'Dark Night Of My Soul'

"Ez meg mi???" teszem fel a kérdést a mai napig a nyitó Moonchild 25. másodpercében,
ha nagy néha arra vetemedem, hogy meghallgassam ezt a lemezt.
A kérdés a teljes lemezre áll. Már a '86-os Somewhere In Time is leverte a
biztosítékot a METAL rajongók körében, de akkor még nem sejtette senki, hogy
mélyebbre is vezet az út. Az említett pillanatban ugyanis SZINTETIZÁTOR szólal meg
egy Iron Maiden albumon. A mai napig ezt tartom a leggyengébb lemezüknek (bár a
Matter... is kandidál). Nicko remek, mint mindig, és a borító is bajnok (főleg a
hátsó, Eddie előző nagylemezek borítóiról ismerős énjeinek
megfagyott/megkövesedett maradványaival), de kb. ennyi a pozitív oldal.
A dobhangzás is más kicsit (még természetesebb?), mint az addig megszokott, ez sem
rossz.
A Moonchild sem egy szokásos, kemény, gyors kezdés, de az Infinite Dreams már
kifejezetten langyin indul - hogy kössem a Csillagporhoz. Messze nem Ő a
leggyengébb alkotás a lemezen, vannak benne jó momentumok ugyanis.
A Can I Play With Madness egy értékelhetetlen nyálas giccs.
A The Evil That Men Do majdnem rendben van, egészen jó a tempója, a dallamai.
A monumentális címadó közepes, a közepén megismételve a Powerslave-en már
ellőtt misztikus elcsendesedést. A szólói nagy része kusza, dallamtalan. A végén a
szinti már kifejezetten idegesít.
The Prophecy: nyit egy gyakorlásra remek, de Maidenhez puha gitározással, aztán
egy jó kis énektéma, majd egy még jobb énektéma következik. Ezen öt percben zenélni
is méltóztatik a zenekar, így egy pepec kis dal vált belőle. Még a záró akusztikus
gitározás is tetszik. (Ex-gitáredzőm! Mennyit gyakorolhatnánk, ha egy városban
élnénk!!). A lemez legjobbja.
A The Calirvoyant sokáig a koncertek része volt. Hallgatható.
A záró Only The Good Die Young kicsit tempósabb. Van benne egy új, vicces basszus
ötlet...
Mint írtam, Nicko dobtémái rendben vannak, Dickinson hangja is hozza a szintet.
A gitárosokról nem szólok (azért néhány jó szóló nem ártott volna), a szintiről
pedig fölösleges.
Szerintem a sok turnézás, amivel az addigra joggal kivívott világhír járt,
kiszívta a kreativitást a Maidenből a Seventh... idejére. Holtpontra érhettek, és
rossz irányba léptek. Azóta szerencsére száműzték a billentyűket a zenéjükből.
Nyálas vakvágány az egész album. Max. hölgyeknek tudom ajánlani.