Sajnos az első albumát követően megakadt a munkásságának bemutatása itt, de május elsején jön az új adag zenéje. Ezzel a dallal indul majd. Elvontságban nincs hiány. Szeretjük.
(Mivel nem lett volna kivel elmennem, úgy döntöttem, kihagyom a május harmadikai budapesti koncertjét. Jobban át kellett volna gondolnom.)
/Tori Amos: Shush/
Little Earthquakes (1992.)
A megjelenéskor 28 éves hősnőnk nem árul zsákbamacskát, a nyitó, zongora-basszus-dob hármasra épülő Crucify-ban minden fő stílusjegye ott van úgy a hangzásban, mint a szenvedély, dallam, tartalom terén. Egyszerre csodás, érdekes, egyszerű, mégis kiismerhetetlen. A stílus könnyednek hangzó (már-már) popzene.
Ahogy a dal, úgy az album sincs túlhangszerelve – szeretem az ilyesmit –, de ügyesen, okosan fel-feltűnnek hangok, dallamok vokalistáktól és különböző hangszerektől. Nem állandóan és nem mindenáron, pláne nem folyamatosan.
Amos zongorázási stílusa is megér egy értekezést – hiszen erre és a zeneszerzési képességére (jut eszembe a konstans mondat Koncz Zsuzsa rajongóknak: az album összes dalát az szerezte, akinek a neve alatt megjelent) épül a karrierje –, de ilyesmivel nem szolgálhatok, mert az ösztönös, virtuóz (?), zenei egységben gondolkodó és hasonló jelzőkön kívül sajnos nem sokat tudok róla írni sportszakmailag.
Ami viszont még az egyértelműen egyéni billentyűs játékánál is figyelemre méltóbb, az az, amit a hangjával művel. Egyrészt van egy csodás mezzo-szoprán hangja, amelyen csodálatosan (China), szívet melengetően, tisztán tud énekelni, de úgy, hogy a lelke is benne van a hangjában, másrészt – bizony, van tovább, ráadásul ez a nagyobb szó – kerül minden skatulyát, szinte állandóan játszik a hangjával, rengeteg dolgot kihoz belőle. Gyakran alkalmaz váratlan ugrásokat, hajlításokat, stílusváltásokat, a hangképzés módjában pedig kiéli magát, gyakorlatilag felrúg minden konvenciót. A sóhajtól a legfurább sikolyokig bármi, bárhol előfordulhat nála, ha éppen olyanja van, ha a dalban ennek érzi szükségét. Talán azért nem még sikeresebb mint amennyire, mert ezt szokni „kell” a laikus (ortodox :) füleknek.
Hat-nyolc dalt ki lehetne emelni (a Precious Things és az őt követő Winter talán a két legnagyobb kedvencem), gyenge pontja viszont nincs. A pop és az alter határán mozog. Első szóló album létére kiforrott, komplett, teljes, úgy, hogy érzelmek, gondolatok, stílusok széles tárházát vonultatja fel. Annyira, hogy a legkonzervatívabb felépítésű, a ’90-es évek rádiós popdalai közé is beilleszthető Tear In Your Hand után közvetlenül az a cappella előadott, a megerőszakolásáról szóló Me And A Gun következik.
Ettől a kezdettől napjainkig megvan az a művészetében, hogy csak a színvonal és az eredetiség a biztos, minden más kiszámíthatatlan. A dalok mennyiségétől, azok hosszán át a hangszerelésig.
Hibátlan, fantasztikus bemutatkozás, óriási
10/10 pont.
12 dal, 57:11, de a művésznő feltette a Youtube-ra a dupla lemezes, újrakevert, 2015-ös változatot két óránál hosszabb játékidővel.
Idén májusban jelent meg Tori Amos legutóbbi stúdióalbuma az Abnormally Attracted To Sin. Ennek turnéján írta meg a Midwinter Graces dalait, mely november elején jelent meg. Mondhatjuk rá, hogy karácsonyi album, de egyben vérbeli Tori Amos lemez is. Nagyon tetszik! Tori (született Myra Ellen) Amos zenéje mindig is egyéni és különleges volt. Minden lemeze azonnal felismerhetően magán hordozza a stílusjegyeit (zongora, jellegzetes énekhang, gyönyörű, már-már megható dallamok és elvont, kissé zakkant melódiák), de el is térnek egymástól, szó nincs önismétlésről. A Midwinter Graces az élő hangszerekre és a tiszta, lélekemelő énekre helyezi a súlyt, de közben egy vérbeli Tori Amos sorlemez. Már a tizenegyedik!
Van itt minden (ZONGORA (Bösendorfer), hegedű, csőharang, csengettyű), csak egy valami nincs - ami a karácsonyi piacra szánt zenékre általában jellemző -, giccs, mesterkéltség. (Ez kettő valami volt.) A tizenkét dalból csak ötöt szerzett a művésznő, a többi tradicionális - de nehogy azt higgye bárki, hogy a bevásárlóközpontokban, vagy filmekben hallható agyonjátszott karácsonyi "slágerek"! -, de a borító megtekintése nélkül nem mondaná meg a hallgató, hogy melyik új és melyik régi. Kivétel talán a jazz-be hajló Pink And Glitter.
Adventi, alternatív, pop, művészi. Valami félelmetesen hiteles. Egy metodista lelkész ZENÉSZ lányának hangokból festett meghitt, spirituális karácsonyi képeslapja, mely az év bármely szakában megérinti a lelket. Mint Tori Amos lemezei.
