2 nap alatt visszasétáltunk ebbe a városkába. A hegy (5545m!!) még bennem van.
És nem az izmaimban.
Nagyon sokat sétáltunk lefelé (tényleg: követi valaki térképen?), fele úton
ismerős tájakon. SZUPER volt. Olyan, mintha otthon lennék. (A többieknek erős
honvágyuk van, nekem nincs. Sem a kaja, sem semmi nem hiányzik.)
A belga lánnyal ma is összefutottunk (kb. nyolcadszor (!), a második
találkozáskor szólítottam meg) és megnéztünk együtt egy kolostort, beszéltünk
vallásról, hiről... Ma SZÉP volt. Kivirult a csúcstól. A mi mászásunk utáni
reggelen ment fel, gyorsabban, mint én (pár hónap előnye van akklimatizálódásban).
Mint mondta, ez volt a célja és boldog, hogy elérte. Látszott rajta. Ma tetszett.
Elsőre megtetszett az alakja (magas, vékony) és a szeme (KÉK), úgyhogy persze,
hogy beszélgetni kezdtem Vele, mikor másodszor láttam...
Az ausztrál lány (férjezett) belevalóbb, vagányabb, Vele biztosan kezdtem volna,
ha nem foglat. A brit lány viszont tipikus olyan brit, akire nagyon bukom - jó
duma (van olyan 'akcent', amely egyszerűen irritál), fehér bőr, dekoratív felsőtest.
A belga lány olyan Uma Thurman jelleggű. Nem csúnya, de nem is feltűnő szépség.
Olyan apáca-érzetem van, ha látom. Szóval szép, szimpi, de valahogy...
Meglátjuk. Akár 1 hetünk is lehet Kathmanduban, hogy kiderítsük, mi ez.
Az biztos, hogy a blognak ezt a tinilányos stílusát sürgősen elhagyom. :)
        Namche-ban ma elvegyültem a 3-4, boltokkal teli utca forgatagában.
Hallgattam a zenéket, nézegettem a turistákat, szívtam az illatokat, térképeztem
az árakat, hogy a fővárosban már felkészülten készítsem ki az árusokat. :)
Mióta eljöttem otthonról, nő a szakállam. Bőven van benne ősz szál.
Otthon sem vágatom le azonnal. Így megyek be a Munkaügyi Központba. :)