a szerepet, de sajnos nem rá marad ez a szerep.
A legnagyobb fájdalmam a bevezető alapján könnyen kitalálható. FF album kiherélt, dobgéppel rögzített "dobbal"?? Rettenetes. A soundja csak-csak (gyenge közepes), a "kézzel ütött témák" hoznak egy még gyengébb, de még hallgatható szintet, de az egydimenziós ötlettelenség, amit "lábdob" címén elővezet(nek), az méltatlan a zenekar és pláne a két említett dobos leganda nevéhez.
      Hogy általános csalódásom (az előző lemez SOKKAL jobb) ellenére miért adok nálam magasnak számító pontot a lemezre? Mert biztos kézzel hozzák az alap szintet, mert az ének nagyon rendben van és mert egy stílusteremtő zenekar közepes lemeze nálam ennyit ér.
Csak nehogy valaki ezzel kezdje az ismerkedést a zenekarral!
A Deluxe változat két extra száma hallgathatatlanul rossz.

Fear Factory-The Industrialist

FF2012.jpg



A legjobb, a zenekart leginkább jellemző dal (én kibírnám a refrénig a helyetekben :):
https://www.youtube.com/watch?v=6oiPY3M7NKk










7,6/10 pont

Szólj hozzá!

Címkék: lemezismertető Fear Factory Industrial metal


süti beállítások módosítása