Mendelssohn: Szentiván éji álom - szvit. Rendben van. Nincs súlya, de nem súlytalan,
a lassú (3.) tétel olyan, mint egy szép filmzene. Kevés jó "szép filmzene" van,
úgyhogy ez egyértelmű dícséret. A 4., záró tétel a nászinduló. Hallgatható, nem is
rossz, de túljátszotta a média. :)
Az est folyamán egész komoly ütőspark sorakozott fel (6 fő), akik a Mendelssohn
művekben egészen jó dolgokat alkottak.
Mendelssohn: E-moll Hegedűverseny (Op.64): a vezető/szóló hegedűszólam jól
van megírva (nem hátrány egy hegedűverseny esetén), ez el is viszi pozitívba a művet,
holott a kíséretben semmi különös nincs. Összességében jó.
Főleg Ravel: La Valse - Táncköltemény című művéhez képest. Én a "keringő agymenéssel"
alcímet adnám neki. A Bolero viszont az UNALOM címet érdemli ki nálam.
Ugynaz a dallam, ugyanaz a ritmusképlet és tempó végig, semmi dinamikai játék.
A dallama is egyszerű, mint egy bot, ráadásul minden tartalmat nélkülöz.
Minden hiányzik tehát belőle, ami egy zenét jóvá tesz (a szememben), az ugyanis
nálam édeskevés, hogy a hangszereket variálva eljut az alig hallhatótól a majdnem
totális hangerőig. Hogy utóbbi esetén miért kell a 2 hárfásnak játszania, azt nem értem.
Elhiszem, hogy jó ötlet/élmény lehetett megírni, egyszer meg is lehet hallgatni
(de minek?), de többedszerre már nagyon "elveszi az időt az életemből" érzést kelt.
Pergőn végig ugyanaz a ritmus megy, egyre erősödve, ezt eléggé komoly teljesítmény
lehet ledobolni. Ennyi pozitív van a műben. Szerintem. Szegény Tamás percekig
a tá-tá-szün roppant komplikált képletet ütötte. Ennyit Ravelről. Borzalmas.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.