'Dark Night Of My Soul'

Egy zenekar, akikről nem kell sokat írnom. Aki ezen a bolygón él és érdekli a (könnyű) zene, az hallott a csapatról, ismeri, hogy milyen stílusban alkotnak (milyen stílust alkottak).
A lemezt azt bizonyítja, hogy remek formában vannak. Elsőre (természetesen) gyengébbnek tűnt, mint a Fat Of The Land, sőt, talán az előző Inviders... albumnál is, de az Always Outnumbered...-et azonnal veri. Többedszer és alaposan meghallgatva viszont szépen jönnek elő a finomságai.
Fura egy főleg elektronikus zajokból és ösztön ritmusokkal alkotó brigádról ilyet írni, de mintha zeneibbek lennének, mint valaha. Mindezt úgy, hogy a fő ismérvük (szinte lehetetlen mozgás nélkül hallgatni a zenéjüket) megmaradt. Sőt. A dalaik felére remek klipet lehetne úgy forgatni, hogy "bedobnak" néhány kamerát a koncerten a bulizók közé, és kész.
Úgy hoztak létre ismét valami újat, hogy a lemezen ott van a karrierjük, eddigi munkásságuk szinte valamennyi állomásának stílusa, védjegye.
Nem minden "dal" üt óriásit, de összességében egy nagyon jó party lemezt alkotnak, tele rengeteg jó kis ötlettel. Mivel egyszerre átlag 4-5 összetevő szól, mindig van min csemegézni, ha éppen a fő téma nem kötné le az embert. Talán a szöveg is több az eddigieknél. Gyakran nem csak 2-3 sort ismételgetnek.
Aki valaha is szerette a zenéjüket, kedvelni fogja ezt az anyagot. Erős. Kellemes meglepetés.

"Tudom már, melyik a prodidzsáj!"

The Prodigy - The Day Is My Enemy (2015.)

Gyanítom, hogy a Wild Frontier vagy a Rebel Radio lesz a nagy sláger, de nekem most a Roadblox tetszik leginkább. És a lassú (!!!) dal az Invisible Sun. De a Get Your Fight On is bejön nálam a sodrásával.

Valahogy így kell őket elképzelni 2015-ben: https://www.youtube.com/watch?v=ltHhT-Atu1I

8,5/10 pont

Nem hittem volna, hogy egy The Prodigy album ismét magasan jegyzett lesz
nálam. A legutóbbi (2004-es) alkotásuk ugyanis elvette a kedvem tőlük, nehezen
nevezném hallgatható műnek (2-3-4 remek szerzemény azért akad rajta).
Friss CD-jük ott lesz az év végi 10-es listámon, vagy a közvetlen közelében.
Szól, mint a vadmalac (hogyan szól egy vadmalac?), visszatért az ÉLET, a lüktetés,
az erő a dalaikba.
Szinte látom a fesztiválokon hömpölygő, hullámzó, ugráló tömeget, amint hallgatom a
lemezt. (Ne számítógépen hallgassátok, megéri Hi-Fi-be pakolni!) Ha élőben dobossal,
gitárossal nyomulnak majd (és a drogok nem ütik szét az agyukat és a turnétervet),
nehéz lesz felülmúlni őket. Egy Apollo 440-Prodigy estet megnéznék egy fesztiválon.
És azt is, bírnék-e mozogni utána. Visszatértek régebbi hangszínekhez, -mintákhoz,
az Always Outnumbered... amatőr primkóságának szerencsére nyoma sincs.
Nem egy Fat Of The Land, de a maga nemében hibátlan alkotás.
Szeretem az elsőre beütő albumokat, ez (nálam) ilyen.
A (fogalmazzunk finoman! :) nem németbarát cím és a borító (1916-os a fotó!) több,
mint 10 pontos. ((Mondjuk Írországban, a Falkland szigeteken, vagy Indiában nem
biztos, hogy nagy ötlet előadniuk a címadó dalt.))
Nem lódít a matrica a csomagoláson: '11 new tracks full of electric dance/punk,
noise and power'
The Prodigy is BACK.