Nem a szokott napon volt a hangverseny. Ilyenkor általában vendégzenekarok,
énekkarok, -művészek lépnek fel. Tartottam tőle, hogy idei első hangversenyemen
nem kedvenc Szimpatikuasim játszanak majd.
Ennél jobban le sem lehetett volna osztani!!! Kedven Szimpatikus zenekarom
és Perényi Miklós (bácsi) közösen léptek föl! Fincsi.
Mendelsson: Hebridák - nyitány (OP 26): NAGYON jó, érzelemgazdag, a tengert
(persze, hogy Skóciánál) pepecül leíró zenemű. Szívesen meghallgattam volna
végig, nem csak a nyitányt.
Nem hittem, hogy minden szépségével is csak egy átlagos bevezető lesz
Dvorák: H-moll Csellóversenyéhez (OP.104), de igaz.
A csellóverseny, főleg az első tétel gyönyörű, felemelő, mondjuk ki: megindító!
Nem is próbálom szavakkal leírni. Csoda!
Kedvenc komolyzenészem, a már ezen a blogon is méltatott Perényi Miklós most
is elvarázsolt. Egész lénye, megjelenése, zeneisége csodálatos. Játékáról nem is szólva!
Nem csak én kedvelhetem, mert áradt felé a szeretet a nézőtérről. Alig akartuk
leengedni. Egy rövid ráadást is játszott, teljesen egyedül.
Használjunk kis szavakat: fantasztikus zenei élmény volt!
Brahms: I. Szimfónia: semmi különös. Nem rossz, de nincs is benne semmi extra.
Nem igazán tetszett. A negyedik tételben van egy jó rész, ahol pengetnek a
vonósok. Kb. ennyi, ami megmaradt. Illetve az, hogy a szerző megdolgoztatta
kedvenc (ütős) szólamvezetőmet. Főleg a nyitó (primitív) egyeket lehetett
nehéz minden külső jel nélkül pontosan kiütni.
Jajj, de szeretem Perényi Miklós (bácsi) hangversenyeit!
Isten éltesse még nagyon-nagyon sokáig!