Nem írom, hogy értek a jazz-hez, mert ez nagyon nem igaz.
Így a fellépő zenekarokról sem tudok szakmázni. A Szendőfi (Péter- dob),
Révész, Marcello Ramos trióban a chilei szármaszású basszer egy boundok
nélküli (!) öthúroson kezdett - ekkor úgy figyeltem, mint a nagyok -, majd
egy "hagyományos" hathúrosra váltott.
Dörnyei Gábor produkciójában az nem tetszett, hogy a dobon kívül minden gépről
szólt, így nem sok élő jellege volt a zenének.
Horacio "El Negro" Hernandez (dob) Israel Suarez "Pirana" perkással
duóban lépett fel. Egy rendkívül hosszú koncertet adtak, mely végig fenntartotta
az érdeklődésemet, bár különösebben nem bírtam követni, nem kötött le.
Az, hogy nem volt unalmas, a legnagyobb dicséret, melyet tőlem, laikustól
kaphatnak. Nem volt unalmas a műsoruk.
Nem dobolták szét a zenét, melyet hol egyikük, hol ketten egyszerre
alkottak, pláne nem játszottak egymás "rovására".
Hadek Dávid Quartet: a 11 éves, tökéletes, teljes értékű dobossal felálló
zenekar (dob, nagybőgő, billentyűk, szaxofon) még éjfél után is kellemes
szórakozás volt cseppet sem egyszerű zenéjével. Dávid egy csoda. Azt sem tudom,
hogyan lehet ilyen fiatalon ennyire jól dobolni (kedzem elhinni a Mozart-tal
kapcsolatos híreket is? :), az pedig pláne felfoghatatlan, honnan a jazz iránti
érdeklődése. A lábdobot kezelő (jobb) lába talán (TALÁN!) nem annyira erős
(hangos), mint kellene, de mindössze ennyi, ami a leg(esleg)nagyobbaktól
elválasztja - már amennyire a szemem/fülem ért ehhez.
Martonosi György bácsi egyetlen pergővel mutatta meg, hogy aki tud, annak nem
kell semmi különös a művészethez.
A rendezvényt a Leslie Alex Percussion Band nyitotta meg. Ha egyszer láttatok
ütős együttest, tudjátok mennyire magával ragadó, amikor többen egyszerre
zúzzák, variálják a ritmust. Ha nem hallottatok még ilyesmit, bánhatjátok.
Egyetlen zenekarról részletesebben fogok mesélni, mert lenyűgöztek.