A pálmafák, a gyönyörű kék ég, a szállloda medencéjének kékje és a napfény giccsesek - soha nem kötött le, vagy érdekelt ilyesmi. Az óceán mély kékje (leírhatatlan), nyugalma, végtelensége már "ott van". Nagyon. 27 fokos a víz. A helyiek dámáznak, az angol hivatalos nyelv (sok az osztrák turista sajnos), feltett szándékom, hogy valamelyik nap megnyerem a ping-pong versenyt. Euróban, dolárban és schillingben (!) lehet fizetni. 32 órája nem aludtam. Amikor felébredtem, -15 fok volt, most olyan 30 lehet. A félhold felső fele (!!!) látszik. Fél órát úsztam a kerti medencében. Tőle 120 méternyire kezdődik az óceán. Apály van, különben 90 méternyire lenne. Várom, hogy kissé csökkenjen a nap ereje, és indulok búvárszemüveggel halak között úszni. Nem akarok leégni. A déli féltekén vagyok, soha nem voltam ennyire délen. A városba - így hirtelen - nem mernék bemenni. A bőrszínem és a hozzá kapcsolt relatív jómód miatt. Elgondolkodtató. Pedig leginkább bóklászni és helyiekkel beszélgetni szeretek külföldön. (Szúnyog csípett meg a két hét során, kb. tízszer, és egy fura, fájdalmas csípésű légy is. A szúnyogok miatt csak kicsit izgulnék, a légy miatt kissé jobban. Néhány hét és csináltatok egy teljes vérképet, az tuti. Majmok az első szállodánál rengetegen voltak, a másiknál már csak a távolban. Nem kerültünk velük kapcsolatba, de a helyiek a falvakban állítólag megeszik őket, ha sikerül elkapniuk.)