Úgy látszik, ha szülinap, akkor koncert. Meg tudom szokni.
A Kocsis Zoltán vezényelte Nemzeti Filharmonikus Zenekar tud. Nagyon jók.
Liszt ritkán hallható művei közül egy-kettő (Ünnepi induló Goethe
születésnapjára, Obermann völgye) kifejezetten jó, a többi is hallgatható,
az A-dúr zongoraverseny pedig nagyon tetszett. A zongorista (Báll Dávid) két
ráadást is adott. Sajnos nem tudom, kik a szerzői, de mindkettő - az első
technikásabb, a második érzelmesebb - az est fénypontja volt nálam.
Az így szokatlanul hosszúvá (majd' két és fél óra) lett hangverseny
második fele aztán már nem a fénypontokról szólt. Kodály "pávás" változatai
"csak" szimplán nem tetszenek, Ravel Boleroja viszont már nem hogy untat,
de kifejezetten idegesít. Szigorúan monoton és korlátolt - írnám, ha lenne
kedvem poénkodni a meghallgatása után..
Nincs egy éve, hogy lehordtam itt a művet, most sem tudok jót írni róla.
Dobos (bocsánat ! Ütős!) gyilkos. Ugyanazt a nem túl összetett ritmust
ismételtetni a végtelenségig a pergőn játszó zenésszel - ez nálam a
szadizmus kategória.
Annyira untam, hogy elkezdtem valami jót keresni benne. Nem volt egyszerű,
de találtam. A hárfás (most csak egy volt) az egyetlen, aki nem Primitíviában
tölti a művet, neki vannak jó dolgai, de persze ez akkor már nem hallatszik,
mikor a többi hangszer egyszerre nyomja az unalomig ismételt tufa fő dallamot.